Somogyszobi portrék: Óvónőnk volt Somogyszobon: Horváth Károlyné Gizler Valéria, Vali óvó néni
Gizler Valéria 1935. március 13-án született Csökölyben. Édesapja Gizler Károly szabósegéd, édesanyja Csepregi Katalin (Katus néni) volt, aki már Valéria születése előtt elvált férjétől és csak 1949-ben ment másodszor is férjhez Györkös Rudolf csökölyi katolikus néptanítóhoz, aki nemsokára Somogyszobon lett iskolaigazgató.
Valéria általános iskoláit Csökölyben végezte, majd a kaposvári tanítóképzőben elvégezte az eső osztályt, ahonnan különbözeti vizsgával átment a hőgyészi óvónőképzőbe. Itt szerzett óvónői képesítést 1953-ban. Első munkahelye a nagyszakácsi óvodában volt, majd a marcali 1-es számú óvodába került rövid időre. 1954. novemberében került Somogyszobra. Somogyszobon 1952-ben nyitották meg az első óvodát. Nehezen találtak helyet az óvodának, volt a sportöltőzőben a mai iskola udvarán,, majd a majorsági épület délli szárnya szélső lakásában. Onnan átkerült az Antalicsék házába a Kálvin u első házába. „Édesanyám főzött azoknak a gyerekeknek, akiknek befizették az ebédet.” Innen a régi rendőrség, -majd Tsz iroda helyén, a mostani takarék mellett találtak helyet a két gyerekcsoportnak . Az óvoda első óvónője Perényi Istvánka, a dadus Feketéné Gizi néni volt. Majd az intézményt átköltöztették a régi posta, a mai Önkormányzat helyére. 1954-ben került Somogyszobra Gizler Valéria vezető óvónőnek. Bohár Józsefné így emlékezik: „Az óvoda még akkor a mostani önkormányzat helyén volt. A gyerekeknek még az uzsonnát, sőt még a konyharuhát is hozni kellett eleinte.” Az uzsonnájukat csuhészatyorban, vászonzacskóban vagy boltban vett uzsonnás táskábanban vitték. „A nővéremnek henger alakú volt, az enyém, mint a biciklik szerszámostáskája az ülés alatt, olyan volt. A nyakunkba akasztották.”
A gyerekeket fegyelemre szoktatta, de apróságokkal is kedveskedett nekik. ” Volt olyan két cukorkatartója, mint boltokban is szokott lenni, hosszú, fektetett üvegből. Mikor mentünk haza, sorba állított bennünket, mindenki választhatott. Én mindig kakaóporosat kértem. „
1954. 06 27-én kötött házasságot Horváth Károllyal, kinek mezőgazdász végzettsége volt. Akkor még az óvoda fölött kialakított szolgálati lakásban laktak. 1955-ben megszületett fiuk, Ernő.
Aztán az óvoda lekerült a régi jegyzőség helyére, azóta is ott van. Itt már 3 csoportba lehetett osztani a gyerekeket, a családnak is itt alakítottak ki lakrészt. Még akkor is nehéz körülmények között működött az intézmény. Nem volt konyha, angol Wc, a gyerekeket biliztették. A fűtés is gond volt. „Vasárnaponként elmentem a férjemmel, hogy befűtsünk. Sosem hűltek ki a falak. Nagyon szerettem a gyerekeket, sok játékot csináltam nekik rafiából. Vali nénivel a régi ágyvásznakra meséket festettünk.”– mondta Bohár néni.
1963-ban megindult az iskolás gyerekek napköziotthonos ellátása is 40 fős keretben. Az étkező helyisége még szükségmegoldásként volt az óvodában. Az iskolából csoportonként jöttek tanári kísérettel a gyerekek ebédelni. Vali néni volt akkor az élelmezésvezető is. Igyekezett változatos étrendet összeállítani. Akár falun még akkor szokatlan ételt is készítettek. „Nem ettem meg otthon sem a krumplisalátát. Egyszer az volt a napköziben, a gyerekek is csak piszkálták. Rudi bácsi és Vali néni az ajtóban állt, Rudi bácsi (iskolaigazgató) kérdezte, mit szóltak a salátához? Falusiak! -volt a válasz. „
Ekkor már volt konyha, angol WC, kellő munkaerő, megfelelő foglalkoztatók. A szolgálati lakás is a óvodától külön, de a közeli templom melletti iskola szolgálati lakása lett.
Vali néni a hagyományos családmodellben gondolkozott, hitt és úgy is élt. ”Válófélben voltunk, mikor mentem beíratni a gyereket.- A legtöbb válás elhamarkodott! Beszélek a férjeddel is , veled is, már több házasságot sikerült helyrehoznom- mondta”
Határozott megjelenése, mindig nett külseje biztonságot és állandóságot sugallt. A falut szerette, jóban is voltak mindenkivel, de nem jártak össze senkivel. 37 évig volt Somogyszobon óvónő, ebből több, mint 30 évet vezető óvónőként dolgozott. Szerették az ovisai, tisztelték a szülők, munkatársai, beosztottjai. A hivatalos elismerés sem maradt el. „Eredményes munkájáért” 1986-ban a Minisztériumtól, „Pedagógusi munkájáért” emlékérmet kapott a 1990-ben szintén a Művelődési Minisztériumtól .
2003-ban megkapta az „Aranyoklevelet”, 2014-ben a „Gyémántoklevelet” és 2018-ban a „Vasdiplomát”.
1991. január 1- jével ment nyugdíjba. Majd el is költözött Keszthelyre, ahol Ernő fia is lakott a családjával.
Szeretettel gondol Somogyszobra, nemsokára betölti a 87. életévét.
Volt ovisai, majd szintén óvónővé lett kollágái így emlékeznek rá:
Harmat Tünde: Valika
Életvidám és humoros ember, aki bárkivel megtalálta a közös nevezőt pillanatok alatt. Egy- két örökérvényű mondata még most is a fülünkben cseng. Szerette a rendet és a fegyelmet. Pillantásából is értettük a véleményét. Engedte kipróbálni az új dolgokat. Nem volt se haragtartó, se basáskodó.
Pavlovicsné Kovács Magdolna: Vali néniről – így kb. 55 év távlatából – elég halvány emlékeim vannak. Íme, egy szösszenet: Nem szoktam hazudni. Se gyerekkoromban, se azóta. Akkor muszáj volt. Csodáltam, felnéztem rá, nemcsak azért, mert kicsi voltam. Tartása volt, ő volt az ÓVÓ NÉNI. Mindig csinos, mindig elegáns. A lakkozott körmeivel elvarázsolt. (Akkor az még nem volt túl gyakori.) Úgy, de úgy szerettem volna én is olyat! Azt mondta, kérdezzem meg anyukámat; ha megengedi, kifesti a körmeimet. Alig vártam a másnapot. Megengedte – hazudtam, s milyen boldoggá tett a gyönyörű piros körmökkel! De aztán haza kellett menni, s engem elővett a bűntudat (szigorúan neveltek). Hátra tett kézzel, büntetésre számítva somfordáltam anyukám elé, s bizony igen megkönnyebbültem, amikor ő elnevette magát.
Kristóf Beáta: Vali óvónéni egész óvodás koromban mellettem volt, szeretett, szerettem. Fekete szem éjszakája, így becézgetett 1982- 1985- ig a fekete szemem miatt. Emlékszem, ahogy állt a csoport ajtajában ( dohányzott), és mondta, hogy : Fekete szem éjszakája, aludj már. Mindig símogatott, és nagyon finom illata volt. Erre élénken emlékszem. A csodaszép lányom az én szemem örökölte. Gyakran szólítom meg én is így, boldog emléket idézve, illetve átérezve, mit látott a szememben a szívemnek kedves Vali óvó néni.
Pintérné Jambrich Gyöngyi: Egyszer sarokba állított a Vali néni. Persze ez nem furcsa, mivel istentelen rossz kölyök voltam. Hogy miért kellett sarokba állnom azt már nem tudom, csak azt, hogy szörnyű igazságtalannak tartottam. Megharagudtam. Az óvoda előtt egy drótkerítés volt, és én bosszúból a kislapátommal elkezdtem alatta gödröt ásni. Persze a drót is elég rozoga volt, de így is sok időbe telt míg kiástam egy akkora gödröt ami alatt kifértem. Elindultam világgá. Messze nem jutottam, mert jött egy lovaskocsi, akkoriban mindenki figyelt és nevelt minden gyereket. Mintha a Gyura Papa lett volna. Na az leszállt a kocsiról és fülöncsípett. Visszavitt az óvodába. Vali néni szörnyű mérges lett és első dolga volt, hogy délután azt mondta Apámnak: Béla a lányod megint nem bír magával. Nem a nagy, mert az csak vérlázítóan tutul, a kicsi, mert ez egy ördögfajzat. Na, kaptam otthon is.
Somogyszob 2022.
(A cikk eredeti dokumentumok, fia Horváth Ernő , volt ovisai és a falusiak elbeszélése alapján készült)
SK
.