Klinger-Arany malom A malmot 1924-ben Arany István építette az Atádi út elején. Akkor még a Nagyatádra vezető út egyenes folytatása volt sorompóval ellátott síneken keresztül a Petőfi útnak. 1925 -öt jelölik meg az alapítás évének, vagyis ekkor üzemelt már a…
Luther utca
LUTHER UTCA Luther utca (RÉGEN KIS UTCA) Luther utca, régen Kis-utcának hívták. A fő utat köti össze egy negyed kör alakban a Kálvin utcával. 1865-ös térkép alapján Horváth, Hosszú, Puskás, Kaman ?, Czippán, Katona, Szalay, Varasdi, Fazekas, Bódis és Benke család telkei,…
Kálvin utca régen
Kálvin utca (Régen Templom utca) kép: A Kálvin utca, régen Templom utca, a falu egyik legrégibb utcája. Szinte kizárólag reformátusok és evangélikusok lakták. 1865-ben: Kismihok, Kis Felső, Kisgyura, Dentsi, Faggyas, Katona, Vincze, Hóka, Kisgyura, Pálfi, Puskás, Kis-illés, Torma, Szalai, Nárai,…
Somogyszobi temetők
Somogyszobi temetők Az idősebb emberek még emlékeznek a falu végén, az út bal oldalánál az ó-temetőre. Sírkövek még látszódtak az 50-es évek végén, a 60-évek elején. Egyik sírhoz tartozhatott kripta is, erről így ír Dr. Jankovits Tihamér szobi plébános, a…
A MAI ISKOLA A RÉGI MAJORSÁG HELYÉN
A mai iskola a régi majorság helyén A mostani iskola helyén a múlt század végén a káptalanság, majd később a hercegi majorság volt, Jó minőségű , Zsolnay- cserépkályhás, parkettás tiszttartói lakások voltak L alakban az úttal párhuzamosan, itt…