Vilma-ház

Vincze család

Megszólal a múlt, ha érdeklődik a jelen! Tisztelettel emlékezem „Elődeinkre”, mert mindent, mindenkit elfelejtünk, csak azokat nem, akiket igazán szerettünk. Dédapám: idős Vincze Györgynek és Zsófi dédinek öt gyermeke volt. Nagyapám: ifj. Vincze György, testvérei József, János, Katalin, Sándor. Mit is tudok róluk – küzdelmeikről, sorsukról, ami személyes értékrendemet formálta, alakította. Puritán evangélikus hitük a szenvedéseikben támasz volt.

 1. kép: Vincze György, neje: Fazekas Ilona és fiúk, Sándor 2. kép: Horváth Erzsébet és Vincze Zsuzsanna

Elidegenedésben éljük a jelent, szomorúság telepedik ránk. Talán ezért kutakodunk a múltban. Nehezen szántam rá magam, hogy írjak családunkról, úgy gondoltam nem tartozik a kívülállókra, nem is érdekel már senkit a mások sorsa. Töredékek jutnak eszembe. Szorgalmas földmíves család – rokonság tisztelő elődeim voltak. Első világháború idején mind a négy fiú testvér katona volt. Ma is őrzöm leveleiket, amit Bosznia Hercegovinából küldtek. Tábori lapok és fényképek megvannak még. Sándor a legfiatalabb, még egyetemista volt, amikor katona lett. Tiszti kardját, kulacsát, harci naptárát ma is őrzöm. Kevés földmíves családból lehetett annak idején tovább tanulni. Tanítójának (Lelkipásztornak) sikerült rábeszélni szüleit, hogy a jól tanuló gyerek érdemes rá, hogy vigye valamire. Jóska bátyám, Csók nevű pályamesternél dolgozott, Csókné Kacsó Pongrác …. volt barátsága, műveltsége hatást gyakorolt a Vincze családra. Jóska bátyám agglegény maradt, korán meghalt. János bátyám szintén korán és hirtelen szántás közben halt meg, utód nem maradt. Egy kis leányuk volt, de pólyás korban meghalt. Temetésén se tudott jelen lenni, mert katona volt. Fájdalom teli levele még megvan, amit erre a helyzetre küldött. Kata nénje özvegy lett. Fiát: Kisgyura Jánost a Vincze család segítette taníttatni. Segesdi református tanító volt haláláig. Mérnök Sándor bátyánk 6l éves korában halt meg, ő sem nősült meg. Leszázalékolták, megkapta a tőrdöfést illetékes buta emberektől: „Paraszt menjen az eke szarva mellé”. A sok keserves évek tanulása, hogy mindig kitűnő tanuló legyen, szülei nem tudták úgy segíteni, mint a származásaik előnyeit élvező üres fejűeket. Idegeit megviselték. Háború után felkeresték a Kaposvári Földmérő Hivataltól, hol van az a lángelméjű kultúrmérnök, de már késő volt. Rengeteget köszönhetek neki, a sok könyvet, amit ránk hagyott. Széles látókörét áttestálta még a mi utódainkra is. Ha valamire szükségük van, jönnek, kérdezik: van-e könyvünk erre vagy arra vonatkozólag. Tolnai világtörténelem sorozattól kezdve írók, költők sorával ajándékozott meg bennünket. Hálásan gondolok rá. Nagyapám: ifj. Vincze György, neje: Fazekas Ilona. Három fiúk született, egy pólyás korban halt meg. l9ll-ben született Édesapám. Még egy fiú: Gyurika született, aki pár éves korában az udvarunk végén játszás közben a patakba esett, feltehetően légzőszerveibe került sáros víztől megfulladt. Nagyszüleim szenvedései jóban, rosszban példák voltak számomra. Kihatottak ránk, rám, saját sorsunk nehézségei idején. Édesapám is jó tanuló volt, emlékeimben él, hogy fejből lerajzolta Nagymagyarország térképét az összes 62 vármegyével együtt. Hegedült, jó hangja volt. Hangját felvettük megnószalagra. Egy szép téli estén éjfélig dalolgattunk (velük) szüleimmel, édesanyámmal, férjemmel, kislányainkkal versenyeztek, – akiknek szintén jó hangja volt – a régi szép magyar nóták sorakoztak egymás után. Ritka pillanatokat sikerült megörökíteni. Édesanyámat: Horváth Erzsébetet l932. január 3-án vette feleségül, aki teljesen árva volt már abban az időben. Édesapám levente korában kiváló sportoló volt, érmeit ma is őrzöm. Eredményeiért a megyei sport orvos ígérte – bármit kérsz Sándor, segítségemre számíthatsz! A második világháború idején, amikor megjött a behívó, ígéretét beváltotta a sportorvos. Figyelembe vette, hogy az előző háborúban a család négy férfi tagja katona volt. Pontosan nem emlékszem hány évre szólt a felmentés. Csak azt tudom, a második behívót akkor kapta, amikor bokaficama volt. Nyitott kocsival farönköt hozott az erdőről és a kapunak két szárnyát tartó ekébe akadt a lelógó lába. Hónapokig bedagadt miatta. Ezért ismét hazaengedték. Aztán a háború vége felé az akkori helyi bizottság munkaszolgálatra kijelölt egy csoportot – Apámat is beleértve. Zsidó emberekkel együtt kínlódtak. Lövészárok ásás volt a feladatuk. Keveset beszéltek erről hazajövetelük után. Aztán a háború végén mehetett mindenki innen amerre látott. Édesapám egy társával gyalog haza indult. Pokróc és ostor volt náluk. Biciklis hírhozó jött, hogy jön a falu végén (látta). Futottam elébe, nyakába ugrottam. Bulgár tábori csendőrök meglátták ezt a jelentet, felfigyeltek rá. El akarták vinni őket a gyűjtőtáborba, amit Puskás Vilmáék pajtájába zsúfoltak be. Apám társa tudott beszélni valami szláv nyelven, azzal érvelt, hogy kocsival, lóval kényszerítették őket a németek munició vitelre. Aztán elvették tőlük a kocsit is meg a lovakat is. Megfenyegettek bennünket, ha eltűnnek, kiirtják az egész családot. Beszállásolták magukat 2-3 napra hozzánk. Nagyanyámnak kiadták a kakaska vágást, főzést. Lakomázásuk után elhitték az érvelést – tovább álltak. Alig lélegeztünk fel a háború félelmeiből, jöttek a kitelepítések, senki nem tudta kit, mikor, miért visznek el. Majd a határsáv kialakítás béklyózta meg a mozgást. Zaklatások, agitálás a termelőszövetkezetbe való belépés. A dirigáláshoz nem szokott magyar földműves gerincét megtörve beléptették a közösbe. Édesapám nehezen tűrte (viselte), egyesek pökhendi, buta utasításait. El is vitte a szíve 56 évesen. Egy augusztus végi esős napon tsz-ből jövet a Hősök szobra előtt megállt a szíve. Biciklijére szerelt kaszájával eldőlt és vége lett a földi vándor útnak l968 krízises évében. Sokat már a feledésnek engedtem át. Magamról csak keveset: 5l éves házasok vagyunk férjemmel: Hohe Nándorral. Két leányunk van és hat unokánk. Budapesten élünk. De olyan mélyek a gyökereink Somogyszobon, hogy feltehetően Isten által kimért ideig ez a sorsunk megmarad.

Hone Nándorné Vincze Zsuzsanna

2006.

Vincze Sándor

Vincze Sándor 1896.- ban született Somogyszobon, puritán evangélikus öt gyerekes családban, a legfiatalabb gyermekként. Apja Vincze György földmíves, anyja Fazekas Zsófia. Jó eszű gyermek lévén a lelkipásztora és tanítója unszolására szülei a csurgói ref. főgimnáziumba íratták, hol sikeres vizsgát tett 1914-ben. Érettségi után agrármérnöknek tanult. Egyetemi tanulmányait megszakítva, az I. Világháborúban hadnagyi rendfokozatban szolgált, megjárva Boszniahercegovinát, Doberdót. A harctérről küldött levelezőlapjait, kardját, érettségi tablóját, bizonyítványát még mindig becses ereklyeként őrzi a család. Nem nősült meg, korán leszázalékolták. Széles látókörű, nagy műveltségű, kultúrember volt, ki nagy hatással volt környezetére . 61 éves korában, 1957-ben halt meg Somogyszobon.

Hohe Nándorné Vincze Zsuzsanna