Fajtám Kiss József
1914-ben született Somogyszobon, apja Kiss József, anyja Varga Katalin Szentkirályról. Édesapja részt vett az I. világháborúban, 1915-ben súlyosan megsérült, hazahozták, itthon belehalt sérülésébe. Feleségét hadiözveggyé, fiát hadiárvává nyilvánították. Kiss József bevonult II. világháborúba, ott volt a Don-kanyarnál, majd fogságba esett. Ott írta ezeket a verseket. 2002-ben halt meg Somogyszobon.
(A Fajtám ragadványnév onnan ered, hogy erős református lévén, mindenre ami református és mindenkire azt mondta: fajtám, mifajtánk.
Édesanyám névnapján a hadifogságból
KATALIN
Névnapod van máma drága édesanyám. Én is érzem, tudom, te is gondolsz énrám. Gondolsz te mindennap egyetlen fiadra, Mert nincs senkid, aki téged vigasztalna.
Régen elbúcsúztunk, emlékszem a csókra, Melyet utoljára adtál nékem sírva. Megérezte szíved, megérezte lelked, Hogy soká nem látod egyetlen gyermeked.
Most üzenek haza a krimi langyos széltől, A jó Isten óvjon meg minden betegségtől. Tartson meg tégedet friss, jó egészségben. Törölje könnyed le, mely ragyog szemedben.
Imádkozom érted, kedves édesanyám, Tartson meg az Isten, gondolj tovább énrám. Gondolataim is tied és családom, Az orosz fogságból én is hazavágyom.
Hazamegyek, talán nem is oly sokára, Segíteni neked mindennap munkába. Hogy visszafizessem, amit értem tettél, Mert te is engemet nagyon, nagyon szerettél.
A jó Isten áldjon, őrizzen meg tégedet. Hadifogságnak is ő ad majdan véget. S elhozza majd napját egyszer miránk, Hiszen hazavár még az édes jó anyánk.
Otuzi, 1946. november 25.
Ébresztő
A kurci lágerben korán van ébresztő, Kedves fogoly bajtárs, kelj fel, míg nem késő. Küldj egy kicsi fohászt édes Istenedhez, Ki eddig megtartott, őrzött, védelmezett.
Ki eddig velünk volt, nem hagy el már minket, És az otthon hagyott drága kedvesinket. Míg ő imádságuk száll, száll ide messze, A mi imádságunk értük az egekbe.
Hisz az éjszaka is csendesen pihentünk, Édes álom szárnyán sokan hazamentünk. Megnéztük családunk, édes otthonunkat, Édes jó anyánkat, kedves kis lánykánkat.
Az álom szárnyán is jó már hazamenni, Kedves kis asszonykánk vállán megpihenni. Elmondani nékik örömünk, bánatunk, Megkönnyebbül lelkünk, könnyebb lesz az utunk.
Hisz tövises nékünk már a fogság, Hisszük, reméljük, lesz majdan boldogság. Amikor álmaink mind valóra válnak, Hisz a hadifoglyok most is arra várnak.
Kurci lágernek tüskézett kapuja Megnyílik előttünk, nem lesz hadifoglya. Öröm lesz majd akkor, nem lesz bánat sehol, Aki hazaér innen, aki most oly távol.
Megcsókolod őket, megcsókolod százszor, Sírsz majd örömödben , nem mint aki gyászol. Küldesz egy imádságot édes Istenedhez, Ki eddig megtartott, őrzött, védelmezett.
1946. július 11.
a kocsi végén Kiss József 
Szüreti mulatságon
Krimi tavasz
A Krimi-félszigeten zöldell már a határ, Pedig nem is jár itt a jó gólyamadár. Csak a partifecske repdes ide s tova, És a fogoly lelke jár néha, néha haza.
Fogoly bajtárs nézi a szálló fecskéket, Lelkében őriz ő egy régi emléket. Az a régi emlék, jaj, de nagyon szép volt, Mint tiszta csillagos égbolt.
Fogoly lett a bajtárs, egy sorban van velem, Ő is követ fejt mostan énmellettem. El is beszélgetünk a régi boldogságról, Régi szép időkről, régi szép órákról.
Az én hajam szála őszülget már szépen, Az én időm negyven fele halad. Az ő ideje még húszon alul maradt, Ő még nem is tudja, hogy még mi az élet.
Dunántúl lankáin dolgozgatott szépen, örült, nevetett, nem is olyan régen. Boldog volt ő akkor, szilaj magyar gyerek, Acélos a karja, és az arca kerek.
Szeméből a jóság, szelídség árad, Most meg ő is olyan, mint a magyar bánat. Nem kesereg azért, tudja, így kell lenni, Megnyugszik ő abban, mi még haza fogunk menni.
De mégis kérdezi, meddig tart ez így még, Mikor leszek boldog, mint nem oly rég, Vad, szilaj paripán ültem, lovagoltam, Édes magyar földön, jaj, de boldog voltam.
A szemébe nézek, megnyugtatom szépen, Hogy a magyar lankán lesz még boldog élet. Ölelheted anyád, drága magyar földet, Édes magyar bajtárs , lesz majd otthon kenyered.
1946. április 10.
Este, mikor kigyúlnak a csillagok
Nagy Oroszországnak lent a déli táján, Van egy hegység, Jajla hegység, Otuzi határán. Fel, felsóhajt a sok fogoly a krimi éjszakában, Eljön-e a szabadulás, mindannyiunk álma?
Este, mikor kigyúlnak a csillagok az égen, A sok hadifogoly fel- felsóhajt: fiam, feleségem. Hazaszáll, száll gondolatunk a krimi éjszakából, Messze vagyunk, nagyon messze, messze a hazánktól.
Örömtüzek is gyúlnak már néha, néha nékünk, Mindent vissza, mindent vissza, örvendezve éltünk. Nagy örömünk e hazában nem sokáig tartott, A háborúnak minden jajja rajtunk is átgázolt.
Este, mikor kigyúlnak a csillagok az égen, A sok fogoly hazagondol-fiam, feleségem! Hogy ezt ne kérdezd soha, soha tőlem. Feleletet úgysem adok, hogy mi történt vélem.
Gyászos idők voltak ezek, sőt az egész ország Így veszett el, nemcsak Erdély, egész Magyarország! És mint sok-sok mindennek vége szokott lenni, Mi is innen haza fogunk menni.
Nem messze a szabadulás, most mi így látjuk, És a boldog szabadulást alig-alig várjuk. Egyedül Istenben bízva imádkozzatok értünk!
Otuzi, 1945. szeptember 5.
SK