Vilma-ház

Somogyszobi temetők

Somogyszobi temetők

Az idősebb emberek még emlékeznek a falu végén, az út bal oldalánál az ó-temetőre. Sírkövek még látszódtak az 50-es évek végén, a 60-évek elején. Egyik sírhoz tartozhatott kripta is, erről így ír Dr. Jankovits Tihamér szobi plébános, a falu történetének kutatója a Somogyszobi plébánia története című könyvében: Elhalt Németh József bemondása szerint volt valami ajtóbejáratféle, mintha alagút lett volna ezen mélyedés keleti felén, de bedőlt, úgy, hogy gyerekkorában sem lehetett két lépésre bemenni. Valami üregnek kell lenni a temetőn keresztül vezető gyalogút mellett, mert a tavaszi hóolvadás idején láttam magam azt, hogy a hólé, akkor keletkezett nyíláson befolyt az úton”. (Ő írja azt is, hogy:a plébánia-lakás helyén is az öregek állítása szerint temető volt.”, de erről nem tudunk semmit. Csupán egy ember mondta, hogy az nagyapja említette ezt.)

Emlékezők szerint az ótemető északi sarkában állt egy kőoszlop, turbánszerűséggel a tetején, a falusiak Bréhm-szobornak nevezték. A tanyasiak számára útjelző volt sötétben.Az öregapám sötétben, viharban ment vissza a pusztára, kicsit kapatosan. Egy nagy villámlás-dörgésnél átölelte az oszlopot ijedtében és azt mondta-Megdöglünk, komám!Ebbe a temetőbe temették még Kovács Elek plébánost 1852-ben. Még ezt írja Jankovits plébános úr- „A temető középén lévő ledőlt nagy kőkereszt volt a síremléke, amely egyszersmind temetői kereszt is volt.”

Az 1960-as években a területet eladták magánembernek, fenyőfacsemeték, majd kukorica volt benne, a sírokat eldózerolták. Két éve lenyesték a partfalat, szélesítették a kanyart az új temetőhöz, ekkor csontok bukkantak elő, amit összegyűjtöttek és eltemettek.

Az új temetőt az 1700-as évek végén nyithatták meg Mária Terézia egészségügyi rendelete után, melyben az áll, hogy nem lehet temető lakott területtől 1 km-en belül. Elmondások szerint ajándékozott területen nyitották meg az új temetőt . Nem volt megszentelve és megáldva, emlékezők öregjei úgy mondták azért, mert az „akkori katolikus pap külön katolikus és külön protestáns temetőt szeretett volna, de az akkori bíró azt mondta, hogy eddig is megfértek egymással a reformátusok és a katolikusok éltükben és holtukban is, ezután is ellesznek egymással.” Az 1782-es térképen még egy temető van, az 1816-60-as térképen már két temetőt jeleznek. 1950 körül már rengeteg lesüppedt sírhalom volt az új temetőben, amiken csak a fehér nárciszok mutatták az egykori sírokat.

A mai temető 4 parcellára van osztva. Kelet -nyugat tájolású, benne a sírok is kelet- nyugat irányúak. Legrégibb azonosítható sír a 4. parcellában levő Makkos Marikaé 1867-ből, majd a 2. parcellában található Zámbó Istváné 1873-ból, Vincze Margité (4 éves kislány)1878-ból, Tomcsányi Istváné 1887-ből. Régebbi kopott vagy széteső sírokon nem látszanak már a nevek, de még a temető északi részen van pár szép régi sírkő.

A XX. század elején kezdték, hogy sok drága obeliszket emeltek szeretteiknek a falusiak fekete vagy szürke gránitból, fehér márványból.

A síremlékek között kis sírkövek bújnak meg. A katolikusoké ovál formából a kereszt szárai mutatják vallásukat, a reformátusoké fekvő ovál egy száron, sokszor teljesen dísztelen.

A sírkövekkel vegyesen található fakereszt, fafejfa. Ezek is lassan tönkremennek. A temetőben van még két öntöttvas síremlék, emlékezők szerint régi katolikus tanítóké. A 2-es parcellában vannak a pap-sírok, a katolikus Németh Pál (+ 1914), Stankovics József (+1920) és Dr Jankovits Tihamér (+1944), a református Józanágh Zsigmond (+1917), és Nagy József (+1955) sírja. Régi tisztségviselők is itt nyugszanak: Vépi Vogronics István (+1898) Magy. Kir. postamester, Szabady Károly jegyzőnk (+1938) (Somogyszob az ő munkássága alatt élte virágkorát), felesége Szabady Károlyné Györkös Margit (+1915) postamesterasszony. De itt vannak a Holokauszt áldozatainak nevei fölvésve Bohenszky Sámuel nagy síremlékére.

A katolikusok kereszttel vagy töviskoszorús Krisztus fejjel, sokszor galambbal jelzik vallási hovatartozásukat, a protestánsok kehellyel, szomorúfűz ábrázolással.

A sírkőre gyakran véstek verseket.

Pálfi Ferenc (1875- 1916) obeliszkjén ez olvasható:

“Hazám védelmében leltem halálomat,/ Szülőföldemen aluszom álmomat./ Ott az én síri álmom is csendes ,/ Hol jó nejem síromra hullat könnyet./

Pálfi Ferenc(+1916)

Holtan tértem meg már én szomorú vándor,/ Távoli messze föld idegen tájáról./ Nehéz koporsóban porladó tetemem, /Hazahozta az én szerető hitvesem.

Szeretete jeléül állíttatta: neje Németh Rozália

Messze idegenben kerestem fel sírod, /A szeretet érzete engem odahívott./ Könnyebb a fájdalom nékem is, ha látom, /Áldott poraidat míg viszont meglátom./Jó Isten, nyugtasd meg, kit e sírhant takar, Lelkét örvendeztesd égi országodban.”

Pálfy Zsófi (élt 17 évet, megh. 1911. máj.7): sírverse:

Pálfi Zsófia (+1911)

Ha feljössz halandó a temető dombra,/nézd meg, hogy ki fekszik/ e gyász sírhalomba. Nyíló virág voltam,/ hamar elhervadtam, /szép virágkoromban a sírba hullottam. /Hagytam anyámra és két testvéreimre örökös bánatot,/ többé nem láthatják kedves jó leányuk. /Nevem, szelíd arcom, ez maradt emlékbe. /Áldás, béke legyen drága pora fölött!”

Ugyanaz a rímfaragó írhatta ennek a korán elhunyt fiatalembernek a sírfeliratát is:

“Ha feljössz halandó a temetődombra/ Nézd meg, ki nyugszik/ e gyászsír halmában/ családapa voltam, korán elhervadtam/ Életemnek delén/ A sírba hullottam/ Oh, a sír oly mindent elfed/ ….? örömet/ fényt, szerelmet/ De ki gyermekét szerette/, gondját sírral nem temette”.

Még sok síron van felirat, javarészt alig olvashatóak. Ezekből pár töredék: Istenem, nyugtasd kit e sír takar/Lelkét örvendeztesd égi országodban.” „Ne sírj, ne sírj édes férjem az Isten rendelésén, / találkozni fogunk mi még/ túl a síron fényes felhőkön” (25 éves asszony sírján) Szeretteim ne sírjatok/ Jézusomnál boldog vagyok,/ Imádkozzunk egymásért,/ Te ott fenn, mi itt lent” (10 éves gyermek sírján ) Bár szerető hitves, édes apa voltál/ Korán elvett tőlünk a kegyetlen halál”

A XX. század elején jött divatba, hogy porcelánalapra dolgozott fényképeket tettek a sírokra.

A vizet ásott kerekeskút adta a hullaházhoz közel. A hullaház építésére Szabady Károly jegyző 1911-ben íratott ki versenytárgyalást. Az építményt ravatalozásra még nem használták, inkább csak boncolásra, és végszükség esetén vették igénybe. A halottakat a család otthon ravatalozta föl, és otthon is búcsúztatták el.

Régen a reformátusok a Mindenszentek napját nem tartották. A halottak napján megemlékeztek elhunytjaikról , de gyertyát nem gyújtottak. Halottak napja, emlékezünk hozzátartozóinkra, akik már nincsenek közöttünk, elmentek a mindenélők útján. Virágot viszünk a sírjukra. Régen egyszerűbbek voltak a temetők a tölgyfa fejfákkal. Krizantémot és fátyolvirágot tettünk a sírokra.”

A szülők, tanítók megtanították a gyerekeket, hogyan illik viselkedni a temetőben, nem szabad hangoskodni, sírra rálépni, sírkőre ülni, mászni. Kulcsár Gyula tanító úr (a két háború között) evvel a mondókával tanította a gyerekeket:

„Inkább tégy a sírra, minthogy szakíts róla,

Neked az élet fáján még terem ezer rózsa”

A temetői nagykereszt
A 20-as években nem volt a temetőben még nagykereszt, és kerítése sem volt. Most van már nagykereszt és kerítése is a temetőnek.

Sk