A háború vége felé deportálták a cigányokat is. „Mind elvitték, egy sem maradt itthon.” – „Elvitték őket, de három elbújt, másnap visszajöttek. Láttam őket, az Orsós Imre édesanyjára, a Bözsire, ki pár éve halt meg, emlékszem.”– „Emlékszem, a vagonban voltak már, megható volt, ahogy azt a nyomorék kislányt igazgatták.” Mindet összeterelték a nyilasok és elvitték őket egy vagonban Gyékényes felé.
A kislány rokonai úgy emlékeznek, hogy a gyermek angolkóros volt, a lábai bokától befele álltak. Csáktornyáig értek az emberekkel megrakott vagonok, mikor a háború véget ért. –„Kinyitották a vagont, aztán mehettek, merre láttak.” –„Egyik őr vagy csendőr úgy meghatódott a gyengédségen, ahogy a nyomorék kislánnyal bántak, hogy adott nekik egy lovat, és a lelkükre kötötte, hogy csak az úton menjenek, mert az erdőt aláaknázták a németek.” Vissza csoportban, gyalog érkeztek, vegyesen, –„mindenféle emberrel”. „ Szénát gyűjtöttünk a telek alatt, mikor jöttek arra , a Kutas hadnagy is benne volt a csoportban és még sokan. Cigány Kata néni odakiabálta, hogy csak egy kis vizet meg kenyeret vigyünk nekik, ott lesznek a magtárnál. Vittünk is sonkát, szalonnát, kenyeret, bort is, még a katonák, akik őrizték őket, azok is ettek belőle.” A mai iskola udvarán levő magtárról, ami akkor a hercegi majorsághoz tartozott, volt szó.
Az elbeszélők mindig mezőgazdasági munkákhoz kötik az időpontot. Így emlékeznek a szobiak erre az időre. Május vége lehetett.
SK