Vincze Sándor: Emlékbeszéd március 15-ére (1924. márc. 15.)
” Minden nemzet történetében van egy olyan nap, amelynek emlékét örömmel ünnepli meg az illető nemzet, hogy a múlt dicsőség ragyogó képeit újra meg újra felújítsa.„
A mi történelmünk legszebb napja 1848. március 15-ike. Ez a nap, és az azt megelőző pár évtized hozta létre az új Magyarországot. E rövid korszakban lázas tevékenységet fejtett ki nemzetünk, hogy pótolja elmaradását, s lerakja a független alkotmányos Magyarországnak alapköveit.
A sok kiváló férfiú közül Széchenyi, „a legnagyobb magyar”, keltett figyelmet és bámulatot, aki mindenképpen arra törekedett, hogy az országot virágzóvá tegye, s hogy nemzetét korszerű reformok által a műveltségnek magasabb fokára emelje. Magas lelkével a jövőbe lát, és nemzete jövendő nagyságának tudatában mondja, „Magyarország nem volt, hanem lesz!”
Eszméivel behatóan foglalkozik a nemzet nagy része, és egyesületeket alakít azok megvalósítására. E körülményeken kívül szebb jövőnek reményét kelti föl a nemzetben a korszak ifjúsága, melynek lelkesedésével, szabadságszeretetével, nemes eszmékért való rajongásával tűnik ki.
Ilyen tevékeny, törekvő, célszerű nyitásokra vágyó nemzedéke ennek a kornak, amelynek koronája az 1848- i esztendő. Ez évben a pozsonyi országgyűlés rendjei szükséges reformok, törvény beiktatásával biztosítják hazánk jövőét, keresztülviszik a közteherviselés elvét, az ősiség eltörlését. Ez alatt világfontosságú események mennek végbe más államokban. Egész Európa forrong, az elnyomott népek fölkelnek eltiport szabadságuk érdekében. Párizsban kiüt a februári forradalom. Március 13-án Bécsben tör ki a forradalom, mely elöl a népek szabadságának legnagyobb ellensége, Metternich kénytelen Angliába futni. E mozgalmak nem találják készületlenül hazánkat, a fiatalabb nemzedék már régóta tart összejöveteleket Petőfi, Jókai, Irinyi vezetése alatt.
A bécsi forradalom hírére nagy tömeg lepi el Pest utcáit, melyet a hűvös, esős idő nem tudott szétoszlatni. A három jelszó: szabadság, egyenlőség, és testvériesség következtében örömtől sugárzó minden arc, boldog mindenki.
Ezt a boldogságot még fokozza a költő Nemzeti dalával, melynek elhangzása a néptömeg a Landerer nyomda felé vonul, és ott néhányan a cenzúra mellőzésével kinyomtatják a Nemzeti dalt és a 12 pontot, melyek a szabad sajtónak első termékei. A városi hatóság a 12 pontot magáévá teszi és felterjeszti az országgyűléshez. Ennek a vértelen, szép napnak nagy eseményei között talán a legszebb, legmeghatóbb Táncsics Mihálynak, a cenzúra mártírjának kiszabadítása.
A következő napon magyar küldöttség járul a király elé, aki enged a nemzet kérésének: kinevezi az első magyar felelős minisztériumot, és szentesíti a 48-i törvényeket. E törvények értelmében visszanyerte hazánk függetlenségét, létrejött a törvény előtti egyenlőség, szabad lett a sajtó, ledőltek az egyes osztályok között levő válaszfalak. És így nemzetünk fegyver és vér nélkül vitte keresztül a reformokat, s vívta ki függetlenségét.
Azonban nemsokára vészfellegek tornyosulnak hazánk egén. Az udvar megbánva a szabadelvű törvények szentesítését, felbujtogatta ellenünk az egyes nemzetiségeket. S ezek, akiket a magyar nemzet nagylelkűen befogadott és hosszú időn át vérével védelmezett, készek voltak fegyvert ragadni, hogy szétdarabolják az országot. A nemzet a veszedelembe került haza megmentése végett fegyvert vesz a kezébe. Ezt teszi a nagy költő is, s a csaták tüzébe megy, ahol hősi vitézkedése után teljesedett a vágya: Ott esett el a harc mezején, ott folyt az ifjúi vér ki szívéből.
Példáját követik az ifjúságnak többi vezérei, és hős honvédeinkkel együtt a legszebb diadalokat aratják.
E harc, melyet oly dicsően küzdöttek végig, fényesen bizonyítja a magyar nemzetnek a szabadságáért való önfeláldozó készségét, és életképességét.”
Vincze Sándor
Somogyszob, 1924
(Az írást Hohe Nándorné Vincze Zsuzsanna ajándékozta a Háznak)
SK
Vincze Sándor ny. m. kir. áll. okl. mérnök, főhadnagy, Somogyszob
Vincze Sándor 1896- ban született Somogyszobon, puritán evangélikus ötgyerekes családban, a legfiatalabb gyermekként. Apja Vincze György földmíves, anyja Fazekas Zsófia. Jó eszű gyermek lévén a lelkipásztora és tanítója unszolására szülei a csurgói ref. főgimnáziumba íratták, hol sikeres vizsgát tett 1914-ben. Érettségi után agrármérnöknek tanult. Egyetemi tanulmányait megszakítva a 44-esgyalogezredhez 1914. októberében vonult be mint e. é. önkéntes. A tiszti iskola elvégzése után 1915. június 5-én az orosz hadszintérre ment. Részt vett az üldöző harcokban Dobrotwornál, Krupicnél, Sopanownál és az Ikwa menti harcokban. 1916. májusában a pótzászlóaljhoz vezényelték, ahol kiképzőszolgálatot teljesített szeptember végéig, mikor újból az orosz frontra ment. Részt vett az ezred összes ütközetében 1918. elejéig, mikor az ezreddel az olasz frontra került. 1918. májusában 3 hónapi szabadságra ment, majd augusztusban ismét a fronton jelentkezett. A front az összeomlása után az ezred maradványaival tért haza és leszerelt. Kitüntetései: Kat. é. é. a kardokkal. O.. Br. vit. é, K. cs. k. Német II. lovas k. A harctérről küldött levelezőlapjait, kardját, érettségi tablóját, bizonyítványát még mindig becses ereklyeként őrzi a család. Nem nősült meg, korán leszázalékolták. Széles látókörű, nagy műveltségű, kultúrember volt, ki nagy hatással volt környezetére . 61 éves korában, 1957-ben halt meg Somogyszobon.
(forrás-A 44-es gyalodezred és unokahúga, Hohe Nándorné Vincze Zsuzsanna közlése)
SK