1910-ben született Tornanádaskán. Anyai ágon lelkészcsaládból származott.1928-ban érettségizett Csurgón, majd a Pápai Református Teológiai Akadémián végezte teológiai tanulmányait 1928-1932 között. Két évig Hollandiában tanult a kampeni teológián.1941-ben szentelték lelkésszé Pápán. Segédlelkészként Tatán, Nagykanizsán, Hajmáskéren, Böhönyén, Kaposváron, Kisasszondon, és Dorogon szolgált. Vallástanári oklevelét Budapesten szerezte 1946-ban.A pécsi VIII. gyalogezred tábori lelkésze volt 1941-ben, oroszországi feljegyzései, melyekben még az elhunyt katonák sírhelyének pontos rajzai is megtalálhatók, máig megvannak.1946-tól vallástanár Csurgón az iskola államosításáig 1952-ig. 1947-ben kötött házasságot Nagy Katalinnal,( Nagy József somogyszobi lelkész nagyobbik leánya) aki a csurgói Református Gimnáziumban angol-német szakos tanár volt.
Két lánygyermekük született.1953-tól Somogyszobon volt lelkész, mivel a vallástanári állása megszűnt a gimnázium államosítása miatt. Életre szóló igéje a II. Kor. 12:9. volt: „Elég néked az én kegyelmem.” Meglátszott életében ennek az igének erőforrása. Első volt számára a hivatás. Kötelességtudása példamutató volt. Szolgálati helyeire: Segesdre, Nagyatádra, ahova helyettesíteni járt évtizedekig, vonaton, kerékpáron, gyalog járt. Mély, személyes bibliai kegyességét, a holland szigorú és puritán életgyakorlattal haláláig megőrizte.
A Könyvek Könyve mellett a szépirodalom és a teológiai szakirodalom példás olvasója és gyülekezeti szolgálatában annak hasznosítója volt. Tekintélye volt fiatalabb lelkésztársai és kortársai között. Nagyon büszke volt, hogy Ady Endre rokonának vallhatta magát, másodfokon voltak unokatestvérek a költővel. Verseinek kitűnő értője és ismerője volt.Halála előtt 1998-ban kapta meg a Pro Pannonia Reformáta díjat a Dunántúl reformátusságáért végzett szolgálatáért. Dunántúl reformátusságának: ifjak között és fogyó gyülekezetekben, békében és háborús időkben, fiatalon és idős korában- imádsággal átszőtt, hittel, tudománnyal párosult hűséges szolgálatát adta. Szerényen élt belőle, de Isten gyermekeként teljességgel Dunántúl reformátusságának élt. Nem szerette, ha dicsérték. Amikor nyugdíjazásakor az esperes méltatta munkáját, akkor is megjegyezte: ”Ne dicsérj engem a koporsómnál se, mert kinyúlok, és megrángatom a palástodat.” Somogyszobon 39 évig szolgált. Ez alatt az idő alatt történt a templom renoválása, a csillár elkészítése, a harang és az orgona villamosítása, az új parókia felépítése. 1998-ban halt meg.
Somogyszob, 2004. december 20.
Érfalvi Ferencné
(A Vilma-házi Hímondó felkéréséra íródott a cikk,vilmás gyűjtés) SK