Vilma-ház

Hóka Sándor: Felfedeztem a Balátát

Felfedeztem a Balátát

Lakóhelyemtől néhány kilométerre fekszik a Baláta tó, amiről régebben csak annyit tudtam, hogy sok ott a keresztes vipera. Dr. Kasza Ferenc – aki jó ismerője a környéknek – rábeszélt, hogy kísérjem el egy útjára, mutat pár érdekességet.

Egy meleg nyári reggel mázsányi hasznos holmival felpakolva, kerékpáron vágtunk neki az útnak. Egy óra sem kellett és kint voltunk a tónál. Rólam dőlt a víz, zúgott a fejem, mert már útközben tömte belém a tudományt még deákul is, mondván úgy az igazi. Még ki sem fújtam magam, mikor közölte: most pedig körbe fogjuk gyalogolni a tavat. Hiába mondtam, hogy sok a cucc, a tüske, a szúnyog, meg a hőmérő is a harmincas számot tologatja majd a déli harangszó idején. Minden hiába, menni kellett. Megnyugtatott, hogy a csizma meg a vastag ruha majd hűsöt tart és szívesen kölcsön ad egy távcsövet.

A spektívet meg a fa állványt is engedte vinni. Így csörtettünk a súrű aljnövényzetben, közben irdatlan mennyiségű ismerettel bombázott Megmutatta, hogy mi a különbség a kis rence és az aldrovanda között, közelről láthattam tőzegmohát, meg királyné gyertyáját is. Egy úszó szigeten vörös gém nagy kócsaggal veszekedett, fejünk felett pedig egy rétisas vitorlázott el. Alig gyóztem kapkodni a fejemet. A szemembe verejték csorgott, miközben egy jégmadarat lestünk, távolabb, a lábas égerfák között a vízben tókés réce vezette fiókáit. Láttam sárga sásliliomot és megjegyeztem a helyet, ahol jövő tavasszal a kárpáti sáfrányban gyönyörködhetek. Megjegyeztem azt is, hogy nekem a legnagyobb gyönyörúség egy hideg sör lenne, de Feri bátyám szerint az árt a toroknak. Nekünk most jobb a langyos víz. Hát hogyne!

Egy aszalt szendvics után még jártunk nyakig érő sás között, csizmaszárig érő sárban, közben figyeltük, hol csipeget az örvös légykapó, hol kopogtat a nagy fakopáncs. Amíg én fölfelé meresztettem szememet, megnevezett néhány növényt a lábunk alól,- legközelebb már egyedül is fölismered, ugye? Hooogyne!- válaszoltam. Lesheted mikor jövök én ide – gondoltam magamban. Jó öt óra eltelt, mire körbeértünk és a kilátóban ülve hallgathattam kiselőadását erről a mocsárról, ami ugye bő három négyzetkilométer és reliktum jellegű boreális eleme a tózegeper. A hozzáérlő szemnek és füInek megmutatja a maga valóságát- Meg a ritkaságát. Már úgy éreztem, hogy egy kiművelt botanikus meg ornitológus vagyok. Közben a lábamat meg alig éreztem. A hazavezető út nagyon hosszú volt. Megfogadtam: többet soha!

Azíán pár nap múlva állapotom kezdett súlyosbodni. Valami volt a múltkor a tízóraimban vagy a levegőben, ez biztos. Pumpálom a kerékpáromat és arról beszélgetünk Ferivel, hogy ugyan arra menjünk-e, mint egy héttel ezelőtt. Mi van velem? Még egyszer oda? Bizony oda, még egyszer és még sokszor.

Később aztán vettem távcsövet, madár- és növényhatározót, fényképezó gépet, mindent, ami kell, Azóta a tó környékén kihelyeztünk több mint 50 odút, ezeket ellenőrizni kell évente többször is. Térképet rajzolni, naplót vezetni, mindent felírni, még jó lesz valamire. lgy tanultam. Fertőzést kapott a fiam is. Minden kell neki ami nekem van, meg még tartalék is. AzIán jön velem, lóg a nyelve, de jön. Otthon se lehetne hagyni. Már O is tudja, ho| fészkel a bütykös hattyú, merre a barna rétihéja, hol tanyáznak a kárókatonák és hol szürcsölnek a cigányrécék. Hangjáról is felismeri a fekete harkályt. Elmesélte az iskolában, hogy közelröl nézegette a békaliliomot meg a szíves levelű hídórt. – Apám! – azt sem tudják, hogy mi az! Szorgalmasan gyűjti a tollakat, meg az elhagyott madárfészket is.

Most hideg tél van, kemény mínuszok és mi megint indulunk a tóhoz. Rendszeresen viszünk néhány kiló ennivalót, hadd csipegessenek a kék és széncinegék, csízek, pintyek, zöldikék, ökörszemek. Jönnek a tengelicek, ószapók, királykák is a zsíros falatokra. Ilyenkor nagy a csend, aztán tavasszal újra éled az erdő, a madarak is meg mi is kezdünk mindent elölről.

Kérdezik: – Miért csináljátok? –

Ki tudja? Mert jó!

Mert szép.

Csak.

Hóka Sándor, Somogyszob
Vilma-házi Hírmondó , 2005. április 4. 2. évfolyam, 1.