Vilma-ház

Dr. Szabadkai Miklós

Somogyszob állatorvosa volt: Dr. Szabadkai Miklós

“Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam …”Pál második levele Timóteushoz
(Ez a bibiai idézet már régóta foglalkoztat, ezért tettem föl a nyilvános megjelenés után pár nappal, ehhez a teljes életúthoz)

A Zala megyei Eszteregnyén születtem 1933. december 4-én. Ez egy olyan csodás kis falu volt, ahol még tartották azt a szokást, hogy lakodalomban a vacsora nem kezdődhetett el addig, míg a férfiak a székre állva, magasra tartott borospohárral, el nem énekelték az „ Aradi vár, aradi vár, halál völgye.” Ez egy 1848-as ének volt.

Édesapám iparoscsaládból származott, kovácsnak tanult. Ő volt a család fekete báránya. Édesanyám háztartásbeli, csendes, dolgos, mindent eltűrő asszony volt. Eljárt napszámba, takarítani, mosni a plébánoshoz, jegyzőhöz,. Nehezen éltünk. Apámat csak akkor láttam, ha hazajött pénzért és hogy anyám a ruháit rendbe tegye. Elköltöztünk Zajkra. Ott a szomszéd Naca néni nagy gyerekei már részesben arattak, volt búzájuk, lisztjük. Sütötte a kenyeret, a szájtáti gyerekeknek meg a vakarékból a kenyérlángost. Ekkor 4 éves lehettem, a tenyeremen vittem édesanyámnak megmutatni, mit kaptam és mondtam: „Ez kenyér ám, nem krumpli.” Szegény édesanyám elsírta magát. Felnőtt fejjel azt gondolom, hogy az ima mindennapi kenyerére gondolhattam , mi sok krumplit ettünk és barna kenyeret.

Az elemi iskola nyári szüneteiben mindig dolgoztam, kapáltam, kaszáltam, pénzt nem , de terményt, azt kaptam, Az erdészetnél kaptam pénzt, a cserkész utakat kellett söpörni, ahogy a magasleshez mennek a vadászok, hogy ne zörögjön a haraszt. 10-11 éves lehettem. Édesanyámat meggyőztem, hogy Kanizsára a Piarista Gimnáziumba írasson be. Drága iskola volt nekünk, kötelező volt az imakönyv , ami 15 Ft volt akkor és Kodály Zoltán Énekes ABC-je. Édesanyám az esküvői vállkendőjét adta el miatta, latin könyvre már nem futotta. Fél évig gyalog tettem meg az utat, napi 8-10 km oda és vissza is, latint úgy tanultam, hogy előttem ment egy idősebb társam, az tartotta a latinkönyvét, én meg a válla fölött tanultam. Aztán a latin tanárom észrevette, hogy mindenbõl kitünõ vagyok, csak latinból nem. Tõle kaptam egy kiselejtezett könyvet, évvégére már abból is kitünõ lettem. Egy sújtásos kabátot a plébánostól kaptam, anyám mosott , takarított érte. Nyáron meg vett anyám egy papucsot, a vulkánfiber böröndömben vittem, csak az iskola előtt húztam föl, hogy ne kopjon.

Osztályfőnököm beajánlott albérletbe három kisasszonyhoz, talán grófok, vagy bárók lehettek. Anyám 10 m fát állított elő évente, hozott hetente egy 3-4 kg-os kenyeret, azt ettük egész héten. Én készítettem elő a fát a kályhákhoz, én vittem ki a hamut, reggelente elmentem dohányért , mert az egyik kisasszony, Franciska cigarettázott. Így megvolt a kosztom, kvártélyom. Na, ott aztán megtanultam, mi a rend! Megtanultam viselkedni , asztalnál az illemet. Egyszer a szomszéd gyerek, téglagyáros volt az apja, volt igazi focilabdája, az ablak alatt pattogtatott. Az asztalnál ültünk, nekem a kevés is elég lett, engedélyt kértem az asztaltól való távozáshoz, és uzsgyi ki! Később a hátsó traktusban is lakott két lány, az egyiket korrepetáltam, abból lett a zsebpénzem. Jelesre végeztem el ezt az iskolát is.

Dr. Horváth György egyetemi adjunktus javaslatára beiratkoztam az állatorvosi egyetemre. A második szomszédban egy nagyon módos család lakott, azt mondta a gazda erre: „Mit akar a kódis a fiából!” Ötödéves voltam, mikor egyszer otthon , éjjel kopogtak a szomszédék -”Te Mari, itthon van a fiad? Nem tud a lovam megcsikózni.” Mentem is azonnal, beakadt a feje, egy kézzel visszanyomtam, elfordítottam, elsőre sikerült is a csikónak világra jönni. Elégtétel volt anyám büszke, csöndes mosolya.

Az egyetemen is jól tanultam, sokat dolgoztam mellette. Mindenkinek kellett a pénz, vagont is raktunk. A városi gyerekek a krumpliszedésnél nem tudtak mást csinálni, mint tartani a zsákot. Még lapátolni sem tudtak. Volt mikor egy éjjel bekötöttem 800 zsákot. Én reggel bementem az iskolába, a többiek pihentek. Harmadévtől én már mentem tyúkot oltani, disznót oltani. Erdőre mentem fát köbözni, minden évben megkerestem a könyveim árát. Tartottam egyszer egy előadást az állatorvosin, a professzoraim is meghallgatták, azért is kaptam 500 Ft-ot. Volt , mikor az ösztöndíjamból én adtam anyámnak. Még most sem tudok nyugton lenni. Fölébredek hajnalban, kiosonok és megkapálom a kertet, mire Klári kiabálja, gyere, kész a kávé.

1956 ott ért Pesten. A tüntetésen Veres Péter népi író mellett meneteltem. ( Veres Péter a szobi olvasókör meghívására többször is járt Somogyszobon. Szinte baráti kapcsolat alakult ki a gazdák és közte-SK) Éheztünk is azokban a napokban, úgy döntöttünk páran , hazamegyünk. Pécsen találkoztunk a bejövő orosz tankokkal.

Én a szakmából a szülészetet szerettem legjobban. Nehéz ellés, invonució, szaporodás. A szakvizsgám is ebből van.

1959. szeptemberében cum laude végeztem el az állatorvosi egyetemet. A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság Balatonfenyvesi telepén voltam gyakornok, majd ott kezdtem el a szakorvosi munkámat. 63-65-ig Somogyszobon dolgoztam körállatorvosként, majd a segesdiek szinte elraboltak, azóta itt is lakom. Az első házasságom nem sikerült , de Miklós fiammal máig jó a kapcsolatom. Az unokám is Miklós lett. Itt ismertem meg második feleségemet , Bozsóki Klárát, Egy lányunk született, Mónika, aki szemészorvos lett, fia, Zsombor a bűszkeségünk, most már gimnazista.

Édesanyám is már rég elvált, Hosszú egyedüllét után bemutatott nekem egy úriembert, aki tőlem kérte meg a kezét. Még mindig az a szerény asszony volt , mint régen. Eljött Segesdre, még a vizet is hozta magával, megkapálta a veteményesemet, aztán visszament. Hiába adtam neki kulcsot. Apám is fölbukkant mikor már Segesden voltam. Mondták, apám a kocsmában vár engem. Mentem érte, apám, nagyon jó adomázó volt, állt a kocsma közepén , és mesélt történeteket , szájtátva hallgatták! Mindenki az ő vendége volt. Kifele odaszólt: “Fizesd ki , fiam, nincs nálam apró”.

Szerettem volna mindig egy szőlőt, Vonyarcvashegyen találtam egy megfelelőt. Horthy Miklós személyes pilótája volt az eladó. Szinte összebarátkoztunk. Egy sebhely volt az arcán, amit akkor szerzett, mikor Kolozsváron Horthynak nem ízlett az étel. Mondta neki , ugorjon el Magyarországra valami normális magyaros ételért. Indulás után a gép lezuhant.

1974-től voltam a TSZ állatorvosa. Sok minden történt. Motorral jártam, egyszer eső után megcsúsztam, fölém került a motor. Egy fiatal cigányasszony húzta le rólam. A kipufogótól jól összeégett a lábam. Somogyszobon a kanásznak leharapta a kandisznó a térdkalácsát . Jött mondani Kispál Pista (somogyszobi körorvos), hogy mi történt,” le kéne lőni a disznót, mert támad”. Mondtam, nem kell, emberi fogyasztásra a büdös húsa miatt nem alkalmas, én ezt kiherélem. Először a disznó szájába dobtam a rudazó a kötelet, senkit nem engedtem be mellém , a kötelet kidobtam az ablakon, a többiek húzták, a lábára is kötelet dobtam, azt is kidobtam, azokat is meghúzták kint, erre a disznó hanyatt esett, összekötöttem a lábait, kezdtem herélni, nagy here ,sok vér, mikor a tanár, aki adogatta a műszereket, tartotta a fertőtlenítő vizet, meglátta, kezdett összecsuklani. Decemberben adták le a disznót, addigra 500 kg-os lett.

Akkor még a háztájiban is volt sok sertés, marha, birka , én ezek gyógyításának minden csínját- binját kitanultam. Dolgoztam vasárnap is, a parasztemberek csak akkor értek rá miskároltatni, Erős Pista bácsi (járási főállatorvos)tudott női ivartalanítást csinálni a disznókon, szinte az egész járásban egyedül, én is megtanultam. 1980-ban a szaporodásbiológos szakállatorvosi diplomát is megszereztem. A tanítványaimat arra tanítottam, hogy az állat nem szenvedhet. Ellésnél, ha kint van a lába a borjúnak, csikónak, az egyik vállát visszatolom. Így 4-5 cm-vel kisebb hely kell az elléshez. Ha hívtak elletéshez, beadtam a marhának egy nyugtatóinjekciót, a tehén is lecsillapodott, nekem is volt időm átgondolni, mit , hogyan csinálok.

Hosszú idő után nyugdíjba mentem . Szolgálati időm: 59 év és négy hónap. Hívtak több helyre, jó pozícióba, nagyobb helyre, tanítani is, de maradtam, ezt szerettem csinálni. A magánpraxist még folytattam 2018-ig. Kollégáim ünnepséget rendeztek búcsúztatásomra. Megszerezték az összes rólam megjelent újságcikket, amit átadtak egy mappában. Szépen köszöntek el tőlem. A megbecsülésemmel sincs semmi gond. Megkaptam a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója, a Kiváló Termelőszövetkezet Dolgozója címet, a Munkaérdemrend bronz fokozatát az aranydiplomámmal együtt. Több segesdi civil szervezetben is bent voltam. 2015-ben Segesd díszpolgára lettem. Idén . 2019-ben átvehettem a gyémántdiplomát.

Megelégedett ember vagyok. Nagy utat tettem meg. Szép családom van, okos unokáim, szerető, gondoskodó feleségem. Vonyarcon még három sor szőlő megvan, a többit kaszálom. Otthon is rendben tartom a kertet, a lombot is szépen összegereblyézem. Az emlékek egyre inkább fölbukkannak. Főleg a gyerekkori. Mit meg nem csinált értem anyám, és én érte. Még mindig el tudnám vinni fejemen a kosarat, annyit jártunk piacra. Az állatorvosi munka is megváltozott. Már nincsenek lovak, tehenek, baromfi sem sok. De alázatom, szeretetem a szakma iránt nem változott.

Szabadkai Miklós

2019. december 29.

Segesd diszpolgára okvevél

( A portré eredeti dokumentumok és diktafon -felvételek alapján készült, nyilvánosságra a család beleegyezésével került, a képeket a család bocsátotta rendelkezésünkre)

SK