A HOLOKAUSZT A SOMOGYSZOBIAK EMLÉKEZETÉBEN
A Krausz kocsma, vendéglő és szálloda
1925-ös adatok szerint 40 izraelita személy élt Somogyszob közigazgatási területén.
Somogyszobon a Krausz, a Taub, a Bohenszky, Bhrém és a Hauszner családok voltak zsidó származásúak.
Hausznerék a katolikus utcában laktak, szegények voltak. A két kisasszony, Margit és Ilona, varrásból tartotta el idős szüleit.
„ Egy asszonyka katolikus lett, még egy oltárterítőt is csináltatott a templomnak, mégsem volt kímélet” ( Hauszner Sándor 200 koronát adományozott a református egyháznak 1897-ben, a bejegyzés szerint katolikus volt)
Jómódúak voltak a Krauszék, Taubék, Bhrém és a Bohenszky család.
A Bréhm család üzemeltette a Restit, magas színvonalon. A Vasutaskör, most Kultúrotthon, helyén volt a villájuk, miről képeslap is készült. Volt vegyeskereskedésük is. „Mi gyerekek összeszedtük a cserebogarakat, elvittük a bolthoz, mindig kaptunk cukorkát érte.” Jó viszonyt ápoltak a falusiakkal, mindenki szerette őket. A régi temető sarkában állt egy kőoszlop, amit a falusiak Bréhm-szobornak hívtak. A Család eladta a villájukat, a Resti üzemeltetését Gyenes Gyuláék vitték tovább az ő ajánlásukra már 1938-ban.
A Krausz és a Taub egy családnak számít, mert Krausz lány volt Taub Géza felesége. A mai varroda helyén levő kocsmát Krausz kocsmának hívták a falusiak. Krauszék 1897-ben szintén nagyobb összeget adományoztak orgonára a reformátusoknak.
Taub családnak volt szállodája, kocsmája, vendéglője, cement és mészkereskedése, vegyeskereskedése.
A falusiak fölös tojását, hízott libáit elvitték Pestre eladni, ebből jutott a szobi asszonyoknak pántlikára, hímzőfonalra. Taub Oszkár órás és ékszerész volt, kis üzletében sok falusi itt vette a jegygyűrűjét. Taubék is szép összeggel támogatták a reformátusok orgonavásárlását 1897-ben.
A legközvetlenebb kapcsolatban a faluval Bohenszky Aladár volt. „Bejött, köszönés után odament a kredenchez, kihúzta a fiókot, ott mindig tartottunk pogácsát, megette, aztán mondta, hogy miért jött.” Nekik pékségük volt, édesapja, Bohenszky Sámuel vezetésével, itt süttötte meg a fél falu a ledagasztott kenyerét, de Aladár értett az állatokhoz is, vagy ha kellett, szerzett segítséget. Azt is meg tudta mondani, hogy az elhullott állatból mi hasznosítható. Mindig segített a falusiaknak. Az emlékezők, nők, férfiak, mindegyik mindig megjegyezte, hogy Bohenszky Dusi, (Magda), nagyon szép volt.
1. kép: Bohenszki Aladár és felesége , 2.kép: Bohenszki család( A képek magántulajdonban vannak)
1897-ben az elsők között adományozott pénzt a református egyház részére Öszterichter Sámuel, aki a falusiak szerint, később magyarosított Bohenszky Sámuelre. ( A család szerint nem ők voltak. A mai Burgenlanban egy faluban, nagyon sok Bohenszki nevű ember él. Onnan jöhettek) A századfordulón már a Bohenszky nevet használták.
A szobi zsidók gyerekei a helyi református iskolába jártak, ha időjárás miatt nem tudtak bemenni Atádra a zsinagógába, a református istentiszteleteken vettek részt, „Nagyon szépen énekeltek, kiváltképp a régi zsoltárokat, zengett a hangjuk” A falusiak szerint sokan fölvették a református vallást. „Aladár és József biztosan”.– „Sokat jelentett a falunak ez a két család. Sokan lettek volna szegényebbek.”–. „Az Aladár bácsi nagyon közvetlen volt. Az úgy tudta, ki hol tartja a pogácsát, ment és már ette is. Igen természetes ember volt. Nekünk, gyerekeknek, mondta, na hozzátok a borsócsumát, kaptok érte pénzt, vehettek rajta irkát. Édesanyám meg mondta, ne biztassa ilyenre a gyerekeket, kell az a tehénnek is. Erre mondta az Aladár, jól van, csak add a teheneknek, majd elapad a tejük. Erre annyira emlékszem.”
A jó kapcsolatot mutatják a fényképek is. Pap Terus esküvői csoportképén Taub Erzsébet a vőlegény mellett ül az első sorban, egy másikon Bohenszky József Varasdy Júlia mellett.
„Ezekkel az emberekkel senkinek semmi baja nem volt. Egyszer édesanyám küldött be tejfölt, túrót a Taubékhoz eladni, mondta, ha nem akarják megvenni, mondjam, hogy ki unokája vagyok. Nem akarták, de mikor mondtam, azt mondták, hogy miért nem ezzel kezdted. A nagymamám sokat dolgozott náluk. ”–„Azok kereskedtek, mert a szobi asszonyok nem jártak a piacra, mert megvettek ezek mindent tőlük, babot, hízott libát, tojást. Azt mondták a szobiak, azért nem jártak piacra, mert aki röstell dolgozni, az jár a piacra, meg hogy nem illő. Nem ezért ám, ha nem tudták volna helyben eladni, rákényszerültek volna.” „Gyerekek voltunk. Korán reggel mi is mentünk a szüleinkkel a földekre. Ők csinálták a dolgukat, mi meg szedtük a békarokkát kora reggel, hideg harmatban, de örömmel szedtük a gyógynövényeket, a kamillát, amit csokorba kötöttünk és vittük eladni Aladár bácsinak. A pénzzel, amit kaptam, mindig boldogan szaladtam édesanyámhoz , ugye , vesz ezen nekem majd zöld rózsás szoknyát! „
1-2 kép:Bohenszky Dusi (Magántulajdon)
A sok falusi szerint, nem viseltek sárga csillagot. Mások szerint „Viseltek, csak nem mentek ki a faluba, mert szégyellték, ezért nem láthatták”. —„Barátnőm volt Aladár lánya, Dusi. Egyszer, mikor mentem át hozzájuk, a mai gyógyszertár helyén laktak, Dusi a kezét azonnal a nyakához tette, de kilátszott a sárga csillag.”— „44. őszén Küvölgyben, az erdőben csemetéket ültettünk. A férfiak ásóztak, a lányok ültették a csemetét. Ott volt Taub Oszkár, Bohenszky Aladár és Bohenszky Jóska is, rajtuk volt a sárga csillag. Nők nem voltak velük. A községháza rendelte ki őket munkára”
1. kép: Bohenszki József. 2. kép: Bohenszki család, 3. kép: Bohenszki Aladár (Magántulajdon)
Ősszel szedték össze őket. „Egyik napról a másikra”.- -„Biztonságban érezték magukat Szobon, nem gondolták, hogy itt bajuk eshet. Nem kértek segítséget, elbújtattuk volna őket, hiszen szerettük őket.” –„Minden nagyon gyorsan ment. Nem volt idő gondolkodni, megbeszélni vagy kifundálni valamit” — „A faluban olyan rémület volt, mikor a zsidókat elvitték, jó viszonyban voltak mindenkivel”. Valóban nem gondolhatták ennyire veszélyesnek a velük történteket, de később már reálisan, mikor már késő volt, látták át sorsukat. „Édesapámék komák voltak Aladárral. Aladár a barcsi lágerből üzent valahogy, hogy édesapám feltétlenül látogassa meg. El is ment Barcsra, egy nagy bekerített rétszerűségben sétáltak körbe-körbe a rabok. Édesapám látta Aladárt, ő is édesapámat, de az őrök nem engedték, hogy Aladár a kerítéshez jöjjön. Most már biztosra veszem, hogy az elrejtett vagyont akarta biztonságba helyezni.”
A zsidó vagyont birtokolni, rejtegetni szigorúan tilos volt, súlyos megtorlás járt érte, ha kitudódott, de voltak olyanok is, kik meg merték tenni. „B-ék rejtegették a nagy kékfestő vásznakat, mikor visszajöttek, visszaadták .” Ezt Boheszky Mária is megerősítette. „Üzentek Atádról ismerősök, hogy mint vásárlók menjünk és helyezzünk biztonságba egy-egy karkosárnyi anyagot. A nagynénémmel mentünk a jegy ára miatt, ő vasutas feleség volt, és hoztunk belőle. Nem a ruhát kellett volna menteni, hanem őket! De ki gondolta, hogy ez lesz a vége!”
A Bréhm család, kik a Restit működtették, még 38-ban Somogyszobon éltek. „Édesanyám sokat mosott nekik. Nászajándékot is kapott tőlük, még mindig megvan belőle két darab.” Mikor hagyták el Somogyszobot, nem tudni. 1938-ban átadták a Restit, a holokauszt hivatalos listáján mint áldozat nem szerepel a családból senki Somogyszobnál.
„Olyan hirtelen vitték el őket.” Egy szobi gazdát, ki fuvarozással is foglalkozott, utasították, hogy vigye szekéren őket Atádra.
„Emlékszem, mikor szekéren vitték a zsidókat Nagyatádra, én biciklivel mentem, akkor találkoztam utoljára Taub Józseffel, ki osztálytársam volt. Mivel nyomorék volt, a kerekes székét, miben ült, a szekér után kötötték. Megálltam, levettem a kalapomat, József halványan elmosolyodott, és intett egyet a kezével.” Nem jött vissza. „Azt hallottam, hogy a nyomorék Taub József még Magyarország területén meghalt. Nem tudott uralkodni magán, mindenfélét mondott, és lelőtték még itthon a nyilasok.”
A gettó a Taubék boltjában volt. (Az evangélikus templom környékén) Ide a kikeresztelkedetteket hozták, Bné lánya szerint.„A gettóban, a katolikus utcából az öreg Hauszner bácsi volt a B-néval bezárva. Az öreg úr hátul, B.-né elöl lakott.” Bné atádi lány volt, (K Bözsi néni az édesapjától vette az angyalos- hálós babaágyat). Férje nem volt zsidó, a két kislány sem esett a zsidó-törvények alá, B-né is már rég a református vallást gyakorolta. „A lakásban, szokásainkban, semmi nem utalt a zsidóságra, talán csak az, hogy édesanyám minden szombaton egy gyertyát gyújtott meg az ablakban.”-mondta az egyik lánya. A férj és a lányok esténként meglátogatták. Emlékeznek a falusiak arra is, hogy a férj elintézte, „hogy rádiót vihessenek be és altatót. Nem tudott aludni. Azt beszélték, azokat szedte össze, avval lett öngyilkos.”
De a gyermeke így emlékszik:„Mi vittük be neki a gyufát, ami a halálához vezetett. 5, 6 évesek lehettünk. Annyira szeretett bennünket, hogy nem akart elmenni tőlünk, itt maradt.”
A leáztatott gyufafejeket itta meg. Itt temették el Somogyszobon református szertartással. „A gyászkocsi kint maradt a templom előtt, a gyászmenet bent volt a templomban. Mi gyerekek a padsorok előtt levő padon ültünk, fiúk a férfiak, lányok a nők felén. Ott ültünk, mikor a cinterem felől bejött egy sovány, görnyedt férfi barna ruhában. Biccentett a papnak, végignézett a sorok között, aztán kiment, pisztoly volt az övében. Nem tudtam levenni a szemem a pisztolyról.”( Atádi nyilas volt) Az asszony halálára mint egy legendára emlékeznek a falusiak.
Még azt sem lehetett tudni, hogy ki jön vissza, ki pusztult el, az ingatlanokra az állami közigazgatás rátette a kezét, és a helyi elöljáróság végrehajtotta azt. A zsidó vagyont, a „zsidó staférungot (Taub Erzsébetét) Sz. Gyula osztotta szét a vasutas rászorulók között.„ A házakat is birtokba vették, és kiürítették. „Nálunk, hátul egy kis házrészben lakott árendában Cs.J. hét gyerekével és a feleségével, nagyon szegények, elesettek voltak. A községházára járt leltározni a zsidó-vagyont. Minden este egy karnyi batyuval jött meg. Mikor visszajött a Bohenszky Jóska, és eljött hozzájuk, már nem volt mit visszaadni. Eladogatta, elcserélte élelemre.” –.„L. V-val takarítani kellett menni az Aladárék házát a községháza utasítására. Ma ez a gyógyszertár. Már kipakolták a lakást, bútorok sem voltak benne, a betonos padlás is üres volt. Délben azt mondta a kőműves, akire a ház rendbetételét bízták, hogy -lányok menjetek haza ebédre, 1- 1,5 óra múlva gyertek vissza-. Mire visszamentünk, akkorra a padlásföljáró mellett a padlásbeton egy kb. 30×40 cm-es darabon már föl volt törve, és a törmelék visszaszórva.” Elhurcolásuk után nem sokkal bevonultak a németek, hosszabb távra rendezkedtek be, itt laktak. „A tiszteknek nem felelt meg a falusi berendezés. Hozzánk is hoztak foteleket, tükröt, fogast, szőnyegeket a zsidó házakból. De hoztak magukkal máshonnét is. Aztán vitték magukkal tovább”.
1.kép: Fölső sorban, középen, Bohenszky Dusi fehér matrózbúzban, mellette Taub Erzsébet, 2. kép: A vőlegény mellett kalapban Taub Erzsébet. (Vilma-gyűjtés)
A zsidóüldözés áldozatává 12-en váltak: Barakonyi Andorné, Bohenszky Aladár, Bohenszky Aladárné, Bohenszky György, Bohenszky Magdolna, Hauszner Ilona, Hauszner Margit, Krausz Benőné, Taub Géza, Taub Gézáné, Taub József, és Taub Oszkárné. 2-en jöttek vissza Szobra: Taub Erzsébet, és Bohenszky József. . Egy Bohenszky fivér is túlélhette, beszélik, de a faluba nem jött vissza, talán Pécsre ment. Mondják, Taub Erzsébet már a gázkamrában volt, mikor fölszabadították a tábort. Erzsébet a lágerban megismerkedett egy férfivel, kihez hozzáment, majd elköltöztek Szobról. Később még látogatóba sokszor visszatért. Bohenszky József az apja, Sámuel pékségét vitte tovább, megnősült, Szobon maradtak egészen az öregkorig. Két lánya is itt tanult. (Bohenszky József, Vilma-házi Hírmondó, 2. évf. 2.sz.) A történtekről a családjának sem mesélt, az iskolában egyszer tartott egy beszámolót, de hamar lezárta, könny szökött a szemébe és elcsuklott a hangja. Dusi (Mária) lányának is csak véletlenül beszélt, mikor Atádon az utcán fagyiztak, és köszöntötték egymást egy nagydarab morózus emberrel. A lánya kérdésére, hogy ki volt ez, mondta: „Ennek az embernek köszönhetem az életemet, ki csendőr volt akkor, mikor Atádon szelektáltak bennünket. Durván rámförmedt, és átlökött a másik sorba, így munkaszolgálatos csoporba kerültem, Pécsre.” Ott valóban találkozott szobi katonákkal, kik még emlékeznek rá.
1.kép: Bohenszki síremlék, 2.kép: A holokauszt áldozatai neve a síron.3. kép: Bréhm Frigyes sírja
- (Ezt az írást a visszaemlékezők elmondásai alapján állítottam össze).
Emlékezők voltak: Antalfi József, Antalics Zsuzsanna, Bohenszky Mária, Del-Fabró….né, Farkas Jánosné, id Hóka József, Hóka Józsefné, Kiss Istvánné, Kisgyura Irén, Kisgyura Józsefné, Kisillés Sándorné, Kovács Jánosné, Lőczi Jánosné, Mészáros Ferencné, Sámóczi Józsefné, Torma Józsefné, Zsilinszki Józsefné
SK