Budapesten született 1914. 01. 13-án eredeti neve Scheiling József. Édesapja Scheiling József édesanyja Gerstembrein Rozália.Testvére Szemes István, akinek egy leány és három fiúgyermeke van. Édesapja cukrászmester volt Budapesten, az Üllői u 66-os számú házban, sajátos varázsú cukrászdát működtetett. Ebben az épületben levő 3 szobás lakásban éltek, szigorú vallásos családi légkörben. Családjából hozta az embertisztelet, a segítőkészség tulajdonságát,a közvetlenséget, a jó kedélyét, kiváló humorát, intelligenciáját.
Tanulmányait szülővárosában végezte, 1932-ben érettségizett jelesen a bencés reálgimnáziumban. Békés Gellért bencés szerzetes, Széchenyi-díjas teológus az osztálytársa volt. Szemes József is szerzetes lett a ferenceseknél, ahol a Fráter Egon nevet kapta. Tanárai példáját követve történelem- földrajz szakos tanár szeretett volna lenni. Ellátogatott a rendhez Pannonhalmáról Vanyó Tihamérhoz, az idős bencés szerzetes és történettudós, egyháztörténész, aki antropológiával is foglalkozott. Szemügyre vette a tanulók koponyai alkatát, Szemesét is és eldöntötte: Szemesnek el kell hagynia a gimnáziumi tanársággal foglalkozó rendet, mert nem alkalmas tanárnak. Ettől függetlenül a noviciátus idejét itt töltötte le a bencések között. A bencéseknél kapott ajánló levéllel jelentkezett az esztergomi érsekségnél, de arra hivatkozva, ha nem tartották meg a bencések, ők félévkor miért vegyék fel. Ez az akkor húsz éves Szemest nagyon elszomorította. Töretlenül reménykedett és küzdött, ezért felkereste Pannonhalmán Kelemen Ferenc Krizosztom főapátot, aki felvette a kapcsolatot az akkori veszprémi püspökkel , Rott Nándorral, aki felvette ugyan fenntartásokkal, hogy úgy sem bírja az egyetemet. Szemes Józsefnek mégis sikerült. A papi hivatásra Budapesten a Központi Szemináriumban készült, innen járt át a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára.
Kifogástalan magatartással, mindenből jeles eredménnyel végzett. Teológiai tanulmányai 1934. januárjától 1939. júniusáig tartottak. Még be sem fejezte tanulmányait, amikor 1938. október 30-án Tóth Tihamér veszprémi püspök diakónussá szentelte, a tanulmányai utolsó félévében már a veszprémi püspökség kispapjaként élt. Czapik Gyula püspök 1 évre Taszárra nevezte ki káplánnak, majd 1942. augusztus 1-től Veszprémbe rendelte püspöki udvari káplánnak. Röviddel ezelőtt 1942. június 15-én megszerezte doktorátusát. Doktori értekezését Veszprémben készítette A Szent László Társulat története1861-től 1941-ig címmel. Czapik Gyula Szemes Józsefet 1943. június 17-vel pápai titkos káplánnak neveztette ki Rómával , 1943-ban kinevezett szentszéki jegyző és egyúttal szertartó lett. Czapik Gyula püspököt 1944. márciusától Mindszenty József váltotta, akinek titkára lett. Mindszenty József veszprémi püspök 1944-ben az Árpádházi Szent Margit tiszteletére épített templom plébánosának nevezte ki. Dr. Szemes Józsefet mint Veszprém Egyházmegye Ifjúsági lelkészét 1948. december 4-én letartóztatták, négy hónapra ítélték fegyverrejtegetésért, természetesen kreált bizonyítékok alapján. A történtek után és információim szerint azért a döntésért, hogy nem volt hajlandó a „béke papi mozgalomban” részt venni. Büntetésből 1955. október 2-án Somogyszobra helyezték helyettes plébánosnak. Emberségét bizonyítja, hogy a szerzetesrendek felszámolás után Teréz nővért házvezetőnek, Niczky Margit nővért kántornak és pénztárosnak alkalmazta. Unokahúga és unokaöccsei szinte az egész nyarat nála töltötték.
Adatokat Bagó László gyűjtötte, forrás: Horváth Elvíra írása , Újember újság, Zalai, Vasi Hírek
Bagó László
Én 1956-ban születtem. Gyermekkoromat 16 éves koromig Szemes atya tanítását és példáját látva éltem meg. Amikor első osztályos voltam, még az iskolában tanította a hittant, de továbbra sem volt hajlandó a rendszer elvárásainak megfelelni, így kitiltották az iskolából. Továbbiakban templomban, szombat délután tanított bennünket. Közel 60 éve volt, de ma is emlékszem, hogy minden alkalommal volt egy nagyon érdekes, szellemes története. De alapos volt a hittantanítása is: előadása színes, érdekes volt. Amikor már nagyobbak voltunk, aki kellő tudást tudott felmutatni, az megszólaltatta szentmisére hívó harangokat is. Ezt nagyon szerettük. Szemes atya szokása volt, hogy az ünnepek környékén meglátogatta a családokat, egy alkalommal hozzánk is eljött karácsonyt követő napokban. Látta a karácsonyfán a megnyitott szaloncukrokat, cukrászmester gyermekeként megmutatta, hogy cérnával miként lehet visszaállítani a cukor csomagolásának eredeti formáját.
A következőkben elmondok egy történetet, amely számomra a termetre kis embert, hogy emelte szellemi és jellemi óriássá. Abban az időben édesapám templomatya volt, egyházközség dolgaiban esti órákban sokat beszélgettek Szemes atyával. Szemes atya megbántotta édesapámat. Így váltak el. Ő este 10 órakor motorkerékpárral eljött hozzánk, és a következőket mondta „Jóskám, ne haragudj rám, hogy megbántottalak”.
Lékai László Veszprémi püspök 1973. V. 29-én Balatonkeresztúrra helyezte, kapcsolatunk nem szakadt meg, ugyanis a nyaralónk Balatonmáriafürdőn volt és a kápolnába nyaranta hozzá jártunk szentmisére. A balatonkeresztúri templom végre gazdára talált, ugyanis szinte romokban hevert. Szemes atya kiváló művészi érzékkel volt megáldva, kifinomult ízlése párosult kitartással és elkötelezettséggel, így a műemlék épület visszanyerte eredeti szépségét. Ez a gigászi feladat 20 év kemény kitartó munkát követelt tőle. Időközben az őt segítő nővérek meghaltak, így egyedül maradt. Én 1993-ban részt vettem a felújítás utolsó fázisában: az eredeti tégla padlóburkolatot állítottuk helyre, rendszeresen jártam a plébánia épületében. Az épület bútorzata ízléses intarziás műemlék bútorokkal volt berendezve. Mindenhol az atyára jellemző rend és tisztaság uralkodott. Balatonmáriafürdőn 1997. nyarán meglátogatott bennünket a nyaralóban, hosszabban akkor beszélgettem vele utoljára, humora, szellemessége a régi volt. Emberségének, empátiájának áldozata lett 1997. október 6-án. Az általa előzőekben támogatott személyek brutálisan bántalmazták, azt hitték, jelentős pénzt tart otthon, ez nem így volt. Sérüléseibe október 14-én belehalt.
1997. okt. 22-én a balatonkeresztúri templomi búcsúztatás után a veszprémi Szent Margit templom kriptájába helyezték örök nyugalomba. Gyermekeim annyira szerették Szemes atyát, hogy részt kívántak venni a temetésen / öt gyermek 3-9 éves volt/
Kispál Andrea
Első emlékem Szabó Tamáska keresztelője után maradt meg bennem Józsi bácsiról. Tamáska a helyi gyógyszerészék fia volt. Anya volt a keresztmama, apu a keresztapa.
Majd általában a hét végéken gyakran fordult meg nálunk. Annyi áldást sajnos azóta sem kaptam, mint akkoriban.
Aztán beköszöntött az az időszak, hogy római katolikus hit alapvető gondolataival megismerkedjünk az iskolai társaimmal. Sajnos az osztálytársaimat el kellett hagyni, hiszen a főbűnök közé sorolták, ha egy párttag gyereke hittanra járt. Apát behívatták és megfenyegették. Így csak a bokrok alatt, surranva jutottam el a hittanóŕákra. Rengeteget beszélgettünk. A mosolya mindig megnyugtatott, a pajkossága átragadt rám, nagyon jó humora volt. (Az Ő templomában is esküdtünk Balatonkeresztúron)
Büntetésből helyezték Somogyszobra a szocializmus kezdetén.
Nagy műveltségét részben családja, részint a Mindszenthy titkárságon szerzett ismeretei adták, és a hatalmas könyvtára.
Édesanyja Balatonszemesen élt és alig tudtam kivárni látogatását levendulaszüret idején, mert mindig egy nagy csokor levendulát kaptam tőle.
Ahogy mentünk előre az időben, lanyhult az egyházak felé kiáramló gyűlölete a kommunistáknak.
Rájöttek, hogy Józsi bácsinak szerteágazó vatikáni kapcsolatai vannak: pl. a templom aranyozásához az aranyport kintről kapta.
Spanics Katalin
Református vagyok. Kelemen Margit néni vitt el először a katolikus templomba. A nővéremmel körmeneten is voltunk, boldogan vittük a gyertyát. Lenyűgözött minden, ami katolikus: a sok lépcső, a nővérke szárnyaló éneke, a félhomály, az illatok, a képek és a kis persely. Egy kis templomocskába, ha beledobtunk 50 fillért, vagy 1 forintot, akkor kinyílt az ajtó és meghajolt egy nagylány angyalka. Nem tudtam betelni vele. Egyszer találkoztam Szemes atyával az úton, köszöntem neki: „Dicéjtesszék a Jészusz Kisztuszt!” Erre, biccentve, állandósult mosollyal az arcán mondta, szervusz kislányom. Elámultam, honnan tudja, hogy református vagyok. Hosszú, fekete reverendája volt, rajta sűrűn fekete kis gombokkal, mindig mosolygott, kezét úgy tartotta összekulcsolva a mellén, mintha imádkozna. Arca jobb oldalán volt egy hosszú sebhely. Szüleim azt mondták, megverték. El sem tudtam képzelni, hogy rossz lehetett valaha is. hogy ekkora verést érdemelt volna. Egyszer az Atya elhozta két unokaöccsét hozzánk nyáron, hogy mi olyan jól tudunk játszani. Megmutattuk! A Tsz szénakazalról csúszkáltunk le, mezítláb trappoltunk a porban, lótottunk, futottunk. Ilyen vadul nem is szoktunk játszani. Mikor jött értük, a két fiú kipirult arccal, csatakosan állt előtte az eredetileg fehér ingben, fekete nadrágban. Nem szólt nekik semmit, csak végigmérte őket és ingatta a fejét.
Egyszerre volt két intelligens, csendes, nagy műveltségű pap Somogyszobon. Antal Gábor bácsi a reformátusoknál és Szemes József atya a katolikusoknál.
Pavlovicsné Kovács Magdolna
Szerettük, tiszteltük. Édesapám mindig júniusban (szüleim házassági évfordulója tájékán) szokta elvinni hozzá az egyházadót. Olyankor mindig hellyel, pohárka borral kínálta, beszélgettek, többnyire világi dolgokról. Egy ilyen alkalommal ajándékozta neki Szemes atya az alábbi könyvecskét. Amint elmondta: ez volt „kísérője”, olvasmánya a börtönben töltött időben.