Vilma-ház

A II.világháború Somogyszobon a falusiak emlékezetében.

A II. világháború rövid magyarországi áttekintése és a szobiak emlékezései

Somogyszob a két világháború között élte virágkorát. Vasúti csomópont volt, volt vendéglője, szállodája, postája, a községházán telefon, 1923-ban bevezették a villanyt is, kocsmái , hitelszövetkezete, Hangyaszövetkezete, halottas háza, több kiskereskedelmi egysége, 30 iparosa, jól működő gazdaságai, iskolái, élénk felekezeti élet, erős civil szervezetei.

1938. november 2-án az 1. bécsi döntés értelmében Felvidéket Magyarországhoz visszacsatolták.

Az ország emelkedett hangulatban volt.
Mikor a Felvidék visszakerült Magyarországhoz, akkor Kulcsár Gyula levente főoktató kezdeményezésére egy egész levente szakasz egy zászlóval, amit a hercegasszony ajándékozott , elmentünk Ural nevű faluba az ottani leventékhez.” Esztergomon megálltak megnézni a Bazilikát, a toronyba is fölmentek , és ott páran bevésték az egyik gerendába a neveiket.

Ekkor a kormányzó Horthy Miklós, a miniszterelnök Teleki Pál volt.

Somogyszobhoz tartozott Kaszó, hol Hohenlohe Kraft Keresztély herceg kastélya volt. A környék is az ő birtokához tartozozott. Somogyszobon két helyen is volt majorsága, az egyik a mai iskola helyén, jó minőségű szolgálati lakásokkal, magtárral, üvegházzal, kútakkal, a másik a malomnál, lakásokkal, műhelyekkel, istállókkal. A háborús előkészületeket már a falvak is érzékelték . Darvason már a háború elõtt is voltak németek, 38, 39 táján. Két parancsnok mindig itt volt.” „Darvason német katonák pihentek, de valószínû, hogy a védelmi Margit-vonalat már akkor kezdték építeni.”

1940-ben a 2. bécsi döntés alapján visszacsatolták Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, a magyar csapatok bevonultak Erdélybe. Talán már ekkor kezdték a lovakat „besorozni”. „A baráti erdõhöz kellett vinni a lovakat mindenkinek, kié megfelelt, azt ottfogták. Nekünk a két nagy, nehéz sárga lovunk megfelelt. Kifizették, de a pótlásukra nem került sor. A háború végén elinflálódott a kapott pénz.”

Mikor Teleki Pál látta, hogy a náci Németországgal való függetlenségünk tarthatatlan, 1941. árilis 3-án öngyilkos lett. Kassa bombázása után az új miniszterelnök, Bárdossy, bejelentette a hadiállapotot Oroszországgal. 1941. december 7-én Nagybritannia hadat üzent Magyarországnak, december 12-én Bárdossy hadat üzent az USA-nak.

Beléptünk a háborúba. Megkezdődött a katonák sorozása nálunk is.
1941-ben vonultam be katonának, 2 hónapra Atádra, majd Pécsre póttartalékosnak, 42-ben a pécsi légvédelmi tüzérekhez. 1942 júniusában vagonban vittek Resicáig. Egy szerelvényen voltam Várvízi Jánossal, a régi somogyszobi tisztiorvosunkkal.”

42 áprilisában 200 000 katona és 50 000 munkaszolgálatos ment a keleti frontra. Bárdossyt, részben a dél-vidéki vérengzések miatt lemondatja Horthy. Utóda, Kállay vezényelte az orosz frontra a 2. Magyar Hadsereget.( Somogyszobról Antalfi József, Bokor Ferenc, Farkas János, Horváth József, Jekisa János (hősi halott), Kiss (Fajtám) József, Gergely Ferenc, Tóth József, dr. Várvizi József, Gyenes Gyula volt a Don-kanyarnál, akiről tudunk.)

1942. december elején a somogyszobi gyerekek Kulcsár igazgató úr irányításával cipõdoboznyi csomagokat készítettek a fronton harcoló katonáknak, ami nem haladhatta meg az 1kg-t. A dobozokban apróságok voltak, mire gyûjtöttek a gyerekek. Aztán kellett írni hozzá egy tábori lapot, az volt a címen: hogy  -Az ismeretlen katona bácsinak, aki nem kapott ma levelet.  Én kettõt is írtam, mind a ketten válaszoltak , -“Mivel több katona bácsi volt, aki nem kapott ma levelet, így az összsünk nevében mondok köszönetet kedvességedért, úgy neked mint kedves leveled aláírónak. “- az egyik pont szobi volt, a Váradi Ferenc,
Katonaszívem teljes melegével üdvözlöm azokat, akik a lapot aláírták: Váradi szakaszvezetõ”(Váradi Ferenc szakaszvezetõ -szül.1915. – megh. 1943. 08. 02),

1942-ben mentem a háborúba Nagyatádra, a gyalogsághoz. Kisillés Sándor. Kisgyura Pista, Hosszú Jóska, Hosszú Sándor, Nemes János, velük vonultam be, a Hosszú Jóska ott maradt Körösfõn, ott halt meg.” A pusztákon sok embert fölmentetett a herceg. „Urivédett, így mondták, kiket a hadkötelezettség alól felmentettek, kire a hercegnek szüksége volt, vagy a tevékenysége a hadsereg ellátását, a háborús ipart szolgálta.” Édesapám bognár volt, nem kellett bevonulnia. Magaslest csináltattak a németeknek, onnan nézték az oroszokat a Szarkástónál.” Hadiiparnak számított akkor a malomipar is. Az elsőéves dohánykertészek is mentesültek a frontszolgálat alól.

Belpolitikában Kállay a szélsõjobb és baloldal ellen is fellépett. Miközben igyekezett a németeknek megfelelni, titkos tárgyalásokat folytatott a Szövetségesekkel. A szobi katonák erre így emlékeznek:A harcokban folyamatosan vonultunk vissza. Ezt úgy hívták, hogy taktikai visszavonulás. Kőrösmezőnél esett el Hosszú József, Bogdán Jóska is itt vesztette el az egyik lábát. A 1o. Hadosztályt, melynek Pécsen volt a központja, a kiugrás utáni németek elleni harcra szánták Budapest védelmére. Kivontak bennünket a harcból, a Kárpátokból vagonban hoztak le Soltvadkertig, aztán majd busszal Gödöllõig.”

Az itthoniak és a katonák a munkaszolgálatra rendeltekkel levelekkel tartották a kapcsolatot, a család csomagokat küldött a harcolóknak. Sokan meg is látogatták õket.

Édesanyám eljött Somogyszobról meglátogatni a Sándor és a Hepf édesanyjával , de nem találkoztunk. Nem engedték be őket, nem is tudtuk, hogy ott vannak. A szakácsok a kerítés közelében fõztek, nekik adták a csomagokat, ők adták nekünk, mi meg csodálkoztunk, hogy honnan van. Akkor mondták, hogy itt járt az édesanyátok. Rádióból, újságból, ismerősöktõl mindig tudták, hogy körülbelül merre lehetünk. Rácalmáson nem értek utol bennünket, de ott megtudták, hogy Gödöllõre vittek minket, hát jöttek utánunk.”

A kiugrási kísérletrõl a németek tudomást szereztek, 1944 március 19- én megszállták Magyarországot, követelésükre Sztóay Döme lett a miniszterelnök . Első intézkedései között kötelezővé tette a zsidóknak a sárga csillag viselését, megkezdődött a zsidók deportálása, föloszlatta Sztójay a Független Kisgazda Pártot, a Magyar Parasztpártot és a Szociáldemokrata Pártot. A kormány radikálisan jobbra húzott, fenyegetővé vált a náci és nyilas veszély, megszakadtak a Szövetségesekkel a tárgyalások. Ekkor kezdték bombázni Magyarországot a Szövetségesek. .Barcs, Dombóvár, Kaposvár, a hidak és és a vasúti csomópontok voltak a célpontok. 1944. július 12-én a Szövetségesek 620 bombázóval indulnak Magyarország ellen.

A szobiak emlékezetében élénken maradtak meg a bombázások.: „Mikor jöttek az angol bombázók, elsötétedett az ég.” „Talán nem is volt itt a háború, (front) hallottuk a repülők morajlását, zúgását, az istállóba bújtunk Kiss Ilonkával, Kiss Pista bácsival és a testvérével, Évával, Vera nénje a két lánnyal, mikor jöttek a repülők. Mindig 6 vadászgép kísérte a bombázót. Aknákat dobtak le az istálló sarkára, Pálfi Pista bátyám cementvályújára. Mi meg nagyon féltünk, remegtünk.” A falusiak a mezőgazdasági munkákat igyekeztek férfierő nélkül is ellátni. „Úgy legeltettünk az erdõszélen, ha meghallottuk a gépek hangját, már messziről hallani lehetett, a teheneket az erdőbe hajtottuk. Soha sem állatot, sem embert nem találtak el.” „A küvölgyi réten szénát gyűjtöttünk, mikor hallottuk, hogy jönnek, hasra feküdtünk.” Hasonlókról számolnak be a pusztaiak is, Kaszón, Szomorún, Darvason. Nagyon kegyetlenek voltak az angolok, mindenre lőttek, mi mozgott, emberre, állatra egyaránt.” „A repülők, ha megláttak valami mozgást lent, alacsonyra leszálltak, és géppuskákból lőttek, így akarták tönkre tenni az országot.” Egy angol gép kényszerleszállással landolt a falu környékén, a pilóták kiugrottak, de elfogták őket.. Leszállt itt egy sérüt gép a küvölgyi réten, bekanyarodott az erdő széléhez, szinte a fák alá.” Elmentünk ki megnézni, pár napig ott volt. Az angol repülősöket a jegyzőségre vitték, ahol Nagy József tiszteletes fordított nekik.” ( Nagy tiszteletes évekig Amerikában lelkészkedett) Nem bántották a pilótákat. Nem tudjuk, hogy mi lett a repülőgéppel.”

Somogyszob környékén két helyen esett le bomba , az egyik a Bolhás és Szob határánál, „Mikor borsót szedtünk, jöttek ezek az angol repülőgépek. A Szabó Jóska apja egy gyerekkel ott szántott ökrökkel, mi meg a borsót szedtük, egész közel dobtak le egy légiaknát, a teheneket hátra vágta, a letett ruháinkat vastagon belepte a föld, mi az erdő szélén voltunk. Úgy megijedtem, hogy csak álltam, a többiek kiabálták, hogy feküdjek hasra. Azt mondták, azért dobta le, mert terhes volt a súlya miatt. Akkora volt az akna helye, hogy egy hosszú szekér megfordulhatott volna benne.” „A bolhási határnál is dobtak le egyet, ahogy billent a gép, látni lehetett a bombát.” „Bomba esett a bolhási földhatárhoz is, elmentünk megnézni a krátert.” A másik bomba a Kakuszi- dülőnél esett le „ A Kakuszi-dűlőnél aratás után, még a nyáron két bombát dobtak le a segesdi erdő közelében. Magda ángyomat egy repesz megsértette, az ujját le kellett venni.” „A berekben szedtük a kukoricában a babot, még a németek idejében a segesdi vasútnál, jöttek az angol gépek bombázni.” Mentünk aratni a Kácsmonánál ( A falu legnagyobb patakja), ami kétfele ágazott, vágásnak mondták, ami a szentgyörgyi vasútnál volt, akkor dobták le, de akkora volt a nyomás.”

1944. október 15-én Horthy Miklós kiáltványt intézett a rádióban az országhoz., mely előkészítetlen volt a kiugráshoz, s a többségben lévő nyilas vezérkar nem hajtotta ezt végre. Horthy 16-án visszavonta, és lemondott, az új kormányzó Szálasi lett. A „Nemzetvezető” azonnal elrendelte a totális mozgósítást, a deportálások felgyorsítását, 23-án megalakította a Számonkérő Széket, bevezette a nyilasterrort, megtoroltak minden háborúellenes megnyilvánulást. A Szövetségesek nem a németek által megszállt területnek, hanem csatlósállamnak tekintenek bennünket.

A falu maga is, és a katonák is szilárd erkölcsi alapokon nyugvó és egészséges hazafias szemlélettel voltak megáldva. A kiugrási kísérlet után nem esküdtek föl a “nemzetvezető” Szálasira, az újonnan megalakult kormányra. Mikor hallottuk a sikertelen kiugrási kisérlet utáni Horthy Miklós beszédét, mindenki tudta, hogy itt már mindennek vége.” „Szálasira nem esküdtem föl, pont az eskütétel alatt voltam õrségben a Citadellán, így örömömre megúsztam. Nem mertem megszökni, mert féltem, ha elfognak, nyilasnak néznek a ruháim miatt”. „Jánosházára mentünk gyalog az egységünkkel, mikor hallottuk a sikertelen kiugrási kísérlet utáni Horthy Miklós 1944. október 15-ei beszédét. Mindenki tudta, hogy itt már mindennek vége. ”
„A Károlyi Laktanyában voltunk, mikor október 15-én Horthy beszéde elhangzott. Szálasira nem esküdtünk föl, éreztük, hogy vége a háborúnak, de még vittek tovább. Csesztregen már bomlott a zászlóalj, mindenütt emberek mentek fehér zászlókkal.” „Nem is kellett bennünket fogságba ejteni, elég volt, hogy a sor elejére, végére beálltak az oroszok, aztán már hadifoglyok voltunk, csak azt vettük észre.”

1944. márciusi német megszállás után a Sztójay-kormány sorra hozta a zsidóellenes rendeleteket, köztük a sárga csillag viseléséről és gettókba költöztetésükről. a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről, a zsidók lakásának igénybevételéről.
A zsidó törvények hatályba lépésével, melyek diszkriminálták a zsidókat, sokan biztonságosabb helyre vitték még időben a szeretteiket. „Még nem voltak itt a németek, még nem is volt itt a háború (front), mikor szólt az utcánk végén lakó szomszéd, hogy adjam ki árendába a hátsó kis szobát a felesége sógornõjének és a két gyerekének, mert nem maradhatnak Pesten. Zsolt és Márton volt a gyerekek neve. Aztán, mikor nem maradhattak itt sem, tovább mentek biztonságosabb helyre. Az asszony esett a zsidótörvény alá. Túl is élték.”

A németek közelségével, és Szálasi hatalomra jutásával megerősödtek a helyi nyilasok is, az új közigazgatást szolgálták. A visszaemlékezők szerint tőzsgyökös szobi nem volt a nyilasok között, illetve egy, de ő katonatiszt volt és még egy, de az szinte gyerek. Sz -t, Sz -t, M -t, S-t, G-t, B -t, B.-t, Á.-t, A.-t, H.-t , H.-t, N. -t M -t, K- t, K.-t, H.-t és N -t mondják nyilasnak, vagy nyilasszimpatizánsnak. Lázongó, összeférhetetlen emberek voltak. Dologtalan mihasznák, lusta lajhárok” jellemezte őket sommásan az egyik emlékező. „Hatalmaskodóak voltak, inkább kikerültük őket.” Tényleges tevékenységükről keveset lehet tudni. S. volt a fő szervező, ki nyilas karszalaggal járt.Fekete ruhában jártak, karszalagjuk volt, féltünk tőlük.” Mindenütt jelen voltak.” „Nem lehetett tudni, kit jelentenek, kit nem.” Senki nem emlékszik, hogy horogkeresztes zászló vagy nyilas zászló lett volna az akkori jegyzőség, ma az óvoda, épületén. „Itt, hogy lett volna, nem emlékszem, de a segesdi hegyen, a legszélső pince falán , a pince a nagyapámé volt, arra horogkeresztet tettek a nyilasok. Éjjel ki volt villágítva, messziről lehetett látni!” A Kálvin utca elején volt az irodájuk. „A régi ház volt még. Az egyik konyhában a nagymama, az igen öreg nagymama és én aludtunk. Minket kitoloncoltak, és oda költöztek be. A háború végén apámat is meggyanúsították, hogy nyilas volt, de ki mert volna abban az időben megtagadni tőlük ilyesmit.”

Szálasi fölgyorsította a zsidók deportálását.

1925-ös adatok szerint 40 izraelita személy élt Somogyszob közigazgatási területén. A Bohenszky, Taub, Krausz , Hauszner és a Brém család számított zsidó származásúnak. A Brém család 1938-ban eladta az általuk üzemeltetett restit, a villájukat, a boltjukat és elhagyták a falut. Már régen kikeresztelkedett az Atádról ideházasodott Barakonyiné. „A lakásban, szokásainkban, semmi nem utalt a zsidóságra, talán csak az, hogy édesanyánk minden szombaton egy gyertyát gyújtott meg az ablakban.” Jó volt a kapcsolatuk a helyiekkel. A falusiak fölös tojásaikat, hízott libáikat elvitték Pestre eladni, ebből jutott a szobi asszonyoknak pántlikára, hímzőfonalra. „Sokat jelentett a falunak ez a két család. Sokan lettek volna szegényebbek.” „Azok kereskedtek, mert a szobi asszonyok nem jártak a piacra, mert megvettek ezek mindent tőlük , babot, hízott libát, tojást.” A szobi zsidók gyerekei a helyi református iskolába jártak, ha a rossz idő miatt nem tudtak bemenni Atádra a zsinagógába , a szobi református istentiszteleteken vettek részt, Nagyon szépen énekeltek, kiváltképp a régi zsoltárokat, zengett a hangjuk.” Sok falusi szerint, nem viseltek sárga csillagot. Mások szerint : „Viseltek, csak nem mentek ki a faluba, mert szégyellték, ezért nem láhatták. Вarátnőm volt Aladár lánya, Dusi. Egyszer, mikor mentem hozzájuk, a mai gyógyszertár helyén laktak, Dusi a kezét azonnal a nyakához tette, de kilátszott a sárga csillag.” „44. őszén Küvölgyben, az erdőben csemetéket ültettünk. A férfiak ásóztak, a lányok ültették a csemetéket. Ott volt Taub Oszkár, Bohenszky Aladár, Bohenszky Jóska is, rajtuk volt a sárga csillag. Nők nem voltak velük . A községháza rendelte ki őket munkára.” Egyik napról a másikra vitték el őket. Biztonságban érezték magukat Szobon, nem gondolták , hogy itt bajuk eshet. Nem kértek segítséget, elbújtattuk volna őket, hiszen szerettük őket.” Egy szobi gazdát, aki fuvarozással is foglalkozott, utasították a községházáról, hogy vigye szekéren őket Atádra. Atádon a zsinagógában volt a gettó.Emlékszem, mikor szekéren vitték a zsidókat Nagyatádra, én biciklivel mentem, akkor találkoztam utoljára Taub Józseffel, ki osztálytársam volt. Mivel nyomorék volt, a kerekes székét, miben ült, a szekér után kötötték. Megálltam, levettem a kalapomat, József halványan elmosolyodott, és intett egyet a kezével.”

Valóban nem gondolhatták végzetesnek a velük történteket, mikor már késő volt, látták át sorsukat. Édesapámék komák voltak Aladárral. Aladár a barcsi lágerből üzent valahogy, hogy édesapám feltétlenül látogassa meg. El is ment Barcsra, egy nagy bekerített rétszerűségben sétáltak körbe-körbe a rabok. Édesapám látta Aladárt, ő is édesapámat, de az őrök nem engedték, hogy Aladár a kerítéshez jöjjön. Most már biztosra veszem, hogy az elrejtett vagyont akarta biztonságba helyezni.”

A zsidó vagyont birtokolni, rejtegetni szigorúan tilos volt, súlyos megtorlás járt érte, ha kitudódott, de voltak olyanok is, kik meg merték tenni.B-ék rejtegették a nagy kékfestővásznakat, mikor visszajöttek, visszaadták.” „Üzentek Atádról ismerősök, hogy mint vásárlók menjünk és helyezzünk biztonságba egy-egy karkosárnyi anyagot. A nagynénémmel mentünk a jegy ára miatt, ő vasutas feleség volt, és hoztunk belőle. Nem a ruhákat kellett volna menteni, hanem őket! De ki gondolta, hogy ez lesz a vége!

A gettó a Taubék boltjában volt. (A Várvizi-ház közelében) Ide a kikeresztelkedetteket hozták. Hátul egy idősebb urat (valószínű, hogy a Hauszner bácsi), elől Barakonyi Andornét helyezték el. Barakonyiné atádi lány volt, Férje nem volt zsidó, a két kislány sem esett a zsidó-törvények alá, Barakonyiné is már rég a református vallást gyakorolta. A férj és a lányok esténként meglátogatták. Mi vittük be neki a gyufát, mi a halálához vezetett. 5, 6 évesek lehettünk. Annyira szeretett bennünket, hogy nem akart elmenni tőlünk, itt maradt.” A leáztatott gyufafejeket itta meg. Itt temették el a szobi temetőben. A gyászkocsi kint maradt a templom előtt, a gyászmenet bent volt a templomban. Mi gyerekek a padsorok előtt levő padon ültünk, fiúk a férfiak, lányok a nők felőlin. Ott ültünk, mikor a cinterem felől bejött egy sovány, görnyedt férfi barna ruhában. Biccentett a papnak, végignézett a sorok között, aztán kiment, pisztoly volt az övén. Nem tudtam levenni a szemem a pisztolyról.”( Atádi nyilas volt) 

A zsidóüldözés áldozatává 12-en váltak Somogyszobról: Barakonyi Andorné, Bohenszky Aladár, Bohenszky Aladárné, Bohenszky György, Bohenszky Magdolna, Hauszner Ilona, Hauszner Margit, Krausz Benőné, Taub Géza, Taub Gézáné, Taub József, ésTaub Oszkárné.

Bohenszky család emlékműje

Még azt sem lehetett tudni, hogy ki jön vissza, ki pusztult el, az ingatlanokra és minden vagyonukra az állami közigazgatás rátette a kezét, és a helyi előljáróság végrehajtotta azt. „A zsidó vagyont, a zsidó staférungot (Taub Erzsébetét) Sz. Gyula osztotta szét a vasutas rászorulók között.” A házakat is birtokba vették, és kiürítették. „Hátul egy kis házrészben lakott nálunk árendában Cs.J. hét gyerekével és a feleségével, nagyon szegények, elesettek voltak. A községházára járt leltározni a zsidó-vagyont. Minden este egy karnyi batyuval jött meg. Mikor visszajött a Bohenszky Jóska, és eljött hozzájuk, már nem volt mit visszaadni. Eladogatta, elcserélte élelemre.” L. V-val takarítani kellett menni az Aladárék házát a községháza utasítására. Ma ez a gyógyszertár. Már kipakolták a lakást, bútorok sem voltak benne, a betonos padlás is üres volt. Délben azt mondta a kőműves, akire a ház rendbetételét bízták, hogy lányok menjetek haza ebédre, 1,- 1,5 óra múlva gyertek vissza. Mire visszamentünk, akkorra a padlásföljáró mellett a padlásbeton egy kb. 30×40 cm-es darabon már föl volt törve, és a törmelék visszaszórva.”

Ketten jötek vissza Szobra: Taub Erzsébet, és Bohenszky József. Mondják , hogy egy Bohenszky fiú is túlélte, de a faluba nem jött vissza, Pécsre ment. Erzsébet a lágerban megismerkedett egy férfivel, kihez hozzáment feleségül, Pécsen telepedtek le. Később még látogatóba sokszor visszajött. Bohenszky József, ki Szobra jött vissza, az apja, Sámuel pékségét vitte tovább, megnősült, két lánya született. Szobon maradtak egészen az öregkorig. A sérült Taub József még itthon meghalt. „Azt hallottam, hogy a nyomorék Taub József még Magyarország területén meghalt. Nem tudott uralkodni magán, mindenfélét mondott, lelőtték még itthon a nyilasok.”

A környező országok már mind kiléptek vagy átálltak. A Lakatos – kormány tárgyalásai a Szovjetunióval kudarcba fulladnak a határrevízó miatt.

A román-kapitulációkor azonnal megfordítottak bennünket és kocsikkal vittek végig az országon, az osztrák határig meg sem álltunk.” -emlékeznek a katonák.

Somogyszobhoz 44 őszén került közel a a front, ekkor jöttek be a faluba a németek. A falu adottságai ideálisak voltak, hogy bázisként vegyék igénybe. A falusiak így emlékeznek: „Csak meglepődtünk, hogy itt vannak, olyan gyorsan itt lettek.” „Еsős idő volt, akkora volt a sár az utcánkban, hogy a lovak elakadtak, nem akartak elindulni. A kocsik eltévedtek.
Nagy csodát csináltak, hangosak voltak.” Úgy emlékszem, gyerekfejjel azt gondoltam, hogy hajnaltájt kezdtük hallani a harckocsik dübörgését.”

A németek magánházaknál szállásolták el magukat, a tisztek egyesével, a közkatonák többedmagukkal foglaltak maguknak szállást. „Egy parancsnok ment házról-házra, ide 5 ember, ide 3 ember, ide 10 ló. És nem volt apelláta sem a falusiak részéről, sem a katonák részéről.” Volt, ahova 12 lovat kötöttek be. „A mi tehenünk meg a sarokba szorult.” Az akkori Krausz-kocsmába lovakat kötöttek be, 20-25-öt ( a mai varroda helyén) „Ott almoltak be a lovaknak a padlózott teremben.”

A németek a támadást Ötvöskónyi és Atád felől várták, így Somogyszob északi és keleti részében azon a környéken nem is voltak katononák elszállásolva. Mi a Keleti-köz végén laktunk. Kék papírral sötétítettünk be, a konyhában laktunk, aludtunk a háború végéig, mert a szobánk északra nézett. Én nem is emlékszem arra, hogy láttam volna katonát.

A tisztek és a legénység szállasai , irodái, főhadiszállásuk, a falu a védettebb helyein voltak. Így érthető, hogy a tisztek miért nem a jobb minőségű, módosabb házakban laktak a falu közepén. Azt mondják, több helyen volt főhadiszállásuk, irodájuk. Így Koronczéknál, a malomnál, a mai iskola helyén , a jegyzőségen, de irodájuk volt még a Szt.Imre utca végén is.
A németek telefonnal tartották a kapcsolatot a különböző helyszínekkel. „A parancsnokok a hercegi szolgálati lakásban a malomudvarral telefonon tartották a kapcsolatot.” „Telefondrótot tekertek a turul nyakára! (I.világháborús emlékmű) , Így vitték át az utcán a vezetéket.” A németek hosszabb távra rendezkedtek be, itt laktak. „A tiszteknek nem felelt meg a falusi berendezés. Hozzánk is hoztak foteleket, tükröket, fogast, szőnyegeket a zsidó házakbból. De hoztak magukkal máshonnan is. Aztán vitték magukkal tovább.”
A védelmet szolgáló állásokat azonnal kiépítették. „Kaszó felé 5-6 ágyú nézett.” „A katolikus templomnál lőállás volt, a toronyban figyelőállás, és géppusákat is fölállítottak a toronyban.” „A házunk végében 6 ágyú nézett félkörben Ötvöskónyi felé.” „Úgy rémlik, a vásártéren is voltak harciágyuk.” „Német légvédelmi üteget állítottak föl a németek a régi házunk mögött.” „A vasút túlfelén is voltak géppuskák.” „Az atádi csárdánál is voltak fölállítva géppuskák.” „Voltak ágyúk a Ledinszki- tanya (ma Mocz-tanya) helyén is.” Futóárokkal tele volt a Pitye -tó előtti rét, ezeket a németek ásták, falusiakat nem vonták be.
A hercegi épületnél voltak komoly bunkerek, melyeket valószínű, hogy a herceg készíttetett a mai iskolánál. De bunkereket a községháza is csináltatott, elszórva a falu területén. „A malomnál, úgy emlékszem, a Buzsáki papa készítette, ő ács volt. Komoly munka volt. Párhuzamosan gerendázták. Járni lehetett benne, olyan magas volt. Hogy a levegőből ne lehessen látni, mindennel megszórták.” „A Keleti-közben három nagy bunker volt.” ( állomás környékén) „ Ahol a Posta -dombon a bukkanó volt, a gyerekek ott szoktak szánkózni, az egy megszüntetett nagy bunker helye volt. A község csináltatta.”


A civilek vagy a meglevő pincéket használták, vagy ástak ideigleneseket. „A mi pincénk rendes nagy pince volt, a lakáshoz tartozott, azért megerősítették vasúti talpfákkal.” Az idősebbek nem bújtak sehova. „Az öregmama akkor is csak tette a dolgát.” „Мikor jöttek a gépek, az öregapám a krumpliválogatást abba sem hagyta, föl sem nézett.” „Nekünk nem volt bunkerunk. A szomszédnak nem volt pajtája, a szénát póznákon magasra rakta, az alá bújtunk, a gyerekeket bedugtam, én meg csak a fejemet, hogy ne féljenek.” Мi szinte csak egy árkot ástunk. Apósom abba tette a kicsit, még egy bundát is ráterített.” Nekünk egészen mély volt a bunkerunk. Alulra szalmát terítettünk, dunyhát is dobtunk le, karókkal, ágakkal, szénával fedtük le.” „A pincénket használtuk, megerősítették gerendákkal, még egy dobkályhát is tettek be. Volt mikor 11-en voltunk benne.” „Hiába volt hátul a kertben bunkerunk, nem értünk ki, olyan gyorsan jöttek a gépek.”
A németek védelmi vonala a Margit-vonal volt, melyet évekig alakítottak. A Margit -vonalat 2-3 évig is készítették, ( Kaszó, Darvas , Szenta) német tiszt volt a főnök, végig- hosszat be voltak osztva a németek. Két tiszt végig itt volt a lövészárkoknál. Bajom alatt állt a front. Leventének az életkorom miatt nem vihettek el, így kellett menni bunkert ásni Máhomokon keresztül, a kövesúton felül. Az inkei részen meg tankcsapdákat ástunk.” „Kaszó és Szenta között talán még mindig megvannak, pár évvel ezelőtt még megvoltak a rönkfákkal aládúcolt bunkerek, egymás mellett három sorban.”
Kaszóban a védelmet erősítettéki ki. „Еgész télen kijártak a németek az erdőbe. Az út mellett befűrészelték a fákat fekvő V alakban, bombát csináltak a résbe, hogy majd azt robbantják az oroszokra.” „Вevágott fák, nemcsak az út mellett voltak, arrébb is hosszan benyúlt.”


Védelmi és támadási célt szolgált a „páncélvonat”. Mikor az erdőket vágták Szob és Ötvöskónyi között, a nyiladékoknál, a beljebbi és a közvetlenül a sínpár melletti fák, mind, mind hosszan egyirányból tele voltak vasdarabokkal, mik repeszeknek bizonyultak. Mindegyik elhelyezkedése a sínek irányából mutatott, igazolva a páncélvonat létét.” „Minden este kifutott.” Hitelesen Bálint Béla tudta leírni, ő gyerekkorában ült is benne. „Fordított u alakban vaslemezzel vonták be, csak a kémény látszott ki. A vagonok két oldalát le lehetett engedni, onnan jöttek elő a harckocsik. Mindig csak este futott ki.” Nagybajomtól Kutasig, Kiskónyiig, hol a bolgároknak lövészárkaik, állasaik voltak, ahogy folsorakoztak a vasútpart mellett, azt lőtték. Egyszer a kónyi-ároknál elcsípték.” „Szobból futott ki Ötvöskónyiig, de sokszor Belegig elment. Bentről lőttek ki.” „Azt mondták, olyan meleg volt bent, hogy a katonák alsógatyában is izzadtak.” „A páncélvonat robbantotta fel a vasúti hidat, mi gyerekek mindent láttunk.”

Somogyszobot bázisként használták. „Reggel elmentek, este megjöttek” „Nálunk egy tiszt volt, ki hozta a kutyáját is. Az is elment reggel, este megjött. Nem volt gond a kutyával, egy német juhászkutyaféle volt.” „Volt olyan is, hogy elmentek reggel, és soha többé nem jöttek vissza, megsebesültek, elestek.” „Egy parancsnok lakott nálunk, odajártak a parancsokért.” „Az udvarunk tele volt lajtoskocsikkal, nagyon jó vizünk volt: Innen hordták a frontra az ivóvízet”. A mi utcánk végén egy fél laktanya volt, volt motoros alakulat is, ott tartották az anyagokat, amik a robbantáshoz kellenek.”

A németek több mint félévig voltak itt, mert megállt a front Nagybajom és Böhönye alatt. Mindkét faluban súlyos harcok voltak.
„A Rinya mentén megállt a front.” Akkoriban az a kérdés járta, hogy mekkora város az a Nagybajom, hogy nem tudják fél év alatt elfoglalni az oroszok?” „Nem tudom hogy igaz-e, de azt beszélték, hogy még Sztálin is repülőre ült és átment fölöttünk, hogy megnézze, mekkora város Böhönye, hogy nem tudják bevenni.”

A németeknek volt ellátmányuk, a faluban nem kellett élelmet beszolgáltatni. Máshonnan hozták a friss hús, tojást, kenyeret. „Еmlékszem, gombócoltunk nekik egy nagy teknőben húst fasírozottnak, meg káposztához.” „Hintón hozták a rengeteg tojást. Ahogy fordultak a hídra, elszámították, beledőltek az árokba! A rengeteg tojás mind összetört.” A kenyeret az itt állomásozóknak a bolhási úton hozták valahonnan. „Ponyvás szekéren hozták a kocka formájú komisz kenyeret. Mi, gyerekek megbújtunk a bokorban, a bolhási úton, a szekér után szaladtunk, pár darabot mindig sikerült kipiszkálni. Pótlás volt az otthoni szűk koszthoz.”

Több helyen főztek a katonáknak a faluban, központi konyhájuk nem volt. A Kerékaraszban is volt konyhájuk a közlegényeknek, a régi Hangyánál (ma Topogó)is. Konyhát a Martin-udvarban is rendezték be (Kálvin u. vége). Ilyen helyen fogták be az asszonyokat krumplihámozásra. .

A tisztek, kik egyedül laktak , általában a háziasszonnyal főzettek maguknak , vagy a csicskásukkal. Édesanyám főzött a nálunk lakó tisztnek, minden alapanyaggal elláttak bennünket.” „Nagymamámnál lakott egy tiszt, annak a csicskása főzött.” A tisztek szállása a falu szegényebb részében volt. A módosabb parasztok nem említették, hogy nélkülözniük kellett volna.

Bár a Kerékaraszban is volt konyhájuk a közlegényeknek. „Mégis, hárman, négyen laktak nálunk, pár napig anyám főzött nekik a sajátunkból, de az ángyom azt mondta, hogy miért nem a saját konyhájukon kosztolnak. Utána meg engem küldtek el tejeskannával a konyhájukra, de akkor is itt ettek a csajkájukból.” Akkoriban az élelem szűkösen volt. A hó alól is előszedtük az almát, és örültünk a fagyos krumplinak. Hiány volt a zsírból, sóból, petróleumból.” „Furcsa gusztusuk volt, édesanyám főzött nekik, ők meg összekeverték az első fogást a másodikkal. Kérdeztük tőlük , hogy miért csinálják, de csak mondták, gut, mama, gut.” „Mamám zsírral locsolta a kinyújtott rétest, a kiskatona meg mondta, röf, röf . Na megállj, nem kapsz belőle, mondta a mamám, de egy tányérral adott. Dicsérte a német: gut, gut.”

A katolikus templomban is volt kórházuk.” Ezt csak egy ember mondta, más nem erősítette meg. De tény, hogy a katolikus templom mögött a dombon 3 vaskereszt , sír volt. „Négy emlékfenyőfa alatt, még emlékszem, hogy volt 3 vaskereszt is.” „ Négy halott német katonát exhumáltak a templom mögül, mikor Böhönyén csinálták a katonai sírkertet.” „De volt kórházuk a hercegi házaknál, az akkor pirosra volt festve.” Abban az időben a hercegi épületegyüttesek alkalmasak voltak telephelynek. A mai iskolánál volt magtár, több, polgári igényt is kielégítő parkettás szolgálati lakás, cserépkályhákkal, az egyikben zongora is volt. Pincék, tárolóhelyek, melegház, volt 3 nagy kerekeskút is. Itt kórház és mosoda működött, de kórház volt még a mai önkormányzat helyén, az akkori postán, a kisiskolánál is. Sok volt a sebesült, a frontvonalból is hozták ide az ellátásra szorulókat. Elsősegélynyújtó volt az állomás épületében is, ott is rengeteg volt a sebesült. „Oda kellett járni mosni az asszonyoknak, lányoknak.” „Úgy mentünk oda, mintha dolgozni jártunk volna. Háború volt, tudomásul vettük, hogy ezt nekünk kell megcsinálni.” „A németek udvariasak voltak velünk.” Valószínű, hogy a községházán előre megszervezték, hogy melyik családból mikor ki megy mosni. „A fiatal asszonyok, lányok mentek mosni. Kirendelték őket.” „Nekem is kellett mennem, de rosszul lettem a véres ruháktól, utána édesanyám ment helyettem.”

A malomnál, ami szintén hercegi majorsághoz tartozott, szintén jó minőségű lakások, 50,- 60 méter hosszan kovács, -asztalos,- lakatosműhelyek voltak, amit használtak is a németek. „A malomnál igen sok német volt.” (A Szabadság utcai házak a háború után épültek.) A kovácsműhelyt is használták, a gyerekek sokat bámészkodtak ott. „Оdajártunk patkószöget lopni, nagyon ügyesnek kellett lenni, mert elfenekeltek volna bennünket, ha észre veszik.”

A megszállással körülbelül egy időben, de az biztos, hogy még szintén ősszel olasz hadifoglyokat „hajtottak” Szobra. „Az a gyanúm, hogy ezek a németek, kik az olaszokat hozták, Olaszországból jöttek.” „Annyira gyengék voltak a foglyok, hogy úgy dőltek be egy-egy cső kukoricáért a földekre.” „Megették a nyers tököt.” „ Anyósom mesélte, hogy a káposztát vágta a mezőn, ezek ott jöttek el előtte , kérték a foglyok a káposztát, anyósom meg hajigálta nekik. A német meg azt mondta, hogy csak ne dobálja, mert őt is közéjük vetik.” Személyesen senki nem látta, de sokan mondják, hogy az olaszok megették a macskákat. „Kergették a macskákat.” „Féltettük a kiscicáinkat.” A lovak ápolása és más efféle cselédmunka volt a dolguk. „Kegyetlenül bántak velük, piszkos munkát végeztették velük.” „A lovakat ápolták, az istállókban aludtak.” „Egy selyem inggel tisztította a lovat, nagyanyám meg rászólt, hogy mit csinálsz, te! Nem magyar, olasz –így nyugtatta a német tiszt a mamámat.” Mindig éhesek voltak, valószínű, hogy nem a németeknek járó mennyiségű ételt kapták. „Az öregmamának mondták mindig – mamuka adjál fehér (tejet)!” „Egy fiatal német kiskatona ült az ereszünk alatt a padon, és egy szép kis bőröndben finom selyem zsebkendőket nézegetett, azt gondolom most felnőtt fejjel, hogy Olaszországból hozta, de nem adott egyet sem a haszontalan.” Egy-két hétig voltak itt, aztán bevagonírozták őket, és elvitték, nem tudni, hogy hová. „Kimentünk az állomásra, mikor vitték el őket.” „Mikor vagonírozták az olaszokat, kenyeret adtunk nekik az úton, nagyon köszönték”. Egy másik emlékező úgy tudja, hogy: „Vagonban a 6. vágányon vesztegeltek.”

A megkérdezettek nem emlékeznek, hogy a német időben jártak-e a katolikus templomba és iskolába, csak egy emlékező mondja: „A katolikus iskola udvarára kihordták a tankönyveket, a tanítók oktatási eszközeit és elégették, nem volt tanítás, templomba sem jártunk.”

A reformátusok egybehangzóan állítják, hogy templomba jártak, a parókiát sem foglalták le a németek. A templom melletti iskolába jártak a gyerekek csak. A másik, a kisiskolában viszont kórház működött.”

A németek távolságtartóak voltak,, a falusiak sem nagyon barátkoztak velük. „Tudomásul vettük, hogy itt vannak. A németektől nem kellett félni, nem foglalkoztunk velük.” „A németek az ember gyerekétől olyan távol mentek, úgy vigyáztak, hogy még hozzánk se érjenek. Lenézték a magyarokat, még a lovász is.” Valóban, többen mondták, hogy szó szerint távol tartották magukat a falusiaktól , de a hosszú idő alatt, mit itt töltöttek a németek, szimpátiák is kialakultak, „A papának egy sámlit, a mamának egy gyúródeszkát csinált, aki itt lakott. Asztalos volt civilben.” „Rémlik, mintha valami Vili nevű , és talán orosz hadifogoly lett volna nálunk. Szíjgyártó volt, de mindig kiverte a víz, ha dolgozni kellett, verte a munkáját, és azt mondta, nem speciális.” (Talán a nem megfelelő eszközök miatt) „Megstoppoltam a zoknijukat.” A közkatonák közvetlenül viselkedtek, hiányzott nekik az otthon. „A nagymama szőtt, font, elromlott a rokka. Mondta a német katona: rokka kaput.Az egyik katona képet kért a Dráváról, azt mondta, hogy nagyon fontos neki. Találtam egyet a lebombázott Dráva- hídról, hát az úgy örült neki, hogy hozott egy szép nagy tálat, egy kisebbet és egy szép kiskancsót ajándékba. Nem tudom, honnét vette, nem hazulról hozta, az biztos.” A német katonák mindig éhesek voltak. Leginkább kifőtt tésztára vágytak. „A szomszédban lakott a szakácsuk, kézzel, lábbal magyarázta, készítsek neki valamit lisztből. Sütöttem egy tepsi kelt tésztát, de magyarázott tovább. Főtt tészta kellett neki. ( Nem tudtak tésztát gyúrni) Mikor megcsináltam, hálából hozott sok cukrot, egy darabig nem szenvedtünk hiányt belőle.” Az egyik háznál: „A nagymama rétest nyújtott. Kérdezte a kiskatona, hogy mi lesz ebből. Majd meglátod, ha visszajöttél. Nagyon dicsérte, mikor jóllakott belőle.”

Henrich bácsi lánya a Vilma-háznál

Szencziéknél lakott egy katona, Henrich bácsi, aki annyira ragaszkodott Szobhoz, hogy amikor tehette, azonnal visszajött hozzájuk látogatóba.” Haláluk után később Bohárékhoz járt, szinte évenként megjelent, hozta bemutatni a családját is. Most már a lánya jön, mintha hazajárna. Ismeri az utcákat, a családokat, követi a történéseket. „Bohár néni halála után a Vilma-házhoz jött a férjével párszor, elhozta ajándékba az édesanya palatábláját is.”

Főleg a gyerekekkel alakult ki oldottabb kapcsolat. „Iroda volt nálunk. Elhalmoztak csokival, cukorkával. Mindig mondták,- Magdaléna schön.” „Egy tiszt lakott nálunk. Karácsonyra hazament a családjához. Hozott nekem kisfiúnak való neszesszert. Még megvan belőle pár darab.” „Fiatal kiskatona volt nálunk többedmagával. Esténként mikor lábat mostam, fölugrottam a hátára, odavitt az ágyamhoz és ott meg lepottyantott, hogy ne kelljen mezítláb odamenni.” „Kál bácsi német tüzér volt, mikor ment szolgálatba, megfogta a kezem, úgy vezetett egy darabig, aztán én visszaszaladtam, este elmentem elé és kézen fogva hazakísért.” „Az egyik kislánynak egy kenyeres kosarat adtak ajándékba, egy fiúcskának meg, kinek fájt a füle és nagyon sírt, egy stanecli kockacukrot dobott oda egy tiszt „Ne réjj!- mondta.” Akik nálunk laktak, azoknak mi, gyerekek mosogattuk el a csajkájukat, mindig kaptunk cukorkát érte.” A fiúgyerekek könnyen bajba kerültek. „A fogasról elvettem a nálunk lakó tiszt pisztolyát és kivittem az udvarra. A katonák azonnal elvették, azt mondták, hogy partizángyerek vagyok, és le akartak lőni. A tiszt mentett meg, megértve a kíváncsiságom. Hátra mentünk, és egy tárral kilőhettem.” „Ötvöskónyi környékén rengeteg lőszert szedtünk össze, aztán eldurrogtattuk őket, ha meg nem robbant, a tűzbe dobáltuk.”


Mélyebb érzelmi kapcsolat nem alakult ki a németek és a falusiak között, szerelmek nem szövődtek, csak kalandok. „Az egyik nyilas felesége elment egy német tiszttel, de nemsokára visszajött.” Több lányról is beszélték: „Mindegy volt nekik, hogy német vagy orosz, elmentek szórakozni.” A németekről nem mondta senki, hogy erőszakoskodtak volna a nőkkel, vagy tiszteletlenek lettek volna, de adódott alkalmuk kapcsolatra több fiatal nőnél is. „Két menyecske is tartotta a kapcsolatot a németekkel, azt hallottam, hogy el akarnak menni velük, de maradtak.” „Az utcánkban laktak, egy hosszú fehér házban, az egyik elöl, a másik hátul.” „A kurvákban benne volt a vérükben, nem a front alatt kezdték. Mikor mentek el a németek, volt ott eldorádó.  „Ez már nyilvánvalóvá vált. Nem volt titok.”

Lovasfutárként Barcs és Somogyszob között teljesített szolgálatot T. „Ez még a németek idejében volt. Lóháton vitte a parancsokat, információkat, térképeket. Egy kis lapos tárcája volt, abban voltak az iratok. A nyereg alatt.” A német repülőrajok rendszeresen jártak Somogyszob felett a Szövetségeseket bombázni. Köztük volt egy szobról származó pilóta, N. „Ők is úgy jártak, hogy délelőtt mentek, délután jöttek vissza. Ilyenkor a falu központja fölött mindig tett három kört, így adta tudtára a szüleinek, hogy él.” Háború után disszidált, már csak egyszer jött haza Amerikából rokonlátogatóba. „A szülei már nem éltek. Végigsétált a feleségével és a két gyerekével az utcánkon, nagyon szép felesége volt.”

Pihenni a németek a katonáikat Darvasra ( szomszéd település) küldték. „ Pihenőre küldték ide őket. Suttyó gyerek voltam, olyan sokszor voltak itt, hogy név szerint kérdeztem, ez és ez hogy van.” „Nálunk is voltak ketten, saját maguk gondoskodtak magukról a saját konyhájukon.” „A frontról is ide jöttek pihenni.”

Hosszú József jegyző

1944. december 24-én Somogyszobot evakuálni akarták a nyilasok, mert Atád is veszélyeztetett volt már. Nem mindenki tudta ezt, „Мondták, de azt hittük, azt mondták, hogy az északi Szobnak kellett menni.” A vagonok ott sorakoztak már az állomáson. Hosszú József jegyző féltette a falut az evakuálástól: „Ne menjen senki sehova, ha elmenekülünk, itt hagyjuk az otthonunkat, nekünk nem marad semmink!” Mivel a bíró Varasdy Jánost elvitték katonának, a helyettes bíró, Pálfi Gyögy és Hosszú József, a szobi jegyző jelentkezett a nyilas főhadnagynál. „Egy tapodtat sem megyünk, itt születtünk, ha muszáj, itt is halunk meg! Mondta Pálfi bíró. A nyilas hadnagy látva az elszántságot a falu vezetőiben, megadta az engedélyt Hosszú Józsefnek a mentesítőlevél megszerzésére. Ezek után Hosszú József, a falu jegyzője karácsony szentestéjén elment gyalog úttalan utakon az erdőn keresztül Nagykanizsára, a közigazgatási főhadiszállásra az evakuálás alóli mentesítőlevélért, amit meg is kapott. Így Somogyszob a helyén maradt!

1944. december 22-én Debrecenben megalakult az Ideiglenes Kormány, amely a Szövetségesek által a német megszállás alól felszabadított területen hadat üzent Németországnak. 1945. január 20-án Moszkvában aláírták a fegyverszüneti megállapodást.

Két kormányunk volt. A nyilas helyi vezetés sem vette ezt tudosásul. A leventéket, 24-et, a nyilasok parancsára 1945. januárjában sikerült összeterelni a régi postanál. ( mostani önkormányzatnál) Kiképzésre akarták őket vinni. A legényeket már 6-szor megpróbálták összeszedni, „De mi egy-két nap múlva visszajöttünk, bujkáltunk szőlőhegyen, rokonoknál.” „Faggyas Ferenc, Kisgyura József, Molnár Sándor, Dávidházi József, Pelőcz János nevére emlékszem.” Еlőször Inkére kellett mennünk a Faggyas, a Molnár, az én apám utánunk jöttek, mert Kulcsár igazgató mondta, hogy az apák vigyék haza a gyerekeket. Így hazajöttünk velük. A többiek is utánunk szöktek. Két hét múlva újra összeszedtek bennünket. Akkor meg a Pálfi bíró nem hagyta, hogy elvigyenek bennünket.” Aztán mégis összeszedték őket, N (nyilas) fegyverrel kényszerítette őket, hogy fölszálljanak a vonatra. Nagykanizsáig el is kísérte őket. „A mostani önkormányzatnál (régi posta) szedtek össze minket, 24-en voltunk szobiak, Pelőcz Jani, Horváth Antal, Puskás Sándor, jómagam, én voltam a legidősebb. Egy vasárnap délben kihajtottak a nyilasok az állomásra, egy kocsit kaptunk. N (nyilas) Kanizsáig fegyverrel kísért bennünket.”

Somogyszobi leventék
Varasdi István, Eller Vendel, Puskás János, Szedlacsek János, Vincze Sándor, Kisgyura József, Göndöcs Vilmos, Szentgyörgyi István, Kulcsár Gyula, oktató, ref. isk. igazgató,Náray János, Kisillés György, Vas János, Kasza György és Kovács László

Atádon ekkor már súlyos harcok voltak. Sok család itt talált menedékre. „Nálunk ketten voltak, de a nevükre már nem emlékszem.” „Nálunk három család is lakott Atádról. A Patkó nevű cipész és a felesége, a Bencsik asztalos a feleségével, két lányával és sógorával, és a Bogdán József evangélikus kántortanító a feleségével.„ Innen járt a járásbíróságra dr. Bányai Lajos elnök dolgozni. ” „1944. őszén pár hónapos csecsemő voltam, mikor Atádot evakuálták, hogy ezt elkerüljük, édesanyám szeretett volna előbb eljönni. A szobi Futó Lajos bácsi a saját költségén fogadott fuvart, így kerültünk ide. Azóta is itt lakunk.” „Szomorúba ( Szobhoz tartozó puszta) költözött Kutasról a Körmendi család négy gyerekkel. A férfi molnár volt, Szobba járt a malomba.”

Sorra érkeztek a SAS behívók is.
„Dobolták, hogy ki katona volt, jelentkezzen 3 napi élelemmel és egy váltás ruhával a jegyzőségen.” SAS behívóval vitték el a nagybátyámat, Szüre Józsefet. Hősi halált halt.” „Darvason a kisbíró helyett doboltam, többször is azt, hogy jelentkezzenek.” A futóárkok ásásához,bunkerépítéshez szükség volt munkaerőre. Őket szintén a nyilasok szedték össze csendőri segítséggel. „Apámat elvitték munkaszolgálatra Barcsra. A Drávánál futóárkot ástak, és vesszőfonattal bélelték ki. Mi jóban voltunk az evangélikus lelkésszel, nálunk szokott ebédelni és megszállni, ha itt prédikált. Ő volt ott a tábori lelkész, és szólt a parancsnoknak, hogy jön a család, engedjék be. Jött velünk az Eller Vendi bácsi első felesége is látogatni, szép asszony volt. Vonaton mentünk vasárnaponként, anyám a fejvékát, én meg a bort vittem.” 44. december 2-án vitték el a nyilasok édesapámat. Szobról, kiket elvittek, a Lőczi János bácsira, a Vincze Sándor bácsira emlékszem. Egy szobi nyilas és egy csendőr szedte őket össze. Borsfai Jancsi igen kicsi ember volt, apámék könyörögtek, hogy őt ne vigyék, nem bírja a munkát, de a szobi nyilas pisztolyt fogott apámra. Aztán később Borsfait el is engedték. Pocsajra vitték a többit, onnan meg az oroszok fogták el és vitték tovább. Azt sem tudtuk, élnek vagy meghaltak. 47. június 1-jén, kedden jött haza, az én esküvőm meg előtte, szombaton volt.” Apám az utolsó időben már munkaszolgálatos volt, mikor a bolgárok bejöttek .Hóka János, Dergecz Gyula bácsi is velük volt, és egy másik Dergecz is rémlik, de nem jut eszembe a keresztneve. Nem a málenkíj robot volt ez, még az előtt. Akkor már szükség volt minden erőre.” A férjemet munkaszolgálatra elvitték Kanizsára, onnan Csurgóra, onnan Pécsre. A háború végén már az oroszok vitték volna tovább. De sikerült meglógnia. Volt egy szép bőröndje, abban voltak a ruhái, azt elcserélte egy orosz katonával a szabadságára. A többieket vitték tovább. Kakuszi Jóska, Eller Vendi mentek tovább.”Édesapám munkaszolgálatos volt, Baján már az oroszok akarták őket hajóra rakni, de járvány tört ki, a foglyok 60%-a meghalt. Megijedtek az oroszok, inkább hazaküldték őket.” „Édesanyámmal Bajára mentünk meglátogatni édesapámat. Jött velünk Rike néni is.”

Újoncokat is bevittek. „Hosszú Ferkóra, Domokos Pistára emlékszem. Németországba vittek bennünket kiképzésre. Ahogy közeledett a front, úgy elvittek minket Dániába. A háború végén visszahoztak Németországba. Toborozták közülünk a Hunyadi és a Bocskai hadosztályosokat. Ígértek fűt, fát. Aztán az angolok ejtettek bennünket fogságba.”

Voltak, akik nem mentek el a fölszólításokra, elbújtak. „Már egyszer volt a fronton édesapám Fehéroroszország és Lengyelország határánál, talán a Minszki-mocsaraknál. Szilánkot kapott, úgy hozták vissza. Mikor munkaszolgálatra kellett volna menni, inkább kiment az ötvösi szőlőbe, megbújt. Örzse néném vitte neki az élelmet.” Édesapám már volt a háborúban, ott volt a Don-kanyarnál is. Mikor újra kellett volna mennie, inkább elbújt, Budapesten a féltestvérénél húzta meg magát, de ők annyira megijedtek, hogy bejelentették. Debrecenen keresztül vitték el. 1945 január 18-án, és 1947. december 23-án jött meg.”

Ebben az időben már nem volt szabad rádiót „tartani”. Titokban hallgattuk a rádiót.” „Volt rádiónk. Egy szomszéd, ráadásul távoli rokon, jelentette. Nem hazafiasságból, irigységből.”

A háború vége felé deportálták a cigányokat is. „Mind elvitték, egy sem maradt itthon.” „Elvitték őket, de három elbújt, másnap visszajöttek. Láttam őket, az Orsós Imre édesanyjára, a Bözsire, ki pár éve halt meg, emlékszem.” „Emlékszem, a vagonban voltak már, megható volt, ahogy azt a nyomorék kislányt igazgatták.” A család úgy emlékszik, hogy angolkóros volt, a lábai bokától befele álltak. Csáktornyáig értek, mikor a háború véget ért. „Kinyitották a vagont, aztán mehettek, merre láttak.” „Egyik őr vagy csendőr, úgy meghatódott a gyengédségen, ahogy a nyomorék kislánnyal bántak, hogy adott nekik egy lovat, és a lelkükre kötötte, hogy csak az úton menjenek, mert az erdőt aláaknázták a németek.” Vissza csoportban érkeztek, vegyesen, „mindenféle emberrel”. „Szénát gyűjtöttünk a telek alatt, mikor jöttek arra , a Kutas hadnagy is benne volt a csoportban és még sokan. Cigány Kata néni odakiabálta, hogy csak egy kis vizet meg kenyeret vigyünk nekik, ott lesznek a magtárnál. Vittünk is sonkát, szalonnát, kenyeret, bort is, még a katonák, akik őrizték őket, azok is ettek belőle.”

Szintén csak egy emlékező mondja, hogy az állomáson pár napig erdélyi fiatalok voltak, kiket Németországba akartak szállítani. „A Nőszövetségnek és a Vöröskeresztnek is tagja voltam, élelmet kellett gyűjteni nekik. A vasúton túli réten heverésztek. Tőlük kezdtem megtanulni először a székely himnuszt.” Egy emlékező is megerősíti ezt , bár más a falu: Voltak Berzencén is a németek után és a bolgárok előtt erdélyi lovas tüzérek, ők is megszállták a falut. Nem voltak ott ők senkik, nyomorultak voltak, éppen hogy laktak, és lesték, mikor ütnek rajtuk. Egészen virágvasárnapig. Akkor mentek Gyékényesre, Őrtilosra, ott nagy csaták voltak. Hallomásunk szerint kevesen élték túl. Ott bolyongtak az iharosi erdőben, a bolgárok űzték őket.”


Ahogy a front egyre közeledett Somogyszobhoz, Atádról is jöttek ide nyilasok is. Egyszerűen bekvártélyozták őket a szobi nyilasok, a háziakat meg sem kérdezték.
Egyszer, mikor hazaértem, az első szobába beköltözött egy atádi nyilas házaspár egy csecsemővel. Vargáéknak hívták őket. Hozták a disznójukat is. Reggelente elmentek, estére visszajöttek. Azon kívül, hogy idetelepítették őket, nem szólhatok rájuk semmit. Pár hónappal ez előtt egy zsidó kinézetű öregembert találtam a pajtánkban, ételt, vizet tettem az ajtóba. Tán két éjjelt tölthetett el, aztán nem láttam többet. Ezeknek sem szóltam semmit. Közben megtudták, hogy hovávalósi lány vagyok, és mikor jöttek az oroszok, a disznót itt levágták, egyik nyilas rendezett nekik fuvart, és édesanyámnál dolgozták föl. Én is mentem velük a két gyerekkel. Este már mentek tovább, vitték a földolgozott disznót is.”

Innen már naponként megyünk, hogy érthető legyen a történések időpontja.

Nagyhét, szerda:

Idehallatszott Atád felől a bolgárok iszonyatos üvöltése, ahogy mentek rohamra a katonák.” A németeket Csurgó és környéke látta el élelemmel, de a végén már akadozott, sőt, megszünt az ellátás. Most már a faluban szedték össze a szükséges nyersanyagot az ételhez, takarmányozáshoz, lovakat a szállításhoz.
Ekkor vált feszültté a viszony a németek és a falu között. „Ahol Kuti Janiék laktak, volt egy központi konyhájuk, odavitték a disznókat levágni, amit összeszedtek a faluban. Bálint Jani bácsi nem engedte, megverték.” „Tőlünk is két lovat vittek el, a Piros sógoréktól is kettőt.” „Az összes lovat elvitték, a szerszámokat is.” „Négy lovat is elvittek, de volt egy Vilma nevű lovunk, az olyan okos volt, hogy visszajött.” „Négy lovat, és 56 q takarmány vittek el”. „Vékonyabb lovaink voltak, nem mint a muraköziek. A németek vinni akarták a két lovat, de édesapám veszekedett, jött János bátyám is, ő tudott németül. Édesanyám is nagyon veszekedett. A német fogta a kötelet, édesanyám meg leakasztotta a potrinát, míg a németek a pisztollyal hadonásztak, hogy lelövik az édesanyámat, ha nem hallgat el, a nagy lármában kivezettük a lovakat. Pálfi Jóska bátyám udvarán beálltunk a szénakazal mögé, már ott állt a lovával a Hóka Jóska bátyám is. Futottak a németek utánunk, de nem látták ugye, hogy melyik udvarba fordultunk. Aztán a kertek alatt elvezettük a lovakat Bördecbe, hol sok csikó volt, elvegyültek köztük.” „Fifikás asszony volt a Dencsi Kata néni, a nagy szénakazalba kiegyenesített kaszával nagy lyukat vágatott a szomszédjával, a két lovat oda beeresztették az algútba. Széna volt a lovaknak, inni meg adott nekik.” „Alig maradt ló a faluban. A teheneket fogtuk be, addig nem szoktuk. Édesapám fönn ült a szekéren, én meg elöl mentem. Olyan szépen jöttek! Szelídek voltak, okosak!”

Ekkor kezdték a visszavonulást a német közkatonák. „Nálunk volt beszállásolva két német orvostanhallgató, minden reggel elmentek, aztán visszajöttek. Még a kapuból a német katona készített egy fényképet édesanyámról, hogy majd küld egyet. 25 év múlva elhozta. Azóta is évenként jönnek, a lányom esküvőjén is itt voltak.”
A hosszú fehér háznál is búcsúztak a két lánytól a német katonák: „Mikor mentek el a németek, aznap este volt ott aztán dáridó, még az udvaron is eregették a bort.”
Többen kimenekültek a faluból, főleg fiatal lányok. Reggel mondták, jön a háború, itt vannak az oroszok, menni kell. Küvölgybe mentünk, gyalog, az Arany János utcából több család. Én a hátamon vittem az ötéves öcsémet. Kismihókéknál voltunk pár napot.” „Bördecbe mentünk hatan lányok, a Spingár lányok, a Kismihók lányok, és én a testvéremmel, a Papékhoz, kint aludtunk az istállóban.”

Mit összeszedhettek, mindent, mire az ellátásukhoz szükséges, vitték magukkal a németek. „Este, mikor menniük kellett, jöttek, el akarták vinni a hízónkat, de kiabáltak nekik a többiek, hogy menjenek, mert itt vannak az oroszok. Így a mienk megmaradt.” „Segesd fele mentek, akkor sült ki a kenyér. A nagyanyám mindig mondta, hogy utoljára a lovak után nem elvitték a kenyereket is a kemencéből!” Nagy lehetett akkor már a kapkodás, a németek igyekeztek szabadulni a fölösleges tehertől. Egy emlékező ezt mondja: „A malmon túl engedték el a fölösleges lovakat.” Egy német kiskatona visszamaradt. „Nagyon fiatal volt, szinte gyerek. Rossz híreket kapott otthonról. (hitlerjugend lehetett) Azt beszélik, egy-két napig Pápaiék bújtatták, de nem várta be a bolgárokat, öngyilkos lett.” „Mikor szedték föl a német sírokat, nyolcat egy sorban a temető kerítése mellől, láttam az átlőtt koponyáját, a csizmája még rajta volt.”

Még ki sem mentek a németek, a falusiak kezdték elásni féltett holmijaikat. Az oroszok, bolgárok híre előre is elrémisztette őket. A staférungba szőtt szőttesek akkor még vagyonnak számítottak, hiszen egy életre kiszolgálták a gazdájukat. De ástak el zsírt, bort, mindent, ami a túléléshez szükséges volt. „A földes szobában ástuk el a Leposa Vilmáék staférungját, mert náluk nem volt férfi. Éppen hogy elsimítottuk, már itt voltak a bolgárok. Azon járkáltak, és nem vették észre.” „Kálmán sógorom segített a pajtában gödröt ásni, gumilepedővel bélelt faládákba tettük a staférungot. Megtalálták, egy törölköző lett meg belőle, mit a réten ejtettek el.” „A kamrában ástuk el egy ládában, de föl kellett venni, mert belementek az egerek.” „Elástunk több hordó bort, azt nem találták meg. ” „Mi a pajtában ástuk el, épségben megmaradt, volt aki az istállójában, azé tönkrement.” „Az udvaron ástuk el, de följött a talajvíz. Kint szárogattuk, a bolgárok meg mosolyogtak.” „Nagy öntött vasfazekakban , fedővel letakarva a góré alá ástuk a sok hímzett, felszedett ruhát, nem találták meg.” „A pajtában ástuk el, egy nagy ládában, a bolgárok meg pont odakötötték a lovaikat. De nem lett semmi baja, a zsírt meg véndőben a kiskonyha sarkához.” „Mit elástunk, egy ismerős szedte föl. Anyám megismerte a szőtteseket.” „Véndőben ástuk el a zsírt, beleszivárgott a földes víz.” „Elástunk egy ládát, de mondtam édesanyámnak, nem kell ez senkinek. Fölvettük. Bizony, hogy kellett! Elvitték mind a bolgárok!” Mit elástunk, épségben megmaradt, csak a gyönyörű étkészletből egy kistányér pattant meg.

A rendszert kiszolgáló szobi nyilasok is menekültek. „Csak úgy trappoltak, csattogott a lábuk, szaladtak Kaszó felé az utcán keresztül a mezőbe, négyen futottak.” A falusiak nem emlékeznek, hogy bármi retorzió érte volna a nyilasokat. Egyikőjük Lengyelországban amerikai fennhatóságú fogolytáborban volt egy évig, ahol német hadifoglyok is voltak.

Nagyhét- csütörtök:

A gyalogság után a többiek is visszavonultak.. Akik utoljára elhagyták a falut, azok a németek, tábori csendőrök voltak, de úgy kimerültek, hogy úgy kellett fölrázni őket, hogy itt vannak a bolgárok”. „Végén azok a németek mentek, kik biztosították a többieket.” „Úgy emlékszem, a katolikus templom tornyából lepakolták a lőállást, az ember is lejött.”
A lőállásokat nem tudták mindenhol leszerelni. „A vasút túlfelén is voltak géppuskások, úgy tudom, ők már nem tudtak elmenni.” A hidakat maguk után fölrobbantották a németek. „Aláaknázták az Ötvösből bejövő hidat, ahol a vásártérre kellett menni. Az elsőnek bejövő négy bolgár tiszt fölrobbant az autójukkal. Úgy tudom, hogy még megvan az autó csonkja.”

A hosszú idő alatt tönkrement autókat, harckocsikat, bicikliket, motorokat a Pitye- tó előtti réten hagyták. „Annyi volt itt az autó, hogy nem igaz, teherautó, mindenféle, tele volt vele a rét”. ”Mikor már vége volt a háborúnak, az egyik bunkerban találtunk egy vastag kerekű biciklit, kötél volt a gumi helyén, de az is kopott volt nagyon.” „Egy ilyen roncs autóváz nagyon sokáig az utcánkban bürüként szolgált, tán még ma is.”

Csütörtök délután még voltak itt németek. Az udvarunkon állt egy német kocsi, indulni akartak, pont akkor jött egy gép, a repülő mindjárt ráfordult. Én az istálló ajtajában kiáltottam az édesapámnak, hogy jöjjön be, édesapám meg szemben velem a szomszéd istállója falán függő szánkó alól, hogy menjek az ajtóból. Ez légitámadás volt, jobbára az állomás felé bombáztak. Teri ángyom is ekkor sérült meg, és a Szabó Jóska apja is ott halt meg.” Szabó József édesapja a fizetéséért ment a szobi állomásra egy kollégájával. Ekkor érte a légitámadás. Mikor a németek vonultak vissza, édesapám ment Szobra a vasúthoz a fizetéséért Bolhásról. Visszafelé egy német repülő elől az árokba feküdt, de észrevették és kosárbombát dobtak rá. Súlyosan megsérült, a visszavonuló németek autóval jöttek, egy WC.- ajtóra rákötözték, és magukkal vitték. Útközben meghalt, azt sem tudjuk, hol van eltemetve.”

Nem maradt egy ép híd sem. A páncélvonat átment a hídon, nemsokára a híd robbant, de a síneken már jöttek a bolgárok.” ( a mai Köztársoság utca végén van a Kácsmóna fölötti vasúti híd) „Megmaradt a hízónk, úgy döntöttek a szüleim, hogy kora reggel levágjuk. Mikor robbant a vasúti híd, abba kellett hagyni a munkát, mert a repeszek idáig repültek, teleszóródott minden szilánkkal, mire befejeztük, itt voltak a bolgárok, mentek végig a vasúton.” „Fölrobbantották a falu közepén a Kácsmóna hídját, mikor hallottuk a robbanást, kinéztünk a konyhaablakon, ott a rengeteg bolgár katona a réten! Csak mentek, meg sem álltak.” „Atád felé a Kukorja- hidat robbantották föl, kellett menni a férfiaknak kijavítani: Spingár sógor mondta édesapámnak, hogy ő maradjon itthon az asszonyokra vigyázni, mert jönnek az oroszok.” A hidakat fölrobbantották, de a templomtornyok megmaradtak. ( református, katolikus és evangélikus temploma van a falunak)

A németek a telefonzsinórt a turul nyaka körül tekerve vezették át a hercegi lakásokhoz, de nem volt már idejük leszerelni a zsinórt, az első bolgár harckocsi nekiment, és lerántotta a turult. „Először nálunk volt a padláson, de mondta édesapám, hogy nem lesz ez jó, ha őt emiatt elviszik az oroszok, itt marad a három fehérnép magában. „Akkor elvitték a Diseri Jóskához a Topogónál az istálló jászlába tették.” A bolgárok központi konyhája is ott volt, mégsem esett baja a szobornak.

A németek kivonultak a faluból .Hosszúéknál lakott egy kis alacsony officer, ő ment utoljára ki a faluból. Elfogták az erdőben, úgy hallottuk.”

A bolgárok első dolga az volt, hogy németeket kerestek a faluban. A református templomba bement pár tiszt, valószínű, hogy ott is németeket kerestek. A Nagy József tiszteletes úr mesélte, hogy nagyon félt, remegett, mikor bevitték a templomba, mondták neki, nye bojsze, a vállát veregették. Az anyakönyveket és a kelyheket mutatta meg nekik. Nem tudjuk, hogy az első napon, éjszakán volt-e a szabadrablás, a falusiak 12 óra szabadrablásra emlékeznek , de evvel egyidőben keresték maguknak a szállásokat, ekkor kezdtek berendezkedni is. „Este kezdtek el szállást keresni.” „Azonnal összefogdosták a tyúkokat.” „Keresték a húst, a mienket nem vitték el, mert édesanyám tudott horvátul, Eszéken járt iskolába és kellett mindig menni tolmácsolni. De a Makoveczékét elvitték.” „Ahogy megérkeztek, a Puskás Illésék udvarán ( Torma Zoltánékkal átellenben) azonnal nekiálltak főzni, engem láttak, üzentek, hogy menjek krumplit hámozni, csakhogy jött velem az apám is.”

Hozzánk ketten jöttek, azt mondták, hogy ne nyissunk ajtót senkinek. Ha kopogtak, puskával mentek az ajtóhoz. Azt gondoltuk, hogy az oroszoktól félnek. „A Martin udvarban is azonnal főztek( Kálvin utca vége). ” „ A Topogó mögött is konyhát állítottak fel.” „Féltünk, úgy döntött édesanyám ,hogy az éjszakát a rokonoknál töltjük. Én nyurga bakfis lány voltam, feketébe öltözve ültem a padon és odajött egy kiskatona, kérdezte, mért ülök ott, azt mondta, hogy elkísér bennünket, mert nem bízik a főnökeiben”. „Sátoros kocsikkal jöttek. A lovaikat a mögöttünk levő félkész házba kötötték. Kirúgták a lovak a közfalat.” „Mikor bejött két bolgár, a nővéremmel már ágyban voltunk, azonnal jöttek az ágyunkhoz. Édesapám odaugrott, és védően elénk állt. Nem komoniszt, nem komoniszt, vetette a keresztet magára az egyik. Azán elővette a fényképeket, és megmutatta a hasonló korú lányait.
„A gyerekekkel nem voltam itthon, többen szállásolták be magukat. Az öregmama mondta, hogy a bölcső a kicsinek van, de kitették az udvarra, nincs decski, nem kell bölcső.”

Az elfogott németeket is összegyűjtötték a Jószámoló Puskás Vilmáék portáján. A kis alacsony officert, aki utóljára hagyta el a falut, őt is elfogták, itt őrizték.” „A Puskás Vilmáék portáján, a pajtában őrizték a német hadifoglyokat. A nyilasokat is , nem bántották őket.”

Keresték az eldugott értékeket. „Hosszú, vékony vasrudakkal szurkálták a földet.” „Bor kellett nekik. A Jószámoló Vilma, azt mondta nekik, hogy akinek a faluban van a szőlője, annak van a bora is itt, és hogy nekünk itt van a szőlőnk. Mind elvitték, hordókkal együtt.” A falusiaknak Segesden, Ötvöskónyiban, Baráti felé a Jancsi-hegyen és itthon a vasút mellett,( ma a Tóth kiserdő )voltak szőlőik. „A szomszédban még a függönyöket is fölhasogatták kapcának.” „Az Eller mamához bekopogott egy orosz katona, lábánál volt az, amit megtalált és azt mondta: Mama, vidd be a holmidat.” „Egy marhát meghagytak.” „Lelőtték a disznónkat.” „Összeszedték az összes kulcsot, még a sublótét is.” „Elvitték a papa csizmáját, mert elöl hagytuk.”

A németek után alig maradt ló a faluban. De kellett a bolgároknak is.
Antalics Pista bácsi keménykedett, hogy nem adja a lovat. Édesapám már megjárta akkora a frontot,- életem csak egy van, lovam még lehet, hát adta.” Kinek maradt lova, összefogta a másikéval.Horváth Örzse apja az én apámmal összefogott egy párba két lovat, hozták haza az erdőről a fát, ott állt két orosz, mondták, papa damoj. Leszórták a fát, ráállították a szekeret a vasúti sínekre, és megrakták lőszeres ládákkal. Apám kardosabb volt, Jóska bácsi korábban leszállt, apám szinte Szentáig ment.”

Kergették a lányokat: „Reggel jött a Spingár mama és mondta,- Maguk még alszanak, arra meg már nyaggatik az asszonyokat!” „Kergették a lányokat, akkor jött át a szomszédasszony és azt mondta, hogy a mamájánál három oficér lakik. Azonnal elszaladtak.” „Voltak itt kirgiz katonák is, az egyik a nénémet kergette, de a férfiak meghallották, ellátták a baját.” „Birkáséknál egy tiszt lakott, átjött beszélgetni, fényképeket mutogatott, aztán megemlítette, ha bármilyen baj van, menjünk át szólni neki. Éjjel jött két katona, zörgettek az ajtón, apám nyitotta ki, de azonnal be is állt az ajtó mögé, ezek megfogták a karomat kétfelől, és húztak volna kifelé. Édesapám kisurrant az ajtón, ment a tisztnek szólni, hiszen értem ment. De észrevették a katonák, engem elengedtek, visszalöktek, kiszaladtak. Igen ám, de a tiszt tovább ment már, de ezt még a katonák sem tudhatták. Engem apám az öregpapával föltranszporáltak a disznóól padlására. Hogy mennyi egér volt.! Ott voltam egy-két napig, apám meg a kertben sétált egész éjszaka és nappal is.” „A szomszéd lányok nem öltöztek feketébe, ide menekültek, mikor kergették, aztán már ők is öregesen öltözködtek.”

Nagypétek

Az első éjszakán túl vagyunk, különösebb erőszakoskodás nem történt, tyúkokat szedtek össze, húst, főztek, beszállásolták magukat. De elfelejtették továbbítani a hírt, hogy nincs német katona Somogyszobon. „Nem lőtték föl a fehér rakétát !!!!” A fehér rakáta volt a jel, hogy sikerült a németeket kiszorítani a faluból. Így az oroszok abban a hitben voltak, hogy Szob nyugati felében még németek vannak. „Nagypénteken jelentek meg a gépek, bombáztak és lőttek.” „Bíró Gyura bátyám előtt édesapámék beszélgettek, ott volt egy bolgár is, mikor megjelentek a gépek. A bolgár fölnézett, és mondta, nye bojsze, nye bojsze, oroszok. Aztán csak elkezdtek géppuskázni. Spingár Annuséknál, ott kint a telepen egy bolgár katona meg is halt.” „Kovács Ilonka telke alatt a kerítésén innen ért a bombázás, még kicsi voltam, Tóth Mariska a testével védett, ott hasaltunk. Nagy volt a por, a füst, alig lehetett látni.” „Egy molnár, Szomorúból járt Szobba, kint állt a malomajtóban, meghalt. Négy gyereke volt.” „Minden mozgásra lőttek, akkor lőttek a molnárok közé is. Négy molnár kint állt a malomajtóban, mind meghalt. Emlékszem, odamentünk megnézni, liszteszsákokkal takarták le őket egy sorban”. „Ahol most Pálék laknak, odavitték férjhez a nővéremet, az ötéves fia elment a másik öreganyjához játszani, aztán jöttek a repülők, én meg elmentem a gyerek után. Hazavittem, az asztal alá bújtunk, ráfeküdtem, nehogy baja essék. Ahogy utána kinéztem, már égtek a házak.”

Gyújtóbombákat is dobtak le. Öt ház égett, de leégtek istállók, pajták, ólak. , „A Faggyaséké, a Hóka Sándoréké, a katolikus templom utcában égtek a zsuppos házak: a Samuéké, Véghéké, és a Cserti Juliéké.” „Égett a Hóka Sándorék háza. Addig nálunk laktak, míg nem épültek föl.” „Samu Jánosék háza, Katicáék istállója, Faggyasék háza is égett.” Három istállóról , pajtáról is tudunk hogy égtek, és ólak is lángoltak. „Nagypapámnak kellett menni a Zupándi Katica nénihez, mert égett a pajtájuk. Abban volt a boruk is.” „Égett a Puskás Ferkó pajtája (Zsupándi Kati néni férje). „A felső utcában is égtek a zsuppos házak. Mentünk menteni. Nagyon megijedtünk, mert édesapámat láttuk bemenni, de kijönni nem.” „Mindenki segített, a zsuppos házakról csákjákkal húzták le a zsuppot. A szomszéd házak zsaluit meg locsolták.” „Kerékaraszban is égett egy pajta, égtek ólak is.” „11-en voltunk a pincében , mikor észrevettük, hogy a 3 éves öcsém nincs ott. Az igen öreg mama kiment, és behozta. Nem sokkal arrébb csapott be egy lövedék, már nem élne, ha nem megy ki érte.” „Alighogy elment az egyik raj, jött a másik.” „A nővérem kelengyéjét, mert zsuppos házban laktak a katolikus templom utcájában, féltették a szüleim, hogy a házuk is meggyullad, összecsomagolták nagy batyukba, és a réten keresztül talicskával hoztuk haza mihozzánk. Ahol most a futballpálya van, ott voltak lövészárkok ásva. Jöttek a repülők, olyan alacsonyra leszálltak, szinte fölénk, a nővérem a fiával a Pitye-tóba, a bokor alá, én apámmal a lövészárokba ugrottunk, a nagy batyukat a réten hagytuk. Apám a testével védett. Mikor vége lett, kimásztunk, a pakkokat és minket sem találtak el. Azt mondta nevetve a nővérem, hogy a békák is úgy megijedtek, hogy százával ugráltak a tóba, csak úgy puttyogtak.” „Nagypéntek este édesanyám kitette a verandára a tojásrántottát, de nem tudtam megenni, mert megint jöttek a gépek.” „Meghalt nagypénteken a Makovecz Józsi bácsi, és a Bazsó Pista édesapja, ki idős ember volt.” „A Makovecz bácsit úgy eltalálta egy bomba, hogy pokrócba szedték össze darabonként, úgy is temették el.” „Baráti felé meghalt a bánhegyi Bántó gyerek, a Bántó Kati bátyja.” „A malomnál volt német halott is.” „Mindenhol bolgár halott volt, több napba került az összeszedésük, először tömegsírba tették, aztán kivitték a szobi temetőbe.” A falu közepén is összeszedték a halottaikat. „Ide tették be a kisiskola nyárikonyhájába a halottakat, aztán, egyszerre vitték ki a temetőbe nyitott koporsókban. A tetejét csak kint szögelték a koporsókra.” „A bolgároknak fejfáik is voltak, külön, külön.

Lassan normalizálódott a helyzet, a bolgárok berendezkedtek. Az irodájuk a jegyzőségen volt. A falu több pontján is őrt álltak. „Őrséget álltak, váltották egymást, aki nálunk lakott, ő is. Szolonak hívták. Az ő bátyja jött évekkel később, mikor exhumálták és hazavitték a halottaikat. Naplót vezettek az elesettekről. Bejött hozzánk, és üdvözölt bennünket.” „Három bolgár lakott nálunk, a kocsijuk a pajtában volt.” „Egy orvos lakott nálunk a szanitéccel.” „A bolgárok a borjút bezárták a disznóólba, a disznó a tyúkólba ment, arra meg ráesett egy bomba, de nem robbant föl.” „Egy intelligens orvos lakott nálunk, édesanyámnak a szoptatással kapcsolatban tanácsot adott. Akkor voltam pólyás. A bombázásnál találat érte, meghalt.” „A húsvéti réten is tanyáztak, sok sátor volt ott”.

Kórházat, elsősegélyezőt több helyen is kialakítottak azonnal. „A mai takarék helyén volt egy hentesüzlet, ott csak amputáltak.” „Az akkori posta, a mai önkormányzat helyén is kórház volt. Máshonnan is hozták a sebesülteket.” „Volt elsősegélyező is, odavitték édesapámat, mikor fölrobbant a térde között egy hüvely. Öngyújtót akart csinálni.” Mondják, hogy a súlyos sebesülteket hetente kétszer, háromszor busszal vitték a pécsi kórházba. „Édesanyám egy orosz professzornak köszönheti az életét. A hugom akkor született. Nagy maradt a hasa, azt hitték, hogy az egy halott baba, aztán megállapították, hogy daganat. Daganata volt, 4,80 kg-os, a professzor rendezte el, hogy a sebesülteket hetente egyszer, kétszer szállító busszal elvigyék Pécsre és ott megoperálják, addig jeget tettek a hasára.”

„A szódagyár helyén, akkor az volt tejcsarnok, a nagy sajtárokat használták, abban mostak.” A hercegi lakásoknál kórház és mosoda is volt. „Mosni kellett a bolgároknak, de a sok véres ruhától rosszul lettünk, kínáltak étellel, inkább hazavittük, a férfiak ették meg otthon. Pedig ízletesen főznek.” „A hercegi lakásokhoz kellett menni mosni. Egy bolgár orvos a zongorán mindig azt játszotta: -Valahol délen, nyár elején láttuk meg egymást.- Még mindig a fülembe cseng.” „A tejcsarnoknál kellett mosni, de elájultam a véres ruhák szagától, aztán nem parancsoltak többé oda, helyette inkább krumplit pucoltam a topogó udvarán, ott főztek, akkor még végig épületek voltak.” „A mosott kötszereket húztuk egyenesre.” Az asszonyokat berendelték krumplit hámozni a konyhára, mely a topogó mögött volt. „Nem néztünk semerre sem. Odamentünk, megpucoltuk, és azonnal sarkon fordultunk.” „Volt olyan is, hogy már megpucoltuk a krumplit és mentünk haza, és jöttek utánunk, hogy menjünk vissza, mert jönnek orosz katonák, nekik is kell. Nem találkoztunk velük.” „Két hétig jártunk krumplit pucolni.” „A topogó hátsó udvarában volt egy nagy központi konyha, mi gyerekek ugyanúgy mentünk enni , mint a katonák, nekünk is volt edényünk.”

A lányok öreges rubában jártak, sokan az arcukat is bekenték sötétre. „Egyszer azt mondta egy katona, hogy néztek ki, azt hiszitek, nem látjuk, hogy fiatalok vagytok. Utána már nem kentük magunkat.” „Fekete kendőt kötöttünk, azt mondták: málenykíj decski.” „Én nem húztam feketét, és nem is kentem magam, mégsem bántottak.”

A falusiak azokat a történéseket tudják, mik helyben közel zajlottak hozzájuk. A szükséges mezőgazdasági munkákat ellátták, templomba elmentek, legalábbis a reformátusok, társasági élet, összejövetel nem volt. Esküvőre sem emlékeznek. „Nem mentünk sehova, féltünk, bármikor baj eshet velünk.” „A katonák kértek ezt is, azt is. Inkább adtuk, hacsak tudtunk, nehogy gorombák legyenek.”

Az I. világháborús emlékmű , már a turul nélkül

Somogyszobon a II.Ukrán Hadtest volt”. De voltak oroszok is, sőt kirgiz, kazah, és „szép szál derék kozák legények” is. Hatástakanították a föl nem robbant lövedékeget, aknákat, bombákatm, gyakorlatoztak szabad idejükben a vasúton túl.. „Összeszedtük utánuk a gránátokat, és dobálóztunk velük, de akkor a bolgárok elkezdtek kiabálni. Megmutatták egyen, hogy mekkorát robbanhattunk volna. Így robbant föl a Puskás Pista is , 8 éves lehetett. Szét akarta szedni, de nem tudta, ráült a sínen, és fölrobbant.” „A Puskás gyerek itt lakott a szérün.”

Sok bolgár tudott magyarul. A budapesti bolgár-kertészet híres volt. Nem lehetett tudni, ki mit ért meg. A falu is belefáradt már a háborúba, türelmetlenekké kezdtek válni. „Az anyósom söprögette az udvart, és morgott, hogy mikor eszi el a fene ezeket. Apósom rászólt, hogy hallgasson, mert hátha megértik. -Értik, nem értik, majd jól hátba verem a söprűvel,- mondta. A hintán lógázta magát egy bolgár, 10 perc múlva tisztán énekelte magyarul:- Nyiladozik az orgona.” „Kint napozott a szénaboglyában az egyik katona, Harennek hívták, azt hiszem, hogy kazah volt. Kérdeztem tőle: mi fogadtunk benneteket, de ti mit csinálnátok, ha mi mennénk hozzátok. -Gyertek, kedvesen fogadnánk, szívesek lennénk.” „Csak orosz Gyurinak hívták, Véséről hordta a tojást az ittenieknek a konyhájukra, kérdeztük tőle, hol lakik? Eller mamánál, mondta, de az mindig bántja. Minden nap megkérdezi: Gggyuuri, mmiikoor!!??(Mikor mentek el)

Habitusuknak megfelelően könnyebben barátkoztak.. „Kérdezték, hogy hívnak, aztán énekelték: Julikálé, Julikálé, Budapest.” „Hosszú Sanyiéknál lakott egy orvostanhallgató, tudott egy kicsit magyarul. Át-átjött beszélgetni. Nem mondhatnám, hogy tolakodó lett volna.”
Ha finomat főztek, megkínálták a háziakat. „Mindig mondták, hogy együnk, mi meg mondtuk, hisz van nekünk is.” „A szentgyörgyi vasútnál kapáltunk. Kata néném a fején hozta az ebédet, mondta, hogy a bolgár tiszt lőtt szarvast, abból van a pörkölt, hát nekem a számból azonnal kifordult a falat.” „Vadpörkölttel kínáltak, nem mertem visszautasítani, ugye, mert megsértődnek. Addig sem, de azóta sem tudok ránézni semmi vadból készült ételre.”

Sokáig békében megvoltak egymással a falusiak és a bolgárok. „Akkor kezdődött a baj, mikor átjött a jegyzőségre a parancsnokhoz a Hosszú jegyző felesége, és azt mondta, hogy eltűnt a kisvázája. Nagyon megharagudtak a bolgárok, puskát fogtak rá. Aztán kezdődött a razzia, keresték a kisvázát, házkutatásokat tartottak. Megtalálták a Sándorék borát a csutaszár alatt. Megitták a katonák, aztán volt ám a nagy haddelhadd!” A lányokat, asszonyokat kergették. A szülők a lányokat azonnal elrejtették. „A kamrában a teknő alá bújtam.” „Kamrában bújtunk meg többen is lányok. Volt egy kürtlyuk, azon adták be az ételt”. „Napokig elő sem jöttünk, volt a nagy zene-bona.”
A kredencet tolták a kamraajó elé, mi meg a kamrában voltunk.” Egy lány nem menekült meg, megerőszakolták. Egy lányt nagyon csúnyán bántottak, orvost kellett hívniuk hozzá.” „Nem menekülhetett el, a nyomorék apját el kellett látnia.” „Az apja is hibás volt, iszákos volt, a lány meg nem kért senkitől segítséget.” „A lány is tehet róla, kint állt a léckerítés mellett, mutatta magát, amúgy szép pofija volt” “Kérdeztük az orvostól, miben segíthetünk. Azt mondta , sok kamillára van szüksége a lánynak a mosdáshoz, borogatáshoz.” Még három asszony eshetett áldozatul. „Szegény X.Y néni is , de róla nem beszéltek.” „Mondták az x –et is, aztán, ki tudja.” Talán két napig tarthatott míg helyre állították a rendet. „Rémlik, mondták, elővették utána a katonákat.Sok katona lakott nálunk. Főztem nekik. Kérdezte a tiszt, hogy tudom-e, hogy melyik katona volt szemtelen az asszonyokkal. Ebédnél a háta mögött rámutattam. Nem láttam többet.”

Voltak lányok, kik a bolgár katonákkal is elmentek szórakozni. „Segesdre mentek kocsival.” A hosszú fehér házban a két barátnő fogadta a bolgár katonákat is. „Be akart menni az egyik, de már benn volt a másik katona, ez meg úgy bemérgedt, hogy a puskájából a házunk hátulját megsorozta. A mi házunk az övéké előtt volt.” „Aztán elmentek a bolgárokkal, de megtetvesedtek, és kopaszon jöttek vissza.” A háború után férjhez mentek, gyerekeket szültek, és élték a szegény emberek küzdelmes életét.

A tetű nagy gondot jelentett a háborúban. „Az asszonyok állandóan forralták a vizet.” „Minket, gyerekeket is féltettek a tetűtől.” „Forró vasalóval égették ki a ruhatetűt.”

Gyerekek fölfogták, hogy veszélyes időket élnek. A lányok nem mozdultak a szülők mellől sem a német, sem a bolgár időszakban: „Nem mentünk mi sehova sem, annyira féltünk.” A fiúk tudták, hogy veszélyes, amit csinálnak, de érdekes volt. „Tudtuk, hogy nagy a baj, azért óvatosan játszottunk, de gyűjtöttük a puskaport és a kézigránátokat.” „Összeszedtük a lövedékeket, a Hummel gyerekek voltak a parancsnokok, mi meg be voltunk sorozva, tűzet raktunk, körben lehasaltunk pár méterre, aztán vártuk, hogy mikor lesz a tűzijáték.” „Napraforgószárba parazsat tettünk, rá a töltényt és kilőttük.” „Hidak alatt voltak aknák, miből a robbanószerkezetet már kivették. A gyalogsági aknákban vékony fémszálak, mint a drót, voltak, ezeket kipiszkáltuk, és csúzlival kilőttük a verebekre. Szétszakította a verebeket is.” „Csárdi Jóska tejesvödörben mentette haza az aknát, fölrobbant és megsérült.” Ilyen jétékban halt meg a 7 éves Puskás István.

Talán két, három hétig lehettek itt, de van, aki azt mondja, hogy hónapokig. Sokan azt mondják, a bolgárok és az oroszok váltakozva, sokszor vegyesen voltak itt. Mindenesetre a bolgárok is hirtelen szedelőzködtek. Köszönetképpen sokan ajándékokat adtak a háziaknak, amit tudtak, azt. „Sietve kiraktak egy deszkára kelyheket, bársony oltárterítőket, katolikus kegytárgyakat. Édesanyám mondta nekik, hogy vigyék tovább, ne hagyják itt. A decskiknek, a decskiknek, és már mentek is. Egy olyan búcsújáró templomból hozták, mit a németek szétlőttek, régen tudtam, hogy melyik. Elvittük a plébániára, ők utána tudtak járni, hogy honnan van, ott biztosan benne van a História domusban. Egy helyreállított templomba került a végén.” Egy nagyon szép hímzett kendőt adtak. Mikor készülődtek, a szekrényből kivették a pántlikákat és összevesztek. Az egyik vinni akarta, a másik azt mondta, hogy kell az itt a decskiknek. Mikor később takarítottam, akkor találtam meg a szekrény lába mögött. Kettévágták, csak a felét vitték el mindegyiknek.”

Ahogy a bolgárok elmentek, azonnal megjelentek az oroszok, szintén beszállásolták ők is magukat.
„Elment a nyolc bolgár tőlünk, rámoltunk már vissza, mikor jöttek szállást kérni az oroszok. Mondtuk, hogy fáradtak vagyunk, menjenek máshova. Nem zúgolódtak, elmentek.” Orosz volt nálunk elszállásolva, valószínű, hogy tiszt, mert egyedül volt, Misának hívták, reggel elment, este visszajött, sokszor fölkapott, négy éves voltam.” Politizáltak is a háziakkal. „Édesapámnak elmondta, hogy ő trockista. Elmesélték, hogy milyen a kolhoz. Nagy volt a szegénység náluk.” Volt egy orosz kiskatona, ki Somogyszobon szeretett volna élni, ezért, mikor elment a csapata, visszajött. Azonnal kivégezték mint katonaszökevényt. Vaszilnak hívták, ott dolgozott a kovácsműhelyben. Azt gondolta a szerencsétlen, hogy ott él majd, ahol akar.”

Sok orosz katona elmaradott, szegény vidékről jött. „Nagy volt a kulturális és civilizációs különbség. Az oroszok, nem a vezérkar, a közkatonák, mintha öt évszázaddal ezelőtti időkből jöttek volna át a mai időkbe.” Itt nálunk sok mindenre rácsodálkoztak. „Még a Puskás (Zsupándi) Katica néni mesélte, hogy az oroszok azt mondták a WC-re, hogy itt még a szarnak is van háza.”

Nem voltak itt sokáig, ők is szedelőzködtek.

A környező puszták közül Kaszóról,Szomorúról, Kanizsaberekről, és az akkor még közigazgatásilag Inkéhez tartozó Darvasról vannak emlékezők. A besorozásokat, az angol repülők támadásait, a német jelenlétet, a leventék , majd a munkaszolgálatosok elhurcolását a szobi részben vettük. Most a front átvonulását tekintjük át .

.Barátiban (Szobtól délre) is voltak németek, különösebb eseményről nincs tudomásunk. Az erdészek azt mesélték, hogy az erdőirtásnál a fákban rengeteg vasdarab, szilánk volt, ami erős tűzharcra utal.

Szomorút érintette legkevésbé a front. Akkor a húsvét március 31-re esett.” Sem a bombázás, sem bolgárok megszállása, így semmi velejárója nem érintette Szomorút. „A bombázás nagycsütörtökön volt, a bolgárok nagypénteken jöttek be. Szomorúban legalább is így volt.” „Csütörtök este hoztak disznót levágni, akkor már nem lehetett Szobba bemenni a bombázás miatt, pedig ott akarták levágni.” Nagypéntek reggel az erdő felől, tömött sorokban jöttek a bolgárok, előre tartott puskákkal. Sült a hús, szállt az illata, a főtt tojás is kint az asztalon volt, készültünk a húsvétra. A tojásokat kikapkodták, aztán meg sem álltak, mentek tovább.”

Kanizsaberekben végig tartózkodtak németek a pusztán. „Mikor állt a front, németek is laktak nálunk, ide jártak ki az atádi frontra. Itt nyüzsögtek, jöttek, mentek, cserélődtek, mert sokan megsérültek.” Hasonló a németek kivonulás a szobihoz. „Mikor mentek el a németek, vezették magukkal a lovakat meg a marhákat, elvitték.” Nagypénteken történhetett. „Édesanyámmal voltunk otthon, egyszercsak az erdőből, mintha millió vaddisznó csörtetett volna elő, úgy jöttek a bolgárok, a vörösesbarna ruháikban. Azonnal végeztek apám két kutyájával, mert azok égtelenül ugattak és futkostak. Darvas felől meg 2-3 motorbiciklivel oroszok jöttek. A motorosok sorozatot adtak le. Azonnal lőttek egymásra.” Mire észrevették, hogy bolgár lövi az oroszt, nagyon sok lett a halott. A holttesteket Kaszóba vitték, majd Somogyszobon temették el őket. „Kanizsaberken túl, a szentai úton temettek el egy németet.” Nem tudjuk, hogy őt is elvitték Böhönyére, a német katonai temetőbe, vagy még ott van-e.
A bolgárok itt is németeket kerestek. „Azonnal mentek a konyhába, onnan a padlásra németeket kutatva, ott az elválasztó deszkákat, rotty, betalpalták, a másik, a szomszéd konyhán jöttek ki. Egynek tejfölös volt a szája.” Egy éjszakát töltöttek itt, az idő alatt szedték össze, amit találtak. „Apám vadász egyenruhájából lett a gond. Azt gondolták, német egyenruha. Nehezen tisztázta a majorgazda és anyám. Persze elvitték, az órámmal együtt, amit bérmálásra kaptam.” Itt sem számoltak be erőszakoskodásokról. „A majorgazda 18 éves lánya sem volt akkor olyan elegáns, anyám ruháit hordta.” Egy éjszakát töltöttek itt „Mi Taranyiékhoz mentünk aludni, egy bolgár tiszt meg hozzánk.” Csak keresztül vonultak. „Nem maradtak, mentek tovább, bunkerokat ástak Szenta felé.”

Kaszón nyugodt volt az élet, amíg a front nem ért ide. A pusztaiak az istentiszteletet háznál tartották. „Wittlingerékhez jártunk evengélikus istentiszteletre, ide menekült hozzájuk egy diakonissza, Johanna. Fölolvasott, énekeltünk, imádkoztunk.” A herceg jelenléte biztonságot jelentett a pusztaiaknak.

A herceg hivatásos tiszt volt, a bolgárok közeledésekor elhagyta a pusztát. „A hercegék először a határszélre mentek, csak utána mentek Németországba.” Távozott pár intéző, és a gazdatiszt is. „Elment a vadászmester, a mérnök, és Wittlingerék is. A közerdész itt maradt.” „Kaszóban nem volt sok német, azok is a herceg helyére mentek.” Nagycsütörtökön vonultak ki Kaszóból a németek. „Elvitték a marhákat, elhajtották, az egyik helyett ott hagytak egy idegen vemheset, húsvétra meg is ellett.”

Itt is azonnal elrejtették az értékeiket a kaszóiak. „Kinek mije volt, ezt rejtette, ásta. Ott maradt egy magyar tiszt, jött, ment, nem törődtünk vele. Mindent kifigyelt, és elmondta a bolgároknak, azok meg mindent megtaláltak. Nem maradt semmink. Aztán a tisztet Kanizsabereknél lelőtték a bolgárok. Spicli, azt mondták.”Nagypénteken levágtuk a disznót, egy részét leástuk, a lesütött húst a kemencében hagytuk. Mind elvitték, a spicli megmutatta.”

A befűrészelt fák egy részét fölrobbantották. „Nem volt idejük a németeknek az összes befűrészelt fát fölrobbantani.” „A németek a fákat odarobbantották az útra, ezek meg az erdőn keresztül jöttek.”

A németek után szinte azonnal jöttek a bolgárok. „Göthös lovakon jött két orosz, kérdezték, hogy van-e német. Kinéztünk a ház mögé, és mint az ujjaim, egymás mellett rengeteg bolgár jött. Pillanat alatt ellepték Kaszót.” Kaszót nem bombázták, de az erdőben még szórtak le bombákat. „Nagybördec és Kűvölgynél elágazó útnál van egy vörösfenyő, annak a tövében találatot kapott egy bolgár kiskatona, a fél lábát levitte az akna. Könyörgött a bajtársainak, hogy lőjék le, de hagyták elvérezni. A lábát elásták ott, a holttestet Szobra vitték. Az akna helye még megvan, és a fenyő azóta kétfele ágazva Y alakban nő, mert az akna levitte a csúcsát.” „Az erdőben vannak katonasírok, a régi erdészek is gondozták, mi is, néhol a keresztek is megvannak még. A rinyai részen eldózerolták, mert bolgár. Nem értek vele egyet. Halottnál csak kegyelet van, semmi más. Széna térnek hívják azt a helyet, ott is van egy bolgár sír.”

A halottakat egy helyre gyűjtötték. „Ahogy Szob felől bejövünk, volt egy nagy füstölő. Oda hordták a halottakat, keresztben egymásra rakták. Onnan vitték a szobi temetőbe.” „Úgy mesélték, a halottakat úgy rakták a füstölőbe, hogy egy sorban 4-5 halott, rá keresztben megint 4-5 halott, egészen magasra. „A halottakat Kanizsaberek felől hozták.”

Nem szállásolták be magukat. „A bolgárok kint aludtak a szabad ég alatt. A ruháinkból kapcát repegettek, aztán két óra múlva újabbat.”

Ők is főzni kezdtek azonnal. „Egész éjjel ölték a tyúkokat, kacsákat, marhákat.” „Negyven tehenet lőttek le, nem kérdezték, hogy kié. Negyven bendő száradt a fákon. Úgy főzőcskéztek minden fa alatt, mint most a falunapon.”

Bolgár emlékmű

Azonnal kórházat rendeztek be. „Most nyaktagnak hívják azt a részt, onnan kiküldték a lakókat, ott rendezték be a kórházat. Idehozták a sebesülteket.” Kétórás volt a szabadrablás. „Az asszonyokat, gyerekeket behajtoták az urasági konyhába. Én úgy féltem, hogy remegtem. Édesanyám csak azt nézte, hogy mikor esem össze. Aztán az ajtóban megállt két bolgár, nem jöttek be, és mutatták, hogy kötél kell nekik. Volt ott egy asszonyka, négy gyereke volt, az azonnal összecsuklott az asztalnál. Kérdezték,hogy mi baja van, Marinka néni mondta, hogy azt hitte, hogy fölakasztanak bennünket. A bolgár elnevette magát, a szájával csettingetett, és a kezével mutatta, hogy a lovakhoz kell a kötél. Két óra múlva engedtek ki bennünket.”
Tulajdonképpen a férfiakat elkülönítették az asszonyoktól, és a saját katonáiktól is, a két óra leteltével nem bántottak senkit. „Nagypénteken a férfiakat összeszedték, behozták Szobba gyalog. Édesanyámmal hoztunk utánuk élelmet. Annyira sírtam, hogy mikor találkoztunk egy tiszttel, ki dzsippel jött, megállt és kérdezte, miért sírok. Mondta, papa estére hazajön. Visszafelé is találkoztunk, akkor is azt mondta, hogy a papa este hazajön, de csak másnap jött meg.” Valószínű, hogy a halottakat kellet segíteni összeszedni és sírokat ásni.

A félelem itt is hajtott ki embereket, Kaszóban az erdőbe menekültek. „Az oroszoktól úgy féltünk, mint az ördögtől, annyira elijesztettek tőlük.” „Haidickékhoz mentünk, ott volt egy tiszt, azt mondta, vigyáz ránk, ne féljünk. De mi nagyon féltünk. Akármerre akartunk kimenni, mindenütt oroszok voltak. Az erdő közel volt, hát kifutottunk édesanyámmal és 4-5 lány az erdőbe. Ott virrasztottunk, mikor jöttünk be, akkor hajtották a disznókat, az egyik disznó felénk futott, az orosz meg le akarta lőni. Jöttünk beljebb, a füstölőnél édesanyám mondta, ne nézz arra, én meg odanéztem. Halottak voltak egymás mellett kiterítve, az egyik a karját kinyújtotta, de nem volt meg a kézfeje.”

Egy éjszaka után mentek is tovább a bolgárok. „ A bolgárok nem maradtak, mentek tovább, az oroszok maradtak”.

A pusztákon nőkkel nem erőszakoskodtak, kilenc emberből egy sem hallott ilyesmit a darvasi tragédián kívül. „A lányok úgy kötötték a fejkendőt, mint mikor a nap elől ellenzőt csinálnak. Nem lehetett látni az arcukat. A katonák levették a kendőket, de nem szemtelenkedtek.”

Az amúgy is szegényebb rétegnek a front áthaladása nagy veszteséget jelentett.. „Addigra már nem maradt semmink. Ahol a katonatiszt lakott, ott minden megmaradt. Édesapám, mikor megjött, kiállt az eresz alá, és mondta, nem maradt semmink, lőjenek le! Aztán ezt is túléltük.” A vadállomány is nagyon megsínylette a háborút. „A vad élelem volt a németeknek, bolgároknak, civileknek. Kinek volt puskája, lőtte. Háború után nem hallatszott szarvasbőgés a kaszói erdőben.

Darvason a német jelenlétről már beszámoltunk. A bolgárok nagypénteken lepték el a falut. „Utcaszélességben jöttek a bolgárok, délután három óra körül Rinyapuszta felől. Először lovasok jöttek, aztán harckocsik, árkon, bokron keresztül. Hihetetlen, hogy mekkora fákat döntöttek ki. Egy- két harckocsi megállt. Lőttek a németek után, keresztül az erdőn.” „Nálunk a dombon állították föl a géppuskaállást, lövegekkel lőttek a németek után:” Darvason kevés német tartózkodott, de a Margit-vonalat állandóan őrizték.

Az ideiglenes kórházat azonnal fölállították. „A kórházat a Törekiék házában rendezték be. Kellett menni halottakat összeszedni, nem volt sok, sebesültek voltak sokan. Saját orvosuk és ápolójuk volt.”

Ők is rögtön nekiláttak főzni. „A tyúkólunk előtt állították föl a kondérukat, ott pucolták, pörzsölték a tyúkokat, kacsákat, libákat. Mikor elmentek, két döglött libát találtunk a sok toll alatt.”

Darvason is lovakat vittek el. „Gibizer bácsi az I. világháborúban orosz hadifogoly volt. Azt mondta, ez olyan nép, hogy adják a lovakat majd, nem viszik. Láttuk, hogy vezetik ki a két lovát. Mondta apám, -A sógornak már adják a lovakat, aztán a mienket is vitték.” „Elvitték a két lovat, a szekeret még lóherével is meg kellett rakni.”

Nem beszéltek olyan módszereres szabadrablásról, mint Somogyszobon, de itt is volt. „Volt egy fölnyithatós tetejű sublótunk, elvitték cakkostól, pakkostól. Benne volt a hat gyerek ruhája.” „A tanítót, Klespik Jenőt és édesapámat két lovas bevezette az erdőbe Lepleg felé. Hogy a kapitányságra kell menniük, ostorral még rájuk is ütöttek. A tanító úr tudott egy kicsit oroszul, mondta,-Te, Pali, ha beérünk az erdőbe, minket lelőnek. De jött egy harmadik lovas, tanácskoztak, aztán elvették az iratokat, édesapám zsebében voltak a karikagyűrűk és az én fülbevalóm, azt odaadták, akkor elengedték őket. Mondta is az édesapám, mikor visszajött, veszek neked másikat, vett is, azóta is azt a fülbevalót hordom.”

Vegyesen mondanak egyszer bolgárt, egyszer orosz katonát. Mindenesetre elszállásolták magukat. „Két szobában voltak az oroszok, egyben mi. Édesapám tudott németül, mert volt az I. világháborúban, az egyik orosz tiszt is tudott. Azt mondták, legyünk nyugodtan, nem engednek be senkit. Ki is tessékelték, aki jött.” „Nálunk több katona is lakott, az egyiket csak úgy hívtuk, a Ruszki Jancsi., az mindig játszott velünk. Azt mondta, ha vele vagyunk, akkor jó helyen vagyunk.” A lányok itt is elbújtak. Mentek be a szekrény mögé, ami a sarokra volt fordítva, és mutatták a kistestvérnek: psz! ” Két napig voltak Darvason. „2×24 órát voltak itt.”

Wirhtné haláláról sokan beszéltek, többen a közeli pusztákról, Szobon is azt mondták, hogy a „németek agyonvertek egy asszonyt, mikor a kisbabát szoptatta, valami rádió miatt”. Egy kaszói a bolgárokat nevezte meg. „Fölakasztották a bolgárok.” Hitelesen a második feleség, és a darvasiak tudják elmondani a tragédiát. „Nagypénteken jöttek be a bolgárok, szombaton reggel sírtak a marhák, arra figyeltek fel a szomszédok. Benéztek az ablakon, és látták, hogy az asztal fölött lóg az asszony, behajlítva a lába. Édesanyám hozta el a csecsemőt, más nem akarta magához venni, mert féltek. Nem aludtunk két éjjel, mert nem tudott inni üvegből.” Wirth néni, a második feleség így hallotta a férjétől: „Valami jelentés mehetett, sunyi beszéd, és az irigység is ok lehetett, mindenesetre valaki bejelentette a bolgároknak, hogy a darvasi leventék ide jártak gyűlésezni. Részegek voltak a katonák, akik ide bejöttek. A papa azt mondta, hogy az egész családot ki akarták irtani. A kislány akkor volt 25 napos, a legidősebb gyerek kezét úgy kicsavarták, hogy 2 év múlva, mikor idekerültem Becsehelyről, még mindig kötözni kellett. A papára puskát fogtak, de papa a Feri gyerekkel kimenekült, Bolhásig kellett menniük, míg a katonák följebbvalóit megtalálták. A Jóska ujját levágták, az asszonyt meg fejbe ütötték , miden csupa vér volt. Utána felhúzták a gerendára, hogy úgy tűnjön, mintha a papa tette volna. Mire a papa hazaért a gyerekkel, már el is temették az asszonyt. Beletették a bolgárok a nagypapa szekrényébe, a falusiakkal ásatták meg a sírt a temető sáncában, így temették el. Újra akartuk temettetni, de aztán nem háborgattuk, nyugodjon háborgatás nélkül, de megszenteltettük a sírt. Mindig szépen, becsülettel ápoltam. A papa is mellette van már.”

Két nap után elmentek a katonák. „Nálunk maradt egyedül 2-3 hétig egy katona. Itt fogott egy lovat, azt etetgette a szénánkkal. Anyám megsajnálta, kínálta étellel, de nem ette meg, inkább egy nagy fazékban főzött a krumplinkból magának. Alulra a krumplit tette, tetejére meg a ruháit, így mosta. Aztán eltellett tetűvel. A műhely előtt szokott üldögélni a papámmal. Valaki biztos jelentette, a saját csapata vitte el végül.”

A többi pusztáról vagy nincs, vagy kevés az információnk, megszállásokat és a front átvonulását hasonlóan beszélték el azok is, kik a háborút még máshol élték át. Mivel régóta itt laknak Somogyszobon, a régi otthonuk sincs túl messze, ezért kerültek be a II. világháború somogyszobi visszaemlékezések közé.

Bélaháza pusztán, Atád és Szabás között, már csak a helye van meg, kb 80 ember lakott akkor. A németek keresztülvonultak, ettek, ittak és mentek tovább. „Jöttek a bolgárok, azt hitték, hogy németek vannak a bunkerban, ahol az egész puszta szinte elbújt. Föl akarták robbantani. Ki kellett jönni, és menni a zuhogó esőben. Szabás, Kisbajom, Gige felé, keresztül a tűzvonalban. Az egyik innen, a másik onnan lőtt. Pajtában, szénán aludtunk. Sok volt a sebesült. Éjjel egy pajta falát kibontották, onnan folyt ki a véres víz, az volt a kórház, szükségből.”

Inkeleplegen is annyi bolgár katona volt, hogy az a száz pusztai elveszett a sok katona között. Mi Segesdre menekültünk, a katonák is elmentek másnap. A Hobok János bácsi apja mondta, menjünk haza, mert üres a puszta. Mindenki elmenekült. Csak egy élőlény volt, egy sérült ló. A konyhában az edények leverve, a búza, rozs, kukorica, bab egy kupacba. összeborogatva.”

Nem történtek Wirthné halálán kívül itt olyan kegyetlenkedések, mint Gyékényesen.

„Nagyszombaton kihajtottak a lakásból, és két tűz között kellett menni gyalog. Ahogy ment a menet a gyékényesi papot, Martin-Terics Pált, és egy atádi papot kiállítottak a bolgárok, és lelőtték. A bátyám 5 éves kisfiát az apja karjában lőtték meg, nem tudni orosz vagy német golyó volt-e. Nem engedték eltemetni, az erdőben kellett hagyni és menni tovább. A két nagymama ment érte három nap múlva, és hozták el sráglában. A horvát Goláig hajtottak bennünket. Ott a községházába tereltek. Egész éjjel vitték a lányokat ki. A nővéremet is megfogták, de az félelmében elájult, azt hitték meghalt, így visszalökték. Utána házaknál helyeztek el mindenkit, és már nem történtek hasonló dolgok.”

A háború a Szövetségesek győzelmével véget ért. Már Jaltában eldőlt, hogy mi a szovjet érdekszférába fogunk tartozni. Az oroszok rendfenntaró erői itt maradtak.

Ebbe a megváltozott világba érkeztek meg a hadifoglyok. A keletről jöttek érkezését megírták előre az újságok:

1947. szeptember 1-jén érkeztem meg Somogyszobra, 47 kilósan. Az utcán kiabálták az emberek „megjött a Hóka Jóska, megjött a Hóka Jóska!” 1947 júliusában visszavittek Odesszába, hol olvasták a nevem a hazatérők között. Kaptunk új öltönyt és használt kabátot, bakancsot.” Az indító állomás Hadasi volt, Kabargyinkánál tettek a vonatra bennünket. Máramarosszigeten át, 1948 június 5-én Debrecenen keresztül érkeztünk Budapestre. Az újságok megírták, hogy ki mikor jön meg. Engem a Pista sógor várt a Nyugatinál, Pesten lakott.” Debrecenben volt orvosi vizsgálat, és kaptunk 5 ft-ot. Pesttől Kaposvárig a platón utaztam, másnap érkeztem Somogyszobra. Örömmel láttam a segesdi hegy panorámáját, a templommal, és a szőlőheggyel. Az állomáson anyám várt, az újság név szerint megírta, hogy mikor, ki jön haza. Otthon éppen csépeltek,
Kaptunk elbocsátó levelet. Komáromból 3 napig jöttünk. Gyékényesen a rokonok ki-ki jöttek a Komáromból érkező vonatok elé, megismertek, értesítették a feleségemet, május 27-én értem Szobra.”

A nyugatról érkező hadifoglyokat megbízhatatlan elemnek tartották.
Féltünk ám. Derékig le kellet vetkőzni, föltenni a kezünket, nézték, meg vagyunk- e jelölve SS-nek, még a Hunyadi -és a Bocskay hadosztályosokat keresték. Aztán adtak iratokat meg 20 Ft-ot, és mehettünk haza . Ez 1946-ban volt.” A kályha mellett kellett állni, volt ki meghalt. Aztán megint sorba álltunk, reggel 9-től délután 3-ig a csendőröket, a Hunyadi Hadosztályosokat, a Szt. László Hadosztályosokat keresték. Mi tudtuk, hogy kik azok. A nyomozó meg csak nézett, nézett, és a szemével kiszedte az összeset.” Egy évig voltam hadifogoly. Egész Sopronig hoztak haza bennünket, átkísértek bennünket a franciák.” 1945. szeptember 5-én engedtek el, akkor még el kellett menni Szegedre a paprikagyárhoz, ott adták az igazolást, 7.-én engedtek el bennünket haza. Föl voltak robbantva a hidak, Balatonszentgyörgyről egy 424-es mozdony szenestartályában utaztunk Kanizsáig. Utána egy ócskavas- szerelvényen utaztunk. Leugrottam már akkor, mikor lassított a vonat, láttam, hogy apám a hídnál munkában van, a hídnál őrködött, végre újra láthattuk egymást.”

Két emberről tudunk, akit mind a két világháborúba besoroztak. Puskás Ferencről (Samu) és Fazekas (Felső) Józsefről. Az ő kitüntetése a “Délvidékért” és dögcédulája a Ház gyűjteményében van. A Vincze családból négy fivér is volt az I. világháborúban. „Édesapám igéretet kapott, hogy nem sorozzák be a II. háborúba, aztán munkaszolgálatra csak bevitték a vége felé.”

A II. világháborúban elesettek: Angyal János (1906. 8. 25-1945. 1. 15), Badics Ferenc, Baksa István honvéd (1913-1944. 5. 17),Bakai Ferenc honvéd (1910. 8. 15- ), Bácsai György, Berkes Vendel, Bognár István, Bokor János szakaszvezető (1919. 9.16-1943), Böjtös Sándor, Cingalak Lajos, Csordás József (1915-1944. 12. 15), Dicziergác József honvéd (1905-1946. 3. 4), Domonkos József (1921. 9. 17-1946. 09 11), Filipovics József honvéd (1913. 7 13-1943. 3 15), Filipovics Mihály (1915. 8. 20), Futó István honvéd (1905. -1943. 08. 15), Füles József, Hárs Péter, Hepf Ádám (1910. 12. 24-1944. 12. 15), Hóka István honvéd (1903. -1943. 01. 16), Horváth Péter, Hosszú József tizedes (1921-1944. 10. 08), Imrei József honvéd (1919-1943. 03. 15), Jekisa János honvéd (1907.-1943. 01. 03), Kertész Vendel (1917. 9. 10-), Kisgyura István a 6. gyalogezred katonája volt., a doni-szakasznál, Osztrogorkánál vetették be, Rehonszkoje melletti légitámadásban kapott halálos sérülést. A Nagyezüst vitézségi érem tulajdonosa volt (1914. 6. 9-1942. 8. 7), Kisgyura Sándor (1914. 1942. 8. 7), Kishalmi József (1918-1945. 3. 15), Kisillés János tizedes (1913.-1943. 9. 15), Kisillés Sándor honvéd (- 1943. 1. 3), Makovecz József (1882,-1945. 3. 29), Marics Sándor (1906. – ), Molnár György (1912. – ), Murgás István (1907. 1944. 10. 15), Nagy Ferenc (1912.- ), Nagy János , Németh Gyula (1924. 5. 16-1945. 4. 7), Norográdecz Lajos (1922. 1944. 11. 14), Orsós Sándor (1922.- )Papp Imre , Papp György (1905. – ), Pálmai Ottó (1926.-1945, itthon halt meg tüdőgyulladásban, amit mint levente, a fogságban szerzett. ), Puskás Sándor(1926. 10. 26-1946. 4. 7), Raczkó Lajos, Sörös János (1904.- ), Szabó György (1910. – 1945. 12. 15), Szüre József, Üst József, Varasdi István (1912. 1943. 1. 16), Vass János, Vass József (1903. 1944. 11. 15), Váradi Ferenc szakaszvezető (1915. 1943. 8. 2), Vékási János, Végh Ferenc, Viknyédi Győző, Zsobrák György (1905. -)

A Holokauszt áldozatai: Barakonyi Andorné ( -1944), Bohenszky Aladár (1900.- 1945. -1. 15), Bohenszky Aladárné (1914. –1944. 5. 15), Bohenszky György (1929.-1944. 5. 15), Bohenszky Magdolna (1922.-1944. 5. 15), Hauszner Ilona, Hauszner Margit, Krausz Benőné (1870.-1944. 6. 15), Taub Géza (1891. 1944. 6. 15), Taub Gézáné (1897. 1944. 06. 15), Taub József (1920.- 1944. 6. 15), Taub Oszkárné (1896. 1944. 6. 15),

Emlékezők voltak: Antalfi József, Antalics Miklós, Antalics Zsuzsanna, Bálint Béla, Birkás József, Bogdán Zoltán, Bohár Lajosné, Bútor Magdolna, Csiszár József, Csór Lajos, Csór Lajosné, Dergecz Jánosné, Diseri Józsefné, Eller János, Farkas Jánosné, Fazakas József, Fehér Lajos, Galambos Ferencné, Gyenes Gyula, Hohe Nándorné, Hóka József, Hóka Józsefné, Horváth László, Hosszú László, Hosszú Sándorné (Kálvin u.), Kiss (Torma) István, Kiss Istvánné, Kiss István, Kisgyura Irén, Kisgyura Józsefné, Kisillés Sándorné, Kovács János, Kovács Jánosné, Lábodi Viktor, Lőczi Jánosné, Novák Lajosné, Mészáros Ferencné, Mezei Zsuzsanna, Molnár Jánosné, Orbán István, Sámóczi Józsefné, Szalai László, Szecsődi Istvánné , Szüre József, Szüre Józsefné, Torma Józsefné, Veszner József, Veszner Józsefné, Wirth Ferencné, Zsilinszki József , Zsilinszki Józsefné