Lábodi Viktor visszaemlékezése
Segesden születtem, édesanyám Vadál Teréz , mesztegnyői lány volt. Heten voltunk testvérek, Mari, Rozi, Vendel, Pali, Karcsi, Ágnes, ő meghalt iskolás korában, meg én, Viktor .( Csak jó sokára derült ki, hogy nem is Viktor, hanem Győző vagyok, mert véletlenül ezen a néven anyakönyveztek, sokat kellett járni utána, hogy Viktor lehessek) . Segesden jártam iskolában és templomba is . Nem szerettem misére menni, 5-6 gyerekkel mindig elcsavarogtunk. Jónéhányszor elvert a pap emiatt. Akkor nem pár gyerek volt a templomban, még 40-50-is volt, mégis észrevette, hogy többen nem mentünk misére. Kérdezte, hol voltál, mondtam dolgozni kellett, akkor azért kaptam, hogy vasárnap nem szabad dolgozni, akkor máskor azt mondtam, fájt a fogam, akkor meg azért adott, már sírni sem tudott az ember, úgy fájt a verés.
1941-ben nősültem , Vörös Rozália lett a feleségem, Inkeleplegen laktak, ott volt az apja gazda, én is odanősültem. Még háború vége előtt eljöttek Somogyszobra. A feleségem itt, Somogyszobon lett szakácsné a herceg főtitkáránál, Kummelnél. A mostani iskola helyén voltak szolgálati lakások , volt ott iroda, műhelyek, az akkor mind a hercegi gazdasághoz tartozott.
Pontosan nem tudom, talán 44-ben vittek el katonának, Hosszú Ferkóval, Domonkos Pistával vonultam be. Győri- tűzérek alakulatában voltunk, játszadozó kiképzés volt az csak. Aztán a front ahogy közeledett, vittek bennünket Németországba, de a front vonult tovább nyugatra, akkor meg kivittek bennünket Dániába . Ott voltunk jó pár hónapig, ott is képeztek bennünket tovább, harcban nem is vettünk részt , mi ilyen „pujáns ” katonák voltunk. Városközelben nem is voltunk. Egyszer mentünk csak be Koppenhágába, de csak utóbb, eleinte nem lehetett még csak ki sem menni. De ott is csak az élelem érdekelt bennünket, nem a szórakozás, kinek volt kedve mulatni akkor! Az angolok fogtak el bennünket Dániában. Észre sem vettünk , mikor lettünk hadifoglyok, ott voltunk pár hónapot, Dániában. Ott dolgozni kellett, de hogyan dolgoztunk! Éppen úgy , mint most a mai a fiatalok. Jött a parancs, hogy kivonulás dolgozni! Ilyen cirokszerű ágakkal kellett takarítani az udvart, ha az nem jutott valakinek , akkor kézzel .A felügyelők angolok voltak, de a közvetlen felügyelők magyarok. Mikor már kimehettünk, akkor bementünk házakhoz kenyeret kérni. A dánoknál tanyarendszer volt . Volt ahol adtak, volt, hogy nem. Akkor elmentünk tovább. Jó népek voltak azok.
Aztán Németországba vittek bennünket . Egy szobában 6-an voltunk ,a nagyobbakban többen.
A fogolytáborban reggel adtak kenyeret, margarint vagy hitlerszalonnát hozzá, cukrot is adtak, kanállal mérték, ebédre répaleves volt általában, de sárga színű . Volt pár finnyás gyerek, talán jobb családból származtak, nem ették meg, az asztalon végigöntötték , de csak eleinte. Mindig más és más ment fölvételezni élelmet a kiosztóhelyre minden szobából , kicsi adagok voltak, azt még el kellett osztani, ahányan voltunk. A kenyeret is mindig más és más osztotta el, a morzsát is összesöpörtük, késheggyel annyi részre osztottuk, ahányan voltunk.
Eleinte nem engedtek ki senkit, de a végén ki lehetett menni. Aztán már kimentünk mulatóhelyre is nézegelődni, de leginkább kenyeret kerestünk, a helyi lakosságtól kéregettünk,de azoknak is alig volt. Sokan összeismerkedtek civilekkel, azok névreszóló csomagokat küldtek nekik karácsonyra a táborba. Apróságokat. Én nem kaptam.
Egy évig voltunk hadifogságban, aztán jöttünk haza transzportvonattal Kaposvárra. Ahogy jött a vonat Somogyszobra, én ideláttam a házunkra, akkor még a falunak ez a része kopasz volt, reggel 8 óra felé lehetett, mondtam a többinek, gyerekek, én itt lakom! Aztán beért a vonat az állomásra, mondom Hosszú Ferkónak, szálljunk le, én le is szálltam, de az összes cuccom bent maradt a vonatban. Így aztán eljöttem haza,mert nagyon akartam látni az itthoniakat, másnap reggel mentem Kaposvárra.
Meg is találtam a helyet, ahova kellett menni.Katonakabátos, civilnadrágos ürge bevitt egy szobába, szalma volt leterítve, ott már heverésztek többen, olyan énfajtám, ott kellett várni. Sokan nem jöttenk vissza, mert voltak ilyen logómániások. Egyenként kellett bemenni egy irodába, név szerint szólítottak bennünket. Féltünk ám. Derékig le kellet vetkőzni, föltenni a kezünket, nézték, meg vagyunk- e jelölve SS-nek, még a Hunyadi -és a Bocskay hadosztályosokat keresték. Toboroztak ám köztünk is ilyeneket amikor még Kotorán voltunk. Aztán adtak iratokat meg 20 Ft-t, és mehettünk haza . Ez 1946-ban volt
Idehaza földosztás volt, az apósék is kaptak itt Somogyszobon 6 hold földet, volt két tehén, megmaradt valahogy , én is elmentem dolgozni Kaszóba , talpfákat faragtunk , megéltünk . Nemsokára jöttek a lányok, Zsuzsi és Rózsi, ikrek lettek.
Átmentem a Baráti Állami Gazdaságba dolgozni, mikor már azok megalakultak. Az 50-es évek elején a falu három vezetője iskolázatlan, bosszúálló, kicsinyes és buta volt. Az egyik a nevét sem tudta leírni. Ilyenekre bízták akkor az országot. A városi népnek a háború után kellett a falu élelme, a falat nem ehette meg. A kicsiből is kellett beadni, akkor volt a beszolgáltatás. Volt egy disznónk, nem nagy, akkor már Barátiba jártam dolgozni, látom, hogy jön az aszonypajtás sírva, hogy el akarják vinni a disznót. A gazdaságban volt egy politikai tiszt, Horváth nevű, az azt mondta, kérjem a vágási engedélyt Szobon a K- től, de ő is idetelefonált neki, de azt is mondta, vágjuk le azonnal, mert az a biztos. Meg is kaptuk az engedélyt. Megvolt a téli élelem.
A munkahelyen norma volt, nem lehetett lazítani, nem úgy volt mint most, fogom a telefont, ha valami kell vagy elromlott, és hívok egy szakembert. Meg kellett csinálni magamnak. Magánszándékból tanultam meg sok mindent, munkaidő után, addig bütyköltem, míg jó nem lett. Asztalos, ács, kőművesmunkákat. Régen még hordókat is csináltam.
81-ben meghalt a feleségem. A szobi TSZ-ből mentem nyugdíjba. Furcsa a mai világ. Gazosak a kertek, a boltból vesznek mindent. Aztán vannak ezek a fiatal iskolás gyerekek, azt mondják „kívánok”, nem azt , hogy jó napot kívánok, közben a fülén van a telefon utca hosszan. Most tavasszal öt ember fél nap metszette a ház előtt ezt a négy fát. Aztán ott hagyták az ágakat nekem. Hát nekem ez nagyon furcsa világ.
Most, 84 évesen is ellátom magam, a lányok is jönnek mindig. A kertet megművelem. A sort oda-vissza megkapálom, leülök, elszívok egy cigarettát, közben nézem a megmunkált földet. Jó ránézni.
Somogyszob, 2007. május 29
(Diktaton felvétel alapján írta: Spanics Katalin,(vilmás gyűjtés)
(SK)
.