Vilma-ház

MÁLENYKÍJ ROBOT Hóka József emlékezése

 

Bevonulás

21 éves koromban soroztak be katonának, Kisgyura Sándorral együtt. Nagyatádon a régi laktanyában gyülekeztünk. Minket a magyar hadsereggel a Kárpátokba vittek, a történelmi Magyarország határát nem léptük át. A Kárpátok utolsó hegyláncáról ráláttunk Lengyelországra. A harcokban folyamatosan vonultunk vissza. Ezt úgy hívták, hogy taktikai visszavonulás. Kőrösmezőnél esett el Hosszú József, Bogdán Jóska is itt vesztette el az egyik lábát. A 1o. Hadosztályt, melynek Pécsen volt a központja, a kiugrás utáni németek elleni harcra szánták Budapest védelmére. Kivontak bennünket a harcból, a Kárpátokból vagonban hoztak le Soltvadkertig, aztán majd busszal Gödöllőig . Máramarossziget érintésével jöttünk visszafelé, mikor hallottuk a sikertelen kiugrási kísérlet utáni Horthy Miklós 1944. október 15.-ei beszédét. Mindenki tudta, hogy itt már mindennek vége. Bácskay Antal a 6/3 zászóalj parancsnoka, aki Atádi volt, mondta, „Fiuk én hazaviszlek benneteket”, de Kiskőrösnél súlyosan megsebesült. A háború után három évig bujkált, pedig nem is volt háborúsbűnös.

Édesanyám eljött Somogyszobról meglátogatni a Sándor és a Hepf édesanyjával , de nem találkoztunk. Nem engedték be Őket, nem is tudtuk, hogy ott vannak. A szakácsok a kerítés közelében főztek, nekik adták a csomagokat, ők adták nekünk, mi meg csodálkoztunk, hogy honnan van. Akkor mondták, hogy itt járt az édesanyátok. Rádióból, újságból, ismerősöktől mindig tudták, hogy körülbelül merre lehetünk. Rácalmáson nem értek utol bennünket, de ott megtudták, hogy Gödöllőre vittek minket, hát jöttek utánunk.

Szálasinak nem esküdött volna föl senki, mindenki ment, amerre látott. Kisgyura Sándor Gödöllőn maradt fodrásznak, a szakmája is az volt, engem szívesen ott fogott volna egy gödöllői család, de nagyon vágytam haza. Óva intettek, hogy katonaruhában menjek tovább, kaptam tőlük egy civil felöltőt. 1o napig gyalogoltam. Kozsokon egy ember, ki fát fűrészelt, megkérdezte, hová megyek. Mondtam Somogyszobra, mivel a felesége somogyszobi lány volt, a Pelőczéknek rokona, marasztaltak. Megtudtam, hogy Ötvöskónyinál megállt a front, nem lehet átmenni rajta. Elindultam, mert nagyon szerettem volna karácsony szentestére hazaérni. Eljutottam Szomalyig, most Kaposfő, ott összeszedtek az oroszok. Azt mondták, hogy kapunk papírokat, mert nem voltak irataink. December 21.-én elvittek bennünket Kaposvárra.

Januárban egy szerelvénnyel Bajára vittek bennünket, egy kisebb gyűjtőtáborba, majd innen Temesvárra , hol 5oooo embert zsúfoltak össze ivóvíz nélkül. Havat olvasztottunk, azt ittuk. Nem volt mosakodási lehetőség, elleptek bennünket a tetvek. Szinte megemelte az embereket a sok élősdi. Minden harmadik ember meghalt.

Temesvárról Szaratovba szállítottak, ez egy nagy elosztó tábor volt, itt gázvezetéket kellett építeni. Az volt a szabály, hogy mínusz 3o foknál, hidegebbnél nem vihetnek ki dolgozni, de bizony kivittek bennünket. Én OKÁS voltam, csak 6 órát dolgozhattam naponta, ha följavultam megint teljes munkaidőben kellett dolgozni.

Hóka József

A táborban német hadifoglyok és mi voltunk A németekben még mindig élt a felsőbbrendű gőg, lenézték az oroszokat, magyarokat egyaránt. Ha volt összetűzés, veszekedés, akkor emiatt. Az oroszok nem bántak velünk kegyetlenül. Ha csalánnal sűrítették a levest, akkor azért, mert nekik sem volt mit enniük.

Egyszer krumplit vetettünk, jóra bízták. A fölbe alig tettünk valamit, csak hajladoztunk. Vagy azonnal megettük, vagy fölszelve a barakkban, a radiátoron megfonnyasztottuk. Tavasszal mondogatták az oroszok, hogy nem kelt ki a krumpli, mert megették a magyarok a vetőmagot. De nem volt megtorlás.

Szaratovból Gorkíjba vittek bennünket.12-en fát vágtunk. Itt már több volt az élelem , mert a falusiaktól is kaptunk. Volt ki csereberélt velük. Csináltak réz karikagyűrűt, eladták aranyként. Mire rájöttek, hol voltunk mi már.

1947. szeptember 1.-én érkeztem meg Somogyszobra, 47 kilósan. Az utcán kiabálták az emberek „megjött a Hóka Jóska, megjött a Hóka Jóska” Köztük volt a Kisgyura Katica is , akkor még csak 1o évesen, a későbbi feleségem. Édesanyám és bizony én is elsírtuk magunkat.

SK