Vilma-ház

Szt. Imre utca, régen Fölső utca

Szt. Imre u. az 1865-ös térképen

Szt. Imre út, régen Fölső utca. 1865-ben Varga , Vezdén , Rutics, Máté, Peti, Puskás, Diseri, Thicler, Sörös, Kis-illés, Kis-gyura, Kovács, Héjas, Nagy, Kiss, Fazekas, Hóka, Katona és Pál családnak volt itt telke, háza.

Szt. Imre utca egy kőkereszttel kezdődik a Fő utca és a Fölső utca találkozásánál. A sarkot  a szobiak Turi-saroknak, a keresztet Turi-keresztnek is hívják, régen a szemben dolgoző  kovácsmester neve után.

Rákóczi u. 1.

Az utca első háza az Erdőbirtokos-ház, mely a Rákóczi u. és a Szt. Imre utca sarkán áll. A 20-as években épülhetett saját erőből, de községi telken. Az utcára néző 2 szobában voltak az erdőbirtokosság irodái, később L alakban hozzáépítettek még egy kis lakrészt. A TSZ időkben szolgálati lakás, majd felvásárló és – takarmány -kereskedés volt. Ma helyreállítva, magánlakás.

 

Szt. Imre u. 29: magántulajdonban levő védett műemlék. Valaha  Kisillés ház volt, a 19. sz közepén épülhetett, 2 nagyméretű szobája , konyhája, ami eredetileg füstöskonyha volt, itt már az előszobából nyílik. Szemben a konyha, két oldalt a két szoba. A házhoz kamra épült. Érdekes az oromfal szürke festése , az 1839-ben épült Vilma-ház festésére hasonlít. A telken találtak  régi kovácsműhely maradványát.

 Szt. Imre u- 28:

 „1830 körül épülhetett, talpas, barokk ablakokkal, csonkakontyolt, 2 osztatú, zsúpos ház. L alakban pitar veszi körül, melyet faragott oszlopok tartanak Faragott, deszkázott a padlás homlokzat is. Bárdolt deszkafödém, kakaspántos tetőszerkezet, zsúpos, mestergerendás ház”. Dr. Kerecsényi Edit tanulmánya képekkel. A házat a 60-as években lebontották.

 Szt. Imre u. 19

1898-ban építette Puskás József. Házasság révén Sóla- birtok lett. A porta részt a tetőszint fölé emelték az előszoba szélességében, ívesen lezárták. Sokszor kővázát is tettek a két szélére. Az melléképületek mennyisége és nagysága módos gazdára utalnak. Eredeti állapotban   hagyva rendbe hozták.

Szt. Imre u. 15

Katolikus iskola északi termét a reformátusok építették a 18. sz. végén a saját templomuk megépítésének engedélyezése feltételeként. A téglafalat döngölt földre, alap nélkül építették. A katolikus iskola 1825-ben kezdte meg állami szinten a működését, hamarosan kicsinek bizonyult az eddigi épület. A régi iskola folytatásaként többször további tantermekkel és tanítói lakásokkal toldották a régihez. A 20-as években Pápai János helyi kőművesmester építette a legújabb részt. Így két nagy tanterem és egy három szobás tanítói lakás volt benne.1958-ig tanítottak itt, az új iskola megépítéséig.. Az épület magánkézbe került, majd lebontották, mivel az északi résznek nem volt alapja. Ma a helyén fölhúzott épület erdei iskolaként működik.

.Szt.. Imre u. 6

A katolikus tempom és a plébánia

A mostani katolikus templomot az esztergomi főkáptalan 1779-81-es években építette barokk stílusban a régi templom romjaira egy mesterséges dombra. Népemlékezet szerint hogy a templom magasabban, és, hogy mutatóssabb legyen, a hívek melencével (ovális fateknő) hordták össze a dombot.

1860 előtt még fatornya volt a templomnak, benne két haranggal.1847-ben a főkáptalan vette az orgonát a templom számára. A mostani tornyot Német Pál plébános szolgálata alatt építtették 1911-ben, de a harangok a padláson kaptak helyet. Ekkor építették a régi palánk kerítés helyett a tégla kerítést és a templom lépcsőjét is téglából építették meg. A temlpom belsejét cement lapokkal rakták le. Ekkor készítették az oltárképet is. 1926-ban vette Makkos György MÁV nyugdíjas a stációs képeket.1929-ben újra festették belül a templomot, a hívek három márvány szenteltvíztartól csináltattak, a márvány keresztkút Németh Pál plébános adománya . Az új oltárt már Jankovics Tihamér szolgálata alatt csináltálták dorogi vörösmárványból. A régi oltárt Ötvoskónyinak ajándékozták. ( forrás: Dr. Jankovics Tihamér-Plébániák története, vilmás gyűjtés)

A Lurdi -barlangot a 60-as évek végén készítették.

Plébánia

A plébánia 1780 körül épült szilárd anyagból. Az ősök emlékezete szerint téglaoszlopos verandája volt. Ekkor csak két szobából állt, a konyha és melléképületek fából készültek. Később építettek hozzá még szobákat, cselédszobát, eltüntették a verandát, nagy kürtővel ellátott konyhát alakítottak ki benne. A melléképületeket is szilárd anyagból építették.

2010 körül Borza Miklós szervezésében felújították a templomot és a plébániát is. Ma ez a későbarokk épületegyüttes a falu egyik ékköve.

Temetők

Kép: Takács Kata

A népemlékezet szerint a plébánia alatt, a templomdomb alatt, sőt az országút alatt is régi temető van.

A falu a mostani helyére a török kiűzése után települt , azelőtt északon, a mostani Csara-kútnál volt a település (Jankovics)

Az ó -temetőt egy kőkereszt jelzi a Szt. Imre utca és az új temetőhöz vezető út sarkán.

Bővebben honlapunkon olvasható: https://vilmahaz.hu/2020/10/26/somogyszobi-temetok/

Forrás: vilmás gyűjtés, dr. Jankovics Tihamér: Plébániák története)