A szőlő
A szőlőbirtok a régi szobi gazdáknak vagyonuk részét képezte. Az ötvösi és segesdi hegyen, Baráti felé a Jancsi hegyen (legyalulták a 60-as években) , a faluban a Posta-dombon és a vasút mellett, a mostani kis erdő helyén voltak a szőlők.
Szőlődézsma megszüntetése, 1865 
Végrendeletben
A hegyen levő szőlőkben hatalmas cseresznye, dió és gesztenyefák álltak, többféle gyümölcsfákkal együtt. A lekvárnak való szilva, aszalni való alma, szilva, meggy (télen levesbe, tésztákhoz használták föl) termett meg itt. Almát a szekrény tetején, de a pincékben is sokáig tudták tárolni.
Szőlőkben az asszonyok a sorok között hagymát, foghagymát, salátát, stb termeltek, a pincék elé virágokat ültettek. A hegyen ásott kutakból nyerték az ivóvizet, amit közösen használtak.
Batul fajta almafa az ötvösi hegyen 
Noah szőlő a Vilma-háznál 
A mély kút lánccal a segesdi hegyen
„Alsósegesdi hegy déli végén egy hatalmas, mély, nagy kút állt a ráépített, zárható faépülettel. Ehhez minden szőlősgazdának adtak kulcsot. Ha tekerték, két csöbör folyamatosan cirkulált a vizet hozva. Mikor egyik felment, a másik ereszkedett le.” Részlet Dr. Knézy Judit tanulmányából.
A mély kút 
Az egyik vödör fönt.. 
A kerék a lánccal
A 19. században tipikus pincetípus egy példányát ajándékozási szerződésben leendő áttelepítése kapta az Alapítvány. A segesdi hegyen levő pince zsaluszerkezetes, 3 helységre osztott. Baloldalt lakórészt alakítottak ki, asztallal, priccsel, a középső helységben a kádak, prések, darálók, egyéb szőlészeti eszközök kaptak helyet. A jobb oldali helyiségben voltak a hordók ászokfákon. Az épület nem volt alápincézett, a hordók helyénél kb. 70 cm mélyen kiszedték a földet, hogy a bornak megfelelő hőmérsékletet biztosítsanak.
Vincze-pince 
A régi ajtó 
Csapolások
Minden pince előtt volt egy kis kaszáló a lovak számára. A pincék oldalához féltetős fészert ragasztottak a szekérnek, hogy ne süsse a nap, eső ne áztassa. A szőlőket csőszök őrizték, a vitás kérdéseket a hegybíró intézte el. Régen a megszokott szőlőfajta a noha (fehér) és az otelló (kék) volt. Később nemesített fajtákat, sőt, csemegeszőlőt is termeltek.
Szennára telepítettek át egy szobi gazda segesdi pincéjét, erről így ír Dr. Knézy Judit: „Az alsósegesdi hegyen sikerült a megálmodott pincét felderíteni és meg is vásárolni a somogyszobi Kis Illés családtól, akik több nemzedéken keresztül tulajdonosai voltak. Az egyik ajtófélfára 1820 vagy 1840-es évszámot véstek, ez feltehetően az építés dátuma. Tárgyakat nemcsak a pincéből, de a somogyszobi házukból is beszereztünk, de már voltak tárgyak 1967-ben végzett terepmunkám eredményeképpen is”.
Kisillés pnce előlről 
Az ajtót belülről kellett kinyitni a lyukon keresztül egy cseles szerkezettel 
A pince hátulról
1980-ban felmérése elkészült, és 1984-ben már látható volt a Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményben. 1820-ban épült részben zsilipelt boronafalú pince-pinceszoba-istállóval és sövényfalú présházzal . Eredetileg a pincét egybeépítették az istállóval, amelynek vagy lebontották az elülső falát, vagy meg sem építették, mint erre a somogyi szőlőhegyeken annyi példa van.
A pinceszobát csak az 1930-as években választották le, ablaka zsalugáteres, a szobában rakott sparhet, ágy, asztal, szék várta a betérőt. A présházban megtalálható szinte a szőlőműveléshez szükséges összes eszköz, köztük igen jeles darab egy kétorsós, 1844-es évszámú prés, rézből való permetező, szőlődaráló és szüretelő kád (4. kép).[21] A hordók az ászokfákon sorakoznak, egyiken cserép tőtike, a kisebb hordók felett egy széles polcon mindenféle apróbb eszköz, tárgy van, pl. boroskancsók, a földön muszolófa, demizson stb.
Látszó faszerkezet 
a fészer 
A pince oldalról
Az alsó- és felsősegesdi szőlőhegynek szinte két évszázadon keresztül fontos szerepe volt a környék falvainak gazdasági, társadalmi életében, gazdasági szokásaiban, néprajzi régióteremtő ereje volt.”
Dr Knézy Judit írásából a kiegészítés szőlőfajtákról: „Segesden az 1970-es, 1980-as években még emlegették a régi fajtákat, a Bakator, Csókaszőlő, Tökszőlő, Furmint fajtákat, a balkáni eredetű Kadarkát. Úgy mesélik, hogy nem volt kordonos művelés, csak tőkés, a lugast sem ismerték. A tőkéket kopaszra metszették. „A metszőkést jobb kézben tartva, balkézzel fogva a venyigét, húzó mozdulattal vágták le.” Emlegetik, hogy francia papok közvetítésével ismerték meg Segesden a Burgundit. Mesélik, hogy a szőlődarálók megjelenése előtt kádban taposták a szőlőt. Egy helyi ezermester bognár által készített bálványprés típusra nagyon büszkék voltak és kedvelték is.”
Pinceszer 1920-as évek eleje Középen Németh Károly tiszteletes 
Bográcsozás zenészekkel 
1928-ban
A szőlőhegy a társasági életnek is fontos színtere volt. A gazdák, rokonok összejöttek pinceszerre. „ Édesapám, a szomszédok, a jegyzőnk és az igazgató úr is ott voltak a hegyen, énekeltek, beszélgettek. Gyerekként köztük játszottam, és így tanultam meg az I. világháborús dalokat, népdalokat.”
A szüret
A nagy szüret ideje régen egész napos munka volt, lovas kocsival mentek a szőlőhegyre, és csak este mentek haza. A gazdaasszonyok előző nap sütöttek kukorist, patkót, mint ünnepekre is szoktak. „Volt, amikor nótaszó mellett, jó hangulatban mentek szüretelni a rokonok, szomszédok, ismerősök”. Főzték a bográcsban az ebédet, lehetett csirke-, sertéspörkölt, régen még birkát is vágtak erre az alkalomra. „A legszebb szőlőfürtöket lerakták a szőlőrend végébe, és ebből adtak a szüretelőknek”. Szokás volt kóstolót, szőlőt, mustot vinni ismerősöknek, komáknak, keresztszülőknek, papnak, tanítóknak. „Nagymamám mindig vitt szőlőt, mustot Keszthelyre a régi lelkészünknek, Németh Károly tiszteletesnek.”
Az új bort a reformátusok úrvacsoraosztással emelték az egyházi ünnepi alkalmak közé.
Szüreti felvonulás, szüreti-bál
Szekéren 
Földíszített szekér 
Fölvonulás, oldalt lovassal
Szüreti felvonulást, bált is tartottak a szüret után. Feldíszített virágos kocsikkal mentek az utcákon. A lányok kasmírruhákban, pruszlikban ( a pruszlik nem volt az eredeti népviselet tartozéka), fehér kötényben, ( lánynak mindig fehér volt a köténye) pántlikával a hajukban ültek a virággal földíszített szekereken, A fiúk bőgatyában, pántlikás, árvalányhajas kalapban, fekete mellényben , fehér ingben, csizmásan. Két-két pár ült egy kocsin. „A bíró és a bíróné külön kocsin ültek, a bírón csizma, csizmanadrág, feldíszített fokossal a kezében, a bíróné feje delim-kendővel volt átkötve, kasmírruha, fekete kötény (a somogyszobi asszonyok mindig fekete kötényt hordtak) és pruszlik volt rajta. Az ő szekerük volt a legdíszesebb. Lóháton legények kísérték a menetet”.
A szüreti mulatságot az a mai Coop-bolt belső udvarán tartották, korábban Hillerék, azelőtt Mátyásék üzemeltették, a szőllőlopás és népijátékot is itt adták elő. „Az épületben volt színházterem is, a bált is itt tartották. A bejárat is hátulról nyílott, pár lépcsőn kellett fölmenni”. Valószínű, hogy a régebbi felvételek is itt készültek. (Az utca felőli ajtó egy előtérbe nyílott, amit italkimérésnek lehetett használni., mellette egy hentesbolt volt.)
Volt kisbíró, bakter, cigány, jövendőmondó is a fölvonuláson.. „Este volt a szüreti bál, szőlőlopás, akit elfogtak, azt a bíró és a bíróné megbírságolta. Táncoltak a párok erre a nótára :-Elmennék én tihozzátok egy este-. A bíró és a bíróné elmondta a szüreti mondókát, közben énekelték :-Megérett, megérett a fekete szőlő,- Maros vize folyik csendesen.”
Legrégebbi fotónk a szüreti mulatságról. 1920 körül. Hátul a képen a fölfűzött szőlők
Szüreti mulatság
1947. szeptember 5-én lejegyezte Kiss Istvánné Horváth Erzsébet:
Bíró: Csendet, fiaim és lányaim! Hát mondok, itt vónánk szerencsésen, én nagy bírói tekintélyemnél fogva vagyok olyan bátor tudtára adni falu aprajának és nagyjának, no, meg ennek a viruló ifjúságnak. Minekutána a nagy szőlősgazda, aki most mosolyogva néz ránk a csillagok mögül, meghirdette a szüretet, eljöttünk mi is az Ő rendeléséből, ember hagyományos szokásából, szüretet ünnepelni. Mert mondok, illő megünnepelni gazdag szőlőünnepét, mely édes nektárával gyógyítja sok-sok fájó sebünket, nem is búsul már a somogyszobi gazda, mert ha ráadta két keze munkáját, boldog örömmel szedi le Isten áldását. Vigadjon máma mindenki, még a beteg is ágyastól jöjjön ki! Ne maradjon otthon csak a bú meg a fájdalom, no, meg az én imádott anyósom!
Bíróné: Pista, kelmed megígérte, hogy ma nem fog vizet tölteni haragom poharába!
Bíró: Lelkem, lelkem, gyönyörű galambom, tudtam, tudtam, hogy félbe szakítod gyűlési szavamat, de ezért megbocsájtok, érezd jól magad, majd egyszer négyszemközt számolok veled
Hát tisztelt gyűlés, nagy tekintélyű rendek és egyebek, engedjétek meg, hogy a szőlő históriájában sorra menjek! Mikor Noé apánk a szőlőre rátalált, nem tudta titkát, sokáig spekulált, de mikor rájött a dolog nyitjára, sokszor ráhúzott öblös kulattyára. Ettől aztán elszenderedett és körülötte az angyalok vígan énekeltek. A Nagy Úr pedig mosolygott és elhatározta, Noé, ha felébred, majd kérdőre vonja. Kérdőre is vonta, de mit sem használt, Noé apánk aztán még jobban ijdogált. Azóta aztán szállt a szőlő öröksége fiúról, fiúra. Így jutott el hozzánk is Nagy Lajos korában. Nagy fáradsággal védtük meg, hogy el ne söpörje az idő vihara, mert ha elvész, nem marad a magyarnak, csak a búja meg a bánata. Nem is jó lapozni a történetünk lapjait, mert szegény hazánk sorsa sokszor rosszabb, mint a szőlő vándorlási útja. Most is van baj elég, sok az eső, sok az adó, drágaság van, nagy a forént hiány.
Cigány: Kezét, lábát csókolom nagyságos bíró uram, a háború az egy veszedelmes dolog, marták az emberek egymást, mint a veszett kutya, hogy a devla szele üsse meg a zuzáját meg a májáját, miért lőtte az ember a társát. Mikor én a fronton a lövészteknőbe vótam, én ott is csak mindig teknőt csináltam
Bíró: Moré! Fogd be a szád, most én beszélek, tied a hallgatás! Értetted?!
Bakter: Azt a megváltó teremtését, még visszanézel.
Bíró:Az ördög vigye el, megint megszakítottad gondolatom fonalát!
Bíróné: Mindig mondom kigyelmednek, sok haszna itt a bíróságból! Jobb lenne, ha a bíróságot másnak adná, kigyelmed meg elmenne ölfát hasogatni!
Bíró: Ejnye, ejnye galambom, de sok bajod van velem! Elhiszem , hogy nem érted gyűlési szavam, de mindent a köz érdekében cselekszem.
Bíróné: Jól van, megígérem kigyelmednek, hogy nem zavarom többet közbeszólásommal, de kigyelmed is ígérje meg, hogy abbahagyja a papolást, mikor szüretelni kéne.
Bíró: Megígérem rózsám, most már rövid leszek / zene: Maros vize /, de hallgassátok csak! Mint ha messziről, régi időből szüretelő magyarok nótái kelnének életre a szellő szárnyain. Hangjuk régi, de mégis ismerős, gyermekkacagásról, szőlőről, lágy kenyérről, ifjúságról, szerelemről, édes mustról, küzdelemről, gyöngyöző mustról mond mesét. Fülembe csendül és lelkemben visszhangra kél, és úgy száll a dal tovább, nehezen, szomorúan, mint eltévedt gyermek vágya anyjához, néha vígabban, mint a szerelmes lánykacagás, néha szilajabban, mint maga az élet. A felejtés poharában édes nektár csillog. Legyünk ma szerelmes boldog fiatalok! Szárnyaljon hát szabadon a nóta! Félre minden búval, az még ránk talál! Hogy is dalolt az édes, kedves ifjú lány? / Elmennék én / Hát, még ismét itt vónánk, csendet kérek! Tisztelt közönségünk! Mindenek előtt köszönetet mondok a Tűzoltó testület nevében, hogy ilyen szép számmal megjelentek a szüreti ünnepségünkön. Örülök annak, hogy megértették kérő szavunk. Az az ifjúság, amely ilyen nemes célokért küzd, egy új világot tud teremteni! De most már nem untatom beszédemmel a közönséget, csak még egy nagy borivónak szeretném idézni szavait:
Csak részegen egy életen át,
Bor nélkül is ittas az ifjúság.
De, ha vén ihatja magát fiatalra,
Az már csodás erény jutalma.
Gondról majd gondoskodik az élet.
Szárnyaljon szabadon a jókedv, éljen a bor és az ifjúság. Szabad a szüret, szabad a lopás és szabad a csók! De csak a szerelmeseknek.
Tánc, csárdás!!!!!
Forrás: Vilmás gyűjtés, részletek Dr. Knézy Judit tanulmányából, képek és íratok a Ház gyűjteményéből.
SK