Egy házaspár portréja
Torma József és Torma Józsefné Kisgyura (Baranyás ) Erzsébet több, mint 61 éve él csöndes házasságban: jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben.
Torma József Szomajomban (ma Kaposfő) 1931. március 16-án született református családban, négyen voltak testvérek, két fiú és két lány. Édesanyja Máthé Lídia volt.
1949-ben a vasúton kezdett dolgozni a pályafenntartásnál, 1956 nyarán került Somogyszobra, 57-ben tette le Pécsen a váltókezelõi vizsgát.
Torma Józsefné Kisgyura Erzsébet 1932. 08. 11-én született egy régi szobi református családban. Édesanyja Puskás Katalin volt, az ő ragadványnevük a Nagy volt.(Magas, erős termetükről) Ketten voltak testvérek, Katalin (Kisillés Sándorné) volt a nővére. Szerető családban nőttek fel a felnőttek között. Mikor a szülők kora reggel a földeken dolgoztak, a két gyerek gyógynövényeket szedett, mit vittek eladni a Taub bácsinak. „Szaladtam a pénzzel édesanyámhoz és mondtam neki: Ugye vesz majd ezen zöld rózsás szoknyát nekem?”
Később is minden furcsaság megfogta. Mikor temették Baranyainét és bement a templomba egy nyilas, le nem tudta venni a pisztolytáskájáról a szemét. Elemi iskoláit a legendás hírű néptanító, Kulcsár Gyula keze alatt végezte, majd polgáriba Csurgóra járt. Itt vésődött az agyába iskolába menet az úton egy óriási plakát Kéthly Anna és Schlachta Margit profiljával, ahogy szembenéznek, alatta a felírás-„Minden gyerek kapjon mindennap egy süteményt és kakaót, és minden héten egy szelet tortát.” Jó emlékezetének, kíváncsiságának, megfigyeléseinek köszönhetően a Vilma-ház gyűjtése vált teljesebbé. (Menyasszonygyász, karácsonyi asztal, csordakihajtás, stb)
A két fiatalt Józsi bácsi munkatársai mutatták be egymásnak az állomáson. „Elhívtam moziba, aztán még kétszer, háromszor, de akkor már tudtuk, hogy házasság lesz ebből” . Még visszavolt a bemutatkozás. „A családtól is függ egy házasság, úgy vettem észre , szívesen fogadnak. Próbáltam beilleszkedni a családba, ahol nincs egyetértés , ott már nincs rendes családi élet.” Piros Örzse néni, a nagynéni is nagyon megszerette. A võtárs és a nővér, Katica néni, azonnal elfogadta. „A sógorom, meg valósággal imádta.” Az ismeretség 2-3 hónapig tartott, amikor a szülők eljöttek megkérni a lányt, aztán 100-150 fős lakodalmat csaptak. Mind a két oldalon nagy volt a rokonság.
1958. október 31-én megszületett az első fiú, „Kisjóska”. Zoltán fiúk 1960. dec. 21-én született. Ekkor még a szülőknél, a Luther utcában laktak, egy szobát és a nyárikonyhát használták. Építkezni szerettek volna.
Józsi bácsi állomási tartalékosként dolgozott az itteni állomásnál. Abban az idõben még alapbért fizettek ilyen esetben. Akármennyi időt dolgozott, csak az alapbért kapta. Ünnepnap, vasárnap is menni kellett. Akkor is, mikor a két váltótárs, akik zenészkedtek lakodalmakban, mentek zenélni, őt osztottak be helyettük is. Volt, mikor nappal a kistoronynál szolgált, éjjelre meg beosztották a másik toronyhoz. Elmenni máshova dolgozni nem akart, a család miatt. Nem volt soha bent a pártban, nem is részesült semmi kedvezményben. A családot alig látta. Így volt ez 11 évig. Amikor más lett az állomásfõnök, akkor más lett a munkabeosztása is. Kétszer is kiváló dolgozó lett, a kitüntetéseket Pécsen vette át.
Volt föld, Bözsi néni édesanyjának kellett aláírni a Tszben, így Bözsi néni ott dolgozott munkaegységért, mert úgy döntöttek, hogy a beteges nagymama marad a gyerekekkel. Összedolgozta az anyukája nyugdíját, aztán a sajátját is.
Hozzáláttak az építkezéshez. 40 000 Ft-ot vettek föl, hogy be tudják fejezni a házat, de a bank 60-at akart adni, hogy biztosan kész legyen, „ha megmarad, vegyenek bútort. De mondtuk, majd veszünk bútort , ha összespóroltuk, ráérünk” 1969-ben ment el az utolsó bika, a Betyár, a passzusát be kellet mutatni a banknak a kölcsönhöz. Ezévben ment el az utolsó ló is. 1970-ben épültek föl és költöztek be az állomáshoz közeli új házba. Ott is csöndesen éltek: „Hol kanál, villa és tányér van, ott csörren is, mondták az öregek , de soha nem jutottunk el a kiabálásig, és a nap nem nyugodott le haraggal. Általában én elõbb szólamodom meg, mint a papa.”
A gyerekek tanultak, József matematikus lett, Pesten él feleségével, Anka Erikával és három gyermekükkel: Rékával, Csabával és Bulcsúval. Zoltán MÁV főiskolát végzett. Feleségével, Vincze Máriával és három fiával, Szabolccsal, Attilával és Leventével Somogyszobon maradt, a nagyszülői telken építkeztek. „Lányt nagyon szerettem volna, de hála Isten, mind a két menyemben lányomra is találtam”.
Bözsi néni 1977-ig dolgozott, ekkor a veséjével meg kellett operálni. Józsi bácsi szeme is megromlott, ködösebb időben már nem látta a váltókat, a felülvizsgálaton átminõsítették, a laktanya és a fürdő gondnoka lett. (Vasútasoknak szállás). Majd 1991 áprilisában nyugdíjba ment. Disznót még sokáig tartottak, a két fiúnak is szoktak nevelni. Már baromfi sincs. Amikor vágták le az utolsó baromfit, akkor esett el Józsi bácsi másodszor, először is esés miatt volt kórházban. A lakás, kert mindig példás rendben van, egy szál gaz nem nő a virágok között.
A földek megvannak, bérbe adták, a szőlők is még megvannak, bérlik azt is. „Nem is akarok kimenni a szőlőbe, nem akarom látni, hogy mi van ott. Mert, az amilyen volt, azt meg lehetett nézni.”
Hitben, szeretetben, csöndben és összetartásban élő emberek, kik tisztelik a múltat, ősöket, értékeiket, ezért áldozatot is vállalnak. Józsi bácsi ott volt szinte minden kuturális eseményen, Hősök napján, a Vilma-ház átadásán, minden kenyéráldásnál, a templomban rendezett Biblia kiállításon. Bözsi néni még mindig nem tud úgy elfáradni, hogy ne imádkozzon esténként. Józsi bácsi, fia, Zoltán, és unokája együtt dolgoztak a parókiánál, a templom tatarozásakor. Sokszor három generáció ült együtt a templomban a padban.
Sok szeretettel kívánunk még sok boldog évet Bözsi néninek, Józsi bácsinak!
SK ( A portré hangfelvétel alapján készült)