Tartalom:
A menüpontokra klikkelve meghallgathatja a régi szobiak kedvenc dallamait, amiket még a szülőktől, nagyszülőktől hallottak lakodalmakban, pinceszeren, összejöveteleken, templomban. Majd Vally István: Somogyi Kalevala c. művéből részleteket olvashatnak Vikár Béla 1898-as szobi népdalgyűjtéséről.
Somogyi fonográfgyűjtések 1898-99
Somogyszob
1898. augusztus 14-én Somogyszobra utazott Vikár Béla. Gyűjtőfüzetébe már II.
6-án beírja: Somogy, de azután áthúzza, II. 13-ra ismét előjegyzi és újra áthúzza. III. 12-én Szegvárra utazik, az útiszámláját is bejegyzi füzetébe. Többször eltervezi tehát a somogyi fonográfgyűjtést, de csak a nyár végén valósítja meg. A Néprajzi Múzeum fonográftárában őrzött támlapokra sajátkezűleg írta: 1898. augusztus 14. Somogyszob vasúti fővonal melletti nagyközség, Kaposvártól délnyugatra, 50 kilométerre, a fele úton van Kutas, ahol Vikár elemi iskoláit befejezte és ahol nagyapját és édesapját eltemették. A gyermekkor gyöngyöző örömeivel és a férfikor fájó emlékeivel ismerős, otthonias a táj. Somogyszobon a régi református iskola udvarán állítja fel Vikár a fonográfgépet, a templom mögött, Kálvin u. 6. szám alatt. Először egy menyecskét hallgat meg Vikár. Ő tehát az első, aki fonográfba énekel Somogy megye földjén: Horváth Illésné Pap Zsuzsanna, párholdas parasztasszony. Vasárnaponként bokrosujjú fehér vászoninget, bő kasmírszoknyát, derekán átkötött „csöngős” kasmírkendőt viselt, csengőhöz hasonló lelógó bojtokat, 1924-ben tífuszban halt meg, 48 éves korában. A fonográfénekléskor tehát 22 éves ifjú menyecske volt. A húga ma 76 éves, még szóról szóra emlékszik a dalára: Báró Jenő Horváth Annát kéreti… Valóban, az első Somogy megyei fonográfhenger ezt a dalt őrzi csak a név változott a dalban időközben. A fonográfhenger leltári száma: 33. „Balladatöredék” – jegyzi a szöveg mellé Vikár. Vásári hírversecske arról, hogy az ifjúság lázadozik a házasságokat eldöntő szülői beleszólások ellen: ez a századvég egyik falusi, késői balladatémája! A dallam is új stílusú, mint a menyecske másik népdala: Verd meg Isten ezt a cudar világot!
Vikár ezután idősebb férfiakat állít a fonográf gép köré, mégpedig szokatlanul sokat. Heten vannak, mint a mesebeliek! Az egyik énekes öccse Kisillés József ma is él. Akkor l5-l6 éves gyerek volt, nem énekelt a fonográfba, de jelen volt a felvételnél. Az ő és mások emlékezései nyomán megelevenednek Vikár népdalénekesei: együttesen a század végi somogyi parasztfalu különféle rétegeit képviselik. Hóka József szegényes öltözetű zsellér, kicsi, zsuppfedeles házban lakott. Sokgyerekes családjával, abból éldegélt, amit aratáskor keresett. Kocsmába sohasem járt. Frieder István takács volt, rövid ideig lakott a faluban. Vezdán György ács volt, nagyon kicsi házban lakott. Két lánya elkerült a faluból. Czippán Illés bőgatyás, mellényes kisgazda volt, szavajárása: Hétrosseb!… l926-ban halt meg. Leánya Nagy Károlyné, Czippán Rozália ma 58 éves, ugyancsak jó népdalénekes, ma is emlékszik édesapja kedvenc dalaira: Ha legény vagy, gyere velem kaszálni… Lassan kislány a réten, Veled hálok a héten… Kisillés István jómódú kisgazda volt, tánciskolába, dalárdába és kocsmába járt, olvasóköri tag volt. Horváth János cserepes téglafalú háza ma is megvan. A szőlőhegyen baráti társaságban, borozgatás közben szeretett nótázni. l9l4-ben, 58 éves korában halt meg: a fonográf-felvételkor tehát 42 éves volt. Legkedvesebb dala ez volt: Szeretnék szántani… Végül a komolyszavú férfiak mellett egy „kisasszony” is beleágaskodott a fonográftölcsérbe – Beke Mariska, Beke Sándor somogyszobi tanító kisleánya, akiből somogyszobi, később kiskunhalasi tanító néni lett. – Mit énekelt Vikár fonográf gépébe a zsellér, az ács, a takács, a módosabb kisgazda – és a tanító kislánya? Vezdán Illés a Fehér László ballada dallamára a Három árva ballada szövegét énekli: Somogyszobi temetőben… Ez tehát a Három árva balladának is a paraszti dallama Somogyban, nem a hetesi kántor „dallamosítása”, ami később kerül fonográfra. Hóka József elénekli a Fehér László balladaszöveggel is e szép régi parasztdallamunk Somogy megyei változatát. „A dunántúli terc”-es dallamot, vagyis a kis- és nagyterc közötti semleges tercet az akkori népdalgyűjtő le sem tudta, le sem merte volna írni, hitelesen csak a gép tudta megörökíteni. Vikár megdicsérte az öreget „ottani legjobb adatközlőm az öreg Hóka József.” Még három híres balladát énekelt a gépbe: A halálra táncoltatott leány, Rózsa Sándor és Szücs Maris balladáját. Kisillés István Pápainé balladáját énekelte, lassú csárdás dallamra, Frider István pedig Nádi Jancsi híres balladájának elbeszélő verseit, lehajló rubató dallammal, kissé cifrábban, mint ahogy ez a népdalkiadványokból ismerős. Vezdán György a Szürke szamár szomorkodik című pásztordalt énekelte, bűsongó dallamon és az Összejártam fél Baranyát kezdetű betyárdalt. Vikár megjegyezte, hogy ez a legelterjedtebb betyárballada azokban az években Somogyban. Ezután buggyant ki az öreg Hóka József ajkáról az a somogyi ritkaság, amit azóta sem hallott senki, sehol az országban, ha Vikár fonográf gépe meg nem örökíti, eltűnik menthetetlenül. Talán a törökvilágbeli rab életről ad hírt…Vikár béla mindjárt rámutat, hogy „nyelvtanilag érdekes a szülöttem föld, a szenvedő jelentésű múlt igenévnek ily módon cselekvő értelemben való használata… a somogyi népköltésnek egy szórendi sajátságával találkozunk, amely szerint elől van az alany, utána a tárgy és azután az ige: Tömlöc oldalamat nyomja. „ A somogyi ritkaság egyben somogyi nyelvi szépségekkel csordul. Sajnos ez a henger – és még jónéhány a hosszú évek során összetört. Kereszthy István még hallotta, és 1900 táján fogyatékos ritmizálással lekottázta. Ezt őrzi a múzeum és az énektankönyv. Fogyatékos a kottakép. 1920-ban Bartók Béla ráírta a kottára: „Ki a felelős lejegyző?” – és Kodály Zoltánnal együtt megkísérelték a helyes ritmust a kotta fölé vázolni. Így is örülhetünk a somogyi ritkaságnak, és Vikár Béla szerencsés kezének, aki a népi emlékezet tengeréből egyetlen egyszer felbukkanó dalt fülöncsípte fonográfjával!
Somogyszobon 6 fonográfhengeren 23 dalt örökített meg a fonográf gép, ebből l6 ballada, sok-sok gyilkosságról beszélő betyárballada. Kitűnik, hogy a századvégi Somogy teli van a betyárok hírével-nevével, kivált az idősebbek emlékezete. A komor balladák sorát egy vidám románc deríti fel „Beke Mariska kisasszony” – így örökíti meg a nevét a tréfás kedvű népdalgyűjtő bemondása. A somogyszobi fonográf-felvételek során megcsendült egy hangulatos lírai dallam is. Ma ezzel a „balatonboglári” szöveggel ismerős: Lement a nap a maga járásán… Minden cigánybanda muzsikálja, a régi „lol Népdal”-ban is megjelent valaha. A legnépszerűbb Vikár-gyűjtésnek tekinthetjük. Somogyszobon Cipán Illés még nem ezzel a szöveggel énekelte a fonográf gépbe, hanem: Két alma van a szüröm aljában… Szomju Veronika ugyanezt a verset jegyezte fel Mocsoládon, tehát „jól futó” nóta volt az l898-as években Somogyban. Az ismert dallamot kissé magyarnótásan énekelte a fonográfba a somogyszobi paraszt. Bartók Béla ezt a megjegyzést tette rá: „hamis felvétel”. Frissen odakerült városi nóta lehetett akkortájt a somogyi falvakban. A falu muzsikája teljes képéhez ez is hozzátartozott. Somogyszob fonográfra került egy népszínműdal is, Szentirmay Elemér: Utca, utca, ég az utca kezdetű csárdása. Bartók Béla l9O6-ban népdalnak vélte és megharmonizálta, zongorakísérettel a „20 magyar népdal”-ban közre is adta. A második kiadásból kimaradt ugyan, mert kiderült, hogy él a szerzője, de Bartókot élete végéig elkísérte ennek a kis dalnak a varázsa. Kodály Zoltán érdekesen magyarázza az egyedülálló, különös jelenséget: „Mikor 1906-ban első népdalfüzetünket a „20 magyar népdal”-t közreadtuk, kölcsönösen megbíráltuk egymás választását. Az „Utca, utca” – dal ellen volt némi kifogásom, mert annyira elütött, nem formájában, de tartalmában az eddig ismert népdaltípusoktól és szövege sem volt népdalszerű. Bartók ragaszkodott hozzá, különösnek éppen a népdalban szokatlan terc-ismétléseit és 5 ütemes voltát találta… Bartókot vonzódása a terc-ismétléshez elkísérte élete végéig. Műveiben lépten-nyomon találkozunk vele. Tömeges előfordulása nem lehet pusztán a Szentirmay-dal visszhangja, – bár nyilván az váltotta ki először, mert régebbi műveiben nem találjuk. Később annyiszor és annyiféle formában jelenik meg, hogy mélyen gyökerező, ösztönös vonzódást kell látni benne, melyből végre egyéni stílusjegy lett … Csak egyet említek … A II. zongorakoncert finaléját … több mint kétszázszor halljuk a fölugró kistercet.”
Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya” énekelte először Szentirmay dalát a Nemzeti Színház színpadán, de az ő hangja nem jutott el Bartók füléig. Viszont a somogyszobi Horváth József paraszt előadásában Vikár Béla fonográfhengerén annyira megragadta, hogy Bartók-i „stílus jegy” született a nyomán, s most már világszerte kering a rádió hullámain és a koncerttermekben.
Bartók Béla pontos lejegyzése háromnegyedes és ötnyolcados ritmusokat is felfedez a dalban.
A somogyszobi fonográfgyűjtés egynapos volt. Utána bizonyára hazautazott Vikár, hiszen szabadjegye volt az ország összes vasútvonalaira. Két hónappal később ismét Somogyba hozta a szíve…
Részlet Vally István: Somogyi Kalevala c. művéből.
(A támlapok [kották, zenei leírások] A Néprajzi Múzeum Népzenei Gyűjtemény kikért anyaga.)
„Nagyanyánk volt az első Somogy megye földjén, aki Vikár Bélának fonográfba énekelt két népdalt: Bató Ferenc Horvát Annát kéreti, Verd meg Isten ezt a cudar világot. Bokros inget, kasmérszoknyát, derekán átkötött „csöngős” kendőt viselt.Emlékét őrzi a „Somogyi Kalevala” – gyűjtötte Vally István, Budapest 32- esek tere. Somogyszobi segítője Mezei Zsuzsanna diáklány (Kálvin u. 22), gyűjtés ideje 1959.”
Somogyszob, 2004. november 7.
Hohené Vincze Zsuzsanna(vilmás gyűjtés)