Vilma-ház

Reformátusok, evangélikusok

[szerkesztés]

Somogyszobi temetők

Az idősebb emberek még emlékeznek a falu végén, az út bal oldalánál az ó-temetőre. Sírkövek még látszódtak az 50-es évek végén, a 60-évek elején. Egyik sírhoz tartozhatott kripta is, erről így ír Dr. Jankovits Tihamér szobi plébános, a falu történetének kutatója a Somogyszobi plébánia története című könyvében: „Elhalt Németh József bemondása szerint volt valami ajtóbejáratféle, mintha alagút lett volna ezen mélyedés keleti felén, de bedőlt, úgy, hogy gyerekkorában sem lehetett két lépésre bemenni. Valami üregnek kell lenni a temetőn keresztül vezető gyalogút mellett, mert a tavaszi hóolvadás idején láttam magam azt, hogy a hólé, akkor keletkezett nyíláson befolyt az úton”. Ő írja azt is, hogy: „a plébánia-lakás helyén is az öregek állítása szerint temető volt.”, de erről nem tudunk semmit. De valószínű. (Csupán egy ember mondta, hogy az nagyapja említette, hogy az országút alatt is temető volt-.)

Emlékezők szerint az ótemető északi sarkában állt egy kőoszlop, turbánszerűséggel a tetején, a falusiak Bréhm-szobornak nevezték. (A Bréhm család zsídó származású volt. Kereskedők voltak, volt egy kis boltjuk. ők üzemeltették a Restit is 1938-ig. Akkor elhagyták a falut.)

A tanyasiak számára útjelző volt sötétben. „Az öregapám sötétben, viharban ment vissza a pusztára, kicsit kapatosan. Egy nagy villámlás-dörgésnél átölelte az oszlopot ijedtében és azt mondta-Megdöglünk, komám!” Ebbe a temetőbe temették még Kovács Elek plébánost 1852-ben.– Még ezt írja Jankovits plébános úr- „A temető középén lévő ledőlt nagy kőkereszt volt a síremléke, amely egyszersmind temetői kereszt is volt.”

Az 1960-as években a területet eladták magánembernek, fenyőfacsemeték, majd kukorica volt benne, a sírokat eldózerolták. Két éve lenyesték a partfalat, szélesítették a kanyart az új temetőhöz, ekkor csontok bukkantak elő, amit összegyűjtöttek és eltemettek.

Az új temetőt az 1700-as évek végén nyithatták meg Mária Terézia egészségügyi rendelete után, melyben az áll, hogy nem lehet temető lakott területtől 1 km-en belül. Elmondások szerint ajándékozott területen nyitották meg az új temetőt . Nem volt megszentelve és megáldva, emlékezők öregjei úgy mondták azért, mert az „akkori katolikus pap külön katolikus és külön protestáns temetőt szeretett volna, de az akkori bíró azt mondta, hogy eddig is megfértek egymással a reformátusok és a katolikusok éltükben és holtukban is, ezután is ellesznek egymással.” Az 1782-es térképen még csak egy temető van jelezve a katolikus templommal szemben nem messze, az 1816-60-as térképen már két temetőt jeleznek. 1950 körül már rengeteg lesüppedt sírhalom volt az új temetőben, amiken csak a fehér nárciszok mutatták az egykori sírokat.

A mai temető 4 parcellára van osztva. Kelet -nyugat tájolású, benne a sírok is kelet- nyugat irányúak. Legrégibb azonosítható sír a 4. parcellában levő Makkos Marikaé 1867-ből, majd a 2. parcellában található Zámbó Istváné 1873-ból, Vincze Margité (4 éves kislány)1878-ból, édesapja sírköve ott fekszik lánya sírja lábánál, Vincze Adolf (kasznár) 1893-ból. Ismeretlené a latin nyelvű feliratos sír 1879-ből a temető közepén. Tomcsányi István síremléke 1887-ből való.

Régebbi kopott vagy széteső sírokon nem látszanak már a nevek, de még a temető északi részen van pár szép régi sírkő.

A XX. század elején kezdték, hogy sok drága obeliszket emeltek szeretteiknek a falusiak fekete vagy szürke gránitból, fehér márványból.

A síremlékek között kis sírkövek bújnak meg. A katolikusoké ovál formából a kereszt szárai mutatják vallásukat, a reformátusoké fekvő ovál egy száron, sokszor teljesen dísztelen.

A sírkövekkel vegyesen található fakereszt, fafejfa. Ezek is lassan tönkremennek. A fejfa egy kb. 40×30 cm-es téglalap alakú deszka volt, „oldalt és fönt gyenge léc volt.” (Ma már csak egy van belőle.) Ezek református fejfák, amit a helyi asztalosoknál csináltattak. A katolikusoknál a fejfa kereszt alakban két léc összecsapolva , melyet oldalán léc köt össze, hogy az esőtől védje. A temetőben van még két öntöttvas síremlék, emlékezők szerint régi katolikus tanítóké. A 2-es parcellában vannak a pap-sírok, a katolikus Németh Pál (+ 1914), Stankovics József (+1920) és Dr Jankovits Tihamér (+1944), ezeket a katolikus gyülekezet nemrégiben közös sírba tetette, és sírkövet csináltattak papjaiknak. A református Józanágh Zsigmond a „Jerikói utas” (abfra= a boldog feltámadás reményében alszom, +1917), mellette Bréhm Frigyes nagy kőoszlopa áll. A református Nagy József (+1955) sírja is itt található. Régi tisztségviselők is ia közelben nyugszanak: Vépi Vogronics István (+1898) Magy. Kir. postamester, Szabady Károly jegyzőnk (+1938) (Somogyszob az ő munkássága alatt élte virágkorát), felesége Szabady Károlyné Györkös Margit (+1915) postamesterasszony. De itt vannak a Holokauszt áldozatainak nevei fölvésve Bohenszky Sámuel nagy síremlékére.

A katolikusok kereszttel vagy töviskoszorús Krisztus fejjel, sokszor galambbal jelzik vallási hovatartozásukat, a protestánsok kehellyel, szomorúfűz ábrázolással.

A sírkőre gyakran véstek verseket.

Pálfi Ferenc (1875- 1916) obeliszkjén ez olvasható:

„Hazám védelmében leltem halálomat,/ Szülőföldemen aluszom álmomat./ Ott az én síri álmom is csendes ,/ Hol jó nejem síromra hullat könnyet./

Holtan tértem meg már én szomorú vándor,/ Távoli messze föld idegen tájáról./ Nehéz koporsóban porladó tetemem, /Hazahozta az én szerető hitvesem.

Szeretete jeléül állíttatta: neje Németh Rozália

Messze idegenben kerestem fel sírod, /A szeretet érzete engem odahívott./ Könnyebb a fájdalom nékem is, ha látom, /Áldott poraidat míg viszont meglátom./Jó Isten, nyugtasd meg, kit e sírhant takar, Lelkét örvendeztesd égi országodban.” (Felesége hazahozatta oroszföldről a holtestet, Németh Károly lelkészünk közreműködésével.)

Egy másik síron: Pálfy Zsófi (élt 17 évet, megh. 1911. máj.7)

„Ha feljössz halandó a temető dombra,/nézd meg, hogy ki fekszik/ e gyász sírhalomba. Nyíló virág voltam,/ hamar elhervadtam, /szép virágkoromban a sírba hullottam. /Hagytam anyámra és két testvéreimre örökös bánatot,/ többé nem láthatják kedves jó leányuk. /Nevem, szelíd arcom, ez maradt emlékbe. /Áldás, béke legyen drága pora fölött!” (Ez a sírkő egyben jószámoló Puskás Vilma sírköve is, neve az elülső oldalon van felvésve)

Ugyanaz a rímfaragó írhatta ennek a korán elhunyt fiatalembernek a sírfeliratát is:

„Ha feljössz halandó a temetődombra/ Nézd meg, ki nyugszik/ e gyászsír halmában/ családapa voltam, korán elhervadtam/ Életemnek delén/ A sírba hullottam/ Oh, a sír oly mindent elfed/ ….? örömet/ fényt, szerelmet/ De ki gyermekét szerette/, gondját sírral nem temette”.

Még sok síron van felirat, javarészt alig olvashatóak. Ezekből pár töredék: „Istenem, nyugtasd kit e sír takar/Lelkét örvendeztesd égi országodban.” „Ne sírj, ne sírj édes férjem az Isten rendelésén, / találkozni fogunk mi még/ túl a síron fényes felhőkön” (25 éves asszony sírján) „Szeretteim ne sírjatok/ Jézusomnál boldog vagyok,/ Imádkozzunk egymásért,/ Te ott fenn, mi itt lent” (10 éves gyermek sírján, baleset következtében halt meg, a szőlőben leesett a cseresznyefáról egy szőlőkaróba. ) „Bár szerető hitves, édes apa voltál/ Korán elvett tőlünk a kegyetlen halál”

A XX. század elején jött divatba, hogy porcelánalapra dolgozott fényképeket tettek a sírokra.

A vizet ásott kerekeskút adta a hullaházhoz közel. A hullaház építésére Szabady Károly jegyző 1911-ben íratott ki versenytárgyalást. Az építményt ravatalozásra még nem használták, inkább csak boncolásra, és végszükség esetén, ha nem volt hozzátartozója a hullának, vették igénybe. A halottakat a család otthon ravatalozta föl, és otthon is búcsúztatták el. Az első halottat 1967-ben ravatalozták föl itt, és nem otthon. Ekkor már kötelező volt a halott azonnali kiszállítása a halottasházhoz.

(lásd: http://vilmahaz.hu/2021/02/08/regi-szobi-reformatus-temetesek/ )

Régen a reformátusok a mindenszentek napját és a halottak napját sem tartották. Pl: Antal Gábor lelkészünk nem ment ki a temetőbe a halottaikhoz, de felesége, Kató néni minden évben vitt virágot ezen a napon szeretteik sírjaikra. „ Míg a Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a reformátusoknál nem egyházi ünnep sem a halottak napja, sem a mindenszentek, mert helytelennek ítélik a katolikus halotti kultuszt, és a katolikus szenteket sem ismerik el. Az evangélikusok megtartják a Halottak napját, de a Mindenszentek ünnepét nem, bár elismerik a szentek létezését. A reformátusoknál a Halottak napi szokások a gyertyagyújtás és sírgondozás új keletű és katolikus hatásra kialakult szokás.” Forrás: Wikipédia.

A 20. század első felében kezdték átvenni a halottak napi szokásokat a katolikusoktól. Eleinte halottak napján megemlékeztek elhunytjaikról , de gyertyát nem gyújtottak.„Halottak napja, emlékezünk hozzátartozóinkra, akik már nincsenek közöttünk, elmentek a mindenélők útján. Virágot viszünk a sírjukra. Régen egyszerűbbek voltak a temetők a tölgyfa fejfákkal. Krizantémot és fátyolvirágot tettünk a sírokra.” Ma már nincs különbség a vallások között mindszentek és halottak napján a temetőjárásnál.. Az egész ország fölkerekedik és meglátogatják szeretteik sírjait, amik egyre díszesebb.

A szülők, tanítók megtanították a gyerekeket, hogyan illik viselkedni a temetőben, nem szabad hangoskodni, sírra rálépni, sírkőre ülni, mászni. Kulcsár Gyula tanító úr (a két háború között) evvel a mondókával tanította a gyerekeket:

„Inkább tégy a sírra, minthogy szakíts róla,

Neked az élet fáján még terem ezer rózsa”

(visszaemlékezők voltak: Kisillés Sándorné, Torma Józsefné, Schildné Puskás Juszticia, Lőcziné Szabó Borbála, Spanics Katalin, Kissné Horváth Istvánné, Hosszú László, Sóla Eszter, az önkormányzati temetői fölmérés térképe, részletek:Jankovits Tihamér szobi plébános, a falu történetének kutatója a Somogyszobi plébánia történetéből)

Spanics Katalin

Sási János felvételei a somogyszobi sírokról, keresztekről. (SMMI)

(70-es évek vége)

Sási János

„Végzettsége földmérő. János a Somogyterv-nél dolgozott, építészek mellett, Szigetvári Gyuri bácsi irányítása alatt. Akkor került képbe, amikor Szabó L. Tünde megkapta a szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény mérnöki munkáját.
Jó munkaerő volt a János, és Bakay Kornélnak szüksége volt kitűnő földmérőre, Ő vette át a múzeumba. A János szépen dolgozott.” Emlékezik Kapitány Orsolya

Sk