Vilma-ház

Klinger-Arany malom

Képen jobbról:Klinger Imre, mellette Arany Antal, majd Tóth István segéd

Klinger-Arany malom

A malmot 1924-ben Arany István építette az Atádi  út elején. Akkor még a Nagyatádra vezető út egyenes folytatása volt sorompóval ellátott síneken keresztül   a Petőfi útnak. 1925 -öt jelölik meg az alapítás évének, vagyis ekkor üzemelt már a kis malom. 1927-ben megvette a malmot Klinger Imre az apósától.  Klinger Imre és Arany István lánya, Arany Anna 1921-ben kötöttek házasságot. A házasságukból öt gyermek született. A Klinger család  a hercegi malom egyik szolgálati lakásában lakott, édesapja  ott volt főmolnár.   A mesterséget Budapesten tanulta, 1913-ban szabadult föl. Az akkori jegyzetfüzete a Ház gyűjteményében található.  A vásárláshoz  váltóhitelt is igénybe vett.  Masszív építésű, erős gerendákkal, vastag falakkal megépített, gőzzel működtetett malom volt. A fűtéshez a fát körfűrésszel fűrészelték. „Délben engedték ki a gőzt, így mindig tudta a környék, dél van.” Az udvaron kör formát mutatott a bejárat-kijárat, így  a szekereknek nem kellett forgolódniuk. A malmot az akkori kor legmodernebb őrlő,-daráló és tisztító berendezéseivel szerelték föl. „Kis malmunkat sikerült az akkori  legmodernebb őrlő,-daráló és tisztító berendezésekkel felszerelni. A hengerszékekben acélhengerek,  a síkszitákban svájci szitaszövetek, a darálókban remek malomkövek működtek.”   Napi teljesítése  a malomnak 50 q őrlemény volt. 5-6 emberrel dolgoztak benne. A telefont is bevezették, telefonszámuk, Somogyszob 11.

A malom alaprajza

A lakás a malomudvar végében állt. Az egyik szoba és a nagy konyha az utcára, a másik szoba a kapubejáratra, a 3. szoba , elfordulva merőlegesen a többire, az udvarra, a gépházra , a fűrészházra és a baromfiudvarra nézett.  Az udvarban nagy veteményes, ribizlibokrok, a telek végéig  kukoricás volt.  Tartottak disznót, libát tömtek, volt tyúk, pulyka, gyöngytyúk, sőt volt egy Cifra nevű tehenük is. Mindez szükséges volt a család és az itt dolgozók ellátásához.

A munkából az egész család kivette a részét, a Klinger anyuka gyakran 8-12 emberre főzött. Az ebédet, reggelit, a három idősebb lány vitte át tálcán a malomba. De az ő feladatuk volt a petróleumlámpák tisztítása, föltöltése mindennap. Villany még nem volt a faluban. A malomudvar és bejáró söprése, gereblyézése is minden szombaton a feladataik közé tartozott.

 A könyvelést Klinger Imre vezette, de a lányait is megtanította erre. Ilona már 13 évesen könyvelt .( A pénztárkönyvük szintén a Ház  gyűjteményében van.)A malomkönyvbe be kellett írni az adatokat, utána százalékos arányban a törvényesen megszabott koptatási veszteséget, a visszajáró finomliszt, kenyérliszt, korpa, esetleg dara , ezt édesapa pillanatok alatt kiszámolta.”

A falu szegényei jártak hitelbe lisztet venni a malomba.  Sokan nem tudták kifizetni  a liszt árát. Ezért év végén levonták azt a mennyiséget mérlegből, és mint kintlevőséget, írták be az adóbevallásnál.

Amíg vámőrlés volt, mérlegelésnél kivették a vámot a molnárok, de minden gazda jelen volt a saját őrletésénél. A megbeszélt időpontban ott volt a gazda, mikor beöntötték a garatba a gabonáját, a gazda adta kézbe a liszteszsákokat.  A végén visszamérték  a  beírt vámot, és már vihette is  haza a lisztet, korpát..

 A vámőrlést központilag megszüntették és  vámcsere-őrlést vezettek be. Az összes gabonát összeöntötték,  és a közös lisztből kellett kimérni a visszajáró mennyiséget a gazdáknak. Akinek jobb minőségű búzája volt, az berzenkedett ellene. ”Néha 1-1 gazda már hajnalban eljött, hogy a búzáját külön megőrlethesse, vigyázni kellett, mert jártak a malomellenőrök. A hitelező cég, akitől a kölcsönt vették föl, csődbe ment, így egyben ki kellett fizetni a visszamaradt kölcsönt. „Anyuka éjjel sírt, imakönyvvel a kezében. Másnap reggel megjelent Kisgyura Sándor bácsi a faluból, és kérdezte, kell-e kölcsön, mert eladta a lovait, szívesen ad kölcsönt.”

A fellendülés éveiben a gőzgépet lecserélték szívógázmotorra. Már újra végezhettek vámőrlést,  aminek a gazdák örültek a legjobban, hiszen a saját gabonájukat kapták vissza lisztként.  Éjjel, nappal üzemelt a malom. A Klingerné két testvére is beállt inasnak. Arany Antal molnármester, József gépész lett.

Klinger Imre az első agyvérzést 1938-ben kapta. Újra kellet tanulnia járni, olvasni. Felesége várandós volt Irmuskával, az ötödik gyerekkel, és új lakásukat is építették, többnyire saját bontott téglájukból, faanyagukból, ami a vasút melletti romos épületükből származott.

Kép: Állnak, balról- Del Fabró Gusztáv (Klinger Juliska férje), Klinger Imre, Szeli János (Klinger Erzsi férje), Klinger Károly, Arató Ignác. Ülnek, balról: Klinger Julianna, ifj. Del Fabró Guszti, Klinger János és Klinger Etelka

Ettől kezdve nemcsak a könyvelés maradt Ilonára, de Annikával, a nővérével, a malomban a fizikai munkából is kivették a részüket. Zsáktöltés, mérlegelés, talicskázás, stb. A kereskedelmi őrléshez úgy vették a gabonát, ott kellett lenni a vasúton, mikor megérkezett a gabona,  feladásnál szintén, mikor  a lisztet adták föl  a megrendelőnek .

 1939-ben a két Arany fivér tulajdonostárs lett, a  fele malom lett kettőjüké A tulajdonosi együttműködés nem ment simán.

A malomban csökkent a forgalom, így a jövedelem is.  Annika és Ilona beiratkozott a marcali  polgári  iskolába, majd Kaposváron kaptak munkát. A könyvelés Marikára, a középső gyerekre maradt.

1941.  aug. 20-án meghalt Klinger Imre, egy újabb agyvérzésben. Somogyszobon temették el. Később a feleségét is mellé temették.

1944-ben a férfiakat behívták katonának, a malom is leállt. A háborút a család, az anya az öt gyerekkel, együtt vészelte át. Az értékes bőr gépszíjakat leszerelték és a malom padlásán levő víztartályba  zsákokba  gyömöszölve elrejtették a németek bejövetelekor. Egyik szobát egy tisztnek lefoglalták tisztiszállásnak, a ház melletti nagy rétet aláaknázták a németek, „a kutyánk rá is szaladt”.   A malomnak és lakásnak nem esett baja, nem érte találat a front alatt sem.

„Édesapa meghalt, nagybátyáink, segédeink hadifogságban voltak.”

A háború után azonnal megindult a malomban az őrletés. A malom beindításához szakember kellett. Egy Szép Kálmán nevű ember lett  a molnár, Barbina József pedig  a gépész. „Anni és Marika éjjel dolgozott, én  (Klinger Ilona) nappal. Folyamatosan ment a malom, teherautók hozták, vitték a gabonát, a fegyveres őrök nem engedték a falusi gazdákat őrletni”. A háború után 14 hónapig az orosz hadsereg részére dolgozott a malom. Az orosz katonák engedték pálinkáért cserében a  falusiakat is őrletni. „Akkor már röpködtek a milliók, billiók, aztán lett millpengő, adópengő.”   Rubelban vagy sóval tudtak fizetni akkoriban. „Két  heti munkáért 2 kg sót adtak” A hadifogságból is hazatértek az Arany fivérek. A malom ekkor már a közellátás részére dolgozott.

Az idősebb Klinger lányok tanultak, elmentek. A könyvelés a 13 éves Irmára maradt. Az utolsó bejegyzése a pénztárkönyvben:

„A malom 1951. június 15-én államosítva”.

Nemsokára a malmot leszerelték, nem tudni hová kerültek a gépek. A malom épületében pár évig a Nagybaráti Állami Gazdaság műtrágyát tárolt. A Petőfi út 52. alatti, az 1938-ban épült házat  (hrsz: 465) özv. Klinger Imréné 1962-ben eladta Németh Péteréknek.   Ehhez telekmegosztás kellett és új híd mind a két telekre, amire a Községháza határozatot is hozott. A malmot, emlékezők szerint, 1965-67 között bonthatták le. 1988-ban a malom telkét, 195/1 hrsz-u  2 055m2-es ingatlant ingyenesen fölajánlották állami  tulajdonnak a tulajdonosok: Kontra Györgyné Klinger Ilona,  Rózsa Antalné Klinger Mária , dr. Klinger Adorján,  Molnár Sándorné Klinger Irma, Arany József, dr. Arany Antal,  Arany Miklós.

Evvel véget ért egy 26 éves malom története. Mind a Klinger család tagjai, mind az Arany fivérek szétszóródtak az országban, Budapesttől  Pécsig, Dunaújvárostól Kaposvárig.

Forrás: Kontra Györgyné Klinger Ilona önéletrajzi írása és az adományként a Háznak  adott  iratok, jegyzetek, Újjáépítő magyarok (Kossuth Kiadó) 19. Honvéd Gyalogezred története, Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi, Horváth Attiláné és Takácsné Horváth Márta emlékezései)