Vilma-ház

Dr. Kasza Ferenc emlékezik gyerekkorról, életútról, természetről

Dr. Kasza Ferenc (fotó-magántulajdon)

Édesapám, Kasza Ferenc (1914-1994), édesanyám Puskás Erzsébet (1920-1998), szüleim 1938-ban kötöttek házasságot. 1939-ben született József nevű bátyánk, aki beteg volt és állandó felügyeletre szorult. 1943-ban meg is halt.1947-ben megszülettem én, két év múlva Sándor öcsém. A szegénység ellenére is boldog gyerekkorunk volt. A környékünkön sok gyerek volt, velük játszottunk az utcán. Puskás Sándor bátyámtól –édesanyám unokatestvére-bőrfocit kaptunk, így a csapatba az utcán vagy a Vásártéren mindig befértünk. Gyakran fogócskáztunk, rabló-pandúroztunk vagy ároklityáztunk. Ez utóbbi a fogócskának árokugrással kombinált változata. A fogó az árokban szaladgálva próbált megfogni valamelyikünket. Gumilabdával játszottuk a kidobósdit vagy a fejelést. Ez utóbbinál a stukkolás duplán számított, ha abból gól lett. Télen a Táncsics utca végén lévő dombról Gergelyék előtt a Vásártér felé szánkóztunk. Később már a Posta dombra is jártunk. Csúszkálni és jéghokizni a Náray-tavon és Pál Jóska bátyám rétjén is lehetett. Kedves elfoglaltságunk volt a fáramászás. Puskás /Sermán/ Rozika néni magas cseresznyefájának csúcsáról és kihajló ágairól mindig mi szedtük le a cseresznyét. Az udvarunkon játszottuk a pilinckézést, egy mindkét oldalán kihegyezett kb.25cm-es fadarabot kellett egy lyukból úgy kilökni, hogy a másik játékos el ne kapja. Ha elkapta, akkor a ő következett. A szabályok persze ennél bonyolultabbak voltak. Kedvenc időtöltésünk volt a a vasútállomásra járás, ahol a tolatást lehetett nézni egész nap.

Gyerekkori emlékek: vasút ( kép-Horváth Dezső/Vilma-ház)

A Vasutas -körnél volt egy kuglipálya, ha a felnőttek játszottak, akkor mi állítgattuk a bábukat. Ilyenkor megengedték,hogy mi is dobhassunk néhányat. Csősz Zsiga édesapja a vasúti váltótoronyban dolgozott. Ott is megcsodálhattuk néha a sorompó leengedést és felhúzást,a jelző és a váltó állítását. A vasárnapi iskola előtt Antal Gábor tiszteletes úr íróasztalán profi kapuval ellátott pályán gombfocizhattunk.

A környékünkön elég sok mesterember dolgozott, én mindig szerettem nézni a működésüket. Pálfi Imre bácsi, aki korábban vasutas volt, amíg a vonat le nem vágta mind a két lábát, cipész volt. Nagyon sokszor javította a cipőinket. A végszomszédunk volt Barbina bácsi –Jóska, a focikapus édesapja-a kovács. Néha megengedte,hogy kezeljük a fujtatót. Patkolta a lovakat, élezte az ekevasat, a lovaskocsi kerekére abroncsot készített, de még sok egyéb kovácsmunkát is elvégzett. Csákány János bácsi asztalos volt, a famegmunkálás mestere.  Géró János cukrász a házunk előtt tolta a fagylaltos kocsiját az állomásra. Télen a Náray-tó jegéből jégtáblákat vágtak, és egy földbe vájt nádfedéllel ellátott veremben tárolták. Nyáron innen szedték ki a jeget, és Fazekas Gyuszi egy fűzfa kosárban fabunkóval törte apró darabokra. Utána így töltötte be a fagylaltos kocsiba a tégelyek közé. Járt hozzánk Kovács János juhász, Szomorú -pusztán őrizte a juhokat. Szépen faragott kampósbotja volt, máig bánom, miért nem vettünk tőle egyet. Az öcsémet nagyon érdekelte a fafaragás, ezért neki készített egy bizsókot, amelyet sajnos elvesztett. Ez a bizsók egy régi becsukható borotva volt fanyélbe illesztve., ezzel végezte a fafaragást. Néha megfordultam Kovács Lajos és Ilonka édesapjának bognárműhelyében is. Nemes József keresztapám-,aki egyébként második unokatestvérem volt apai ágon,-által készített kapanyelet ma is használom, ugyanúgy, mint Kasza József nagybátyám által készített szekercenyelet.

Gyerekkori emlékek: Csákány János asztalosmester(kép: Horváth D-Vilmás gyűjtés)

Az  1950-es évek elején az állami gazdaság az Eötvös utcában Kakusziék után a Kuti dülőig tömésházakat épített. Deszkából készített sablon közé rakták a szalmás törekkel kevert vizes agyagot és azt tömörítették.

Nagy gyerekkori élményem volt az aratás utáni cséplés, szobiasan a masinálás. A cséplőgép működtetéséhez kb. 20 tagú brigádot kellett összegyűjtenie az üzemeltetőnek. A malmok működése sem volt kevésbé varázslatos.

1952 vagy 1953 nyarán, amikor az óvoda a Kálvin utca elején Antalicsék házában volt- beírattak oda bennünket. Első nap ebéd után lefektettek bennünket aludni. Mi ehhez nem voltunk hozzászokva, ezért nem tudtunk elaludni. Az ablak nyitva volt, mi szép csendesen kimásztunk rajta és hazamentünk. Utána nem kellett többet óvodába mennünk.

1953 őszén lettem elsős Fáncsy tanító bácsinál. A református templom melletti nagy iskolába jártam. Kb.2011-ben jártunk Buzsákon a tájházban, amikor megtudták,hogy somogyszobi vagyok, rögtön Fáncsy tanító bácsiról érdeklődtek. A tanulás jól ment, már ekkor elkezdtem könyveket olvasni. Másodiktól negyedikig Makkay Zoltánné tanító néni volt az osztályfőnökünk Mint egy tyúkanyó, úgy bánt velünk, nekem ő volt a kedvenc osztályfőnököm. A gimnáziumi ballagásomra írt levelében ő is hasonlókat írt rólam. Egy évig a kis iskolába, két évig a felső iskolába jártunk délután. 1956 őszén volt az októberi forradalom. Az én emlékezetem szerint a faluban a tüntetés az alábbiak szerint zajlott le. A menet elején vitte valaki a magyar zászlót. Utána Horváth /Tanács/ Pali bácsi, a tanácselnök ment, mellette Rövid Sándor rendőr, utána pedig mi iskolások osztályok szerint. Fáncsy tanító bácsira emlékszem. Az még előttem van, hogy a felnőttek a hősök szobra előtti járdáról nézték a felvonulást. A szobornál Kisgyura Sanyi bácsi elszavalta a Nemzeti dalt, valaki elmondta a 12 pontot. November 4-e után a felső iskolában voltunk egy délután, amikor az orosz tankok nagy robajjal vonultak át a falun Segesd felől.

A református templom és iskola (képeslap, vilmás gyűjtés)

Ötödik osztályba a református templom melletti nagy iskolába jártunk. Ekkor már Jambrich Béla tanár úr volt az osztályfőnökünk, aki a felső tagozatban végig vitt bennünket. Abban az időben esténként két-három alkalommal fölrepült a vörös kakas a Felszegben /édesanyám szavajárása szerint a Főszögben, ami akkor a Latinca utcát jelentette/ egy-egy ház, vagy melléképület tetejére. Ilyenkor félreverték a harangot, és aki mozogni tudott, szaladt a tüzet oltani. A kutakból húzták a vizet és adták kézről-kézre a vízzel teli vödröket. Ötödik osztályos koromban az egyik délelőtt szintén tűz volt a Latinca utcában. Éppen óraközi szünet volt, amikor félreverték a harangokat. Mi páran fiúk azonnal futottunk a tűzhöz. Amikor eloltották, mentünk vissza gyanútlanul órára. Györkös igazgató úr és Jambrich tanár úr személyében már az inkvizíció várt ránk, amit mi nem értettünk. Talán kaptunk is érte valamilyen írásos figyelmeztetést.

Már alsó tagozatos koromban megszerettem az olvasást. Otthon ajándékba mindig könyvet kaptam. Palotai Karcsi a barátom volt, jártam hozzájuk és a Palotai tanító néni is többször adott kölcsön a könyveik közül. Emellett rendszeresen jártam a könyvtárba, ami akkor a mai községháza épületében  volt. A könyvek jelentős részét elolvastam, ekkor tanultam meg a gyors olvasást. Felső  tagozatban kedvenc tantárgyam a magyar, tanárom pedig Palotai Erzsébet tanító néni volt. Az irodalmat, a fogalmazást és a nyelvtant magas szinten tanította. Fegyelmezési problémái soha nem  voltak, órán olyan figyelmesen hallgattuk. Szüleim a halálukig az ő szomszédságában laktak. Mind szüleim, mind én tanító néninek hívtuk, bár ajánlgatta, hogy hívjuk Erzsikének. de a mi szemünkben Ő volt a megtestesült tanító. Egyébként végig kitűnő, illetve jeles tanuló voltam. Ötödikes koromban Kivadáron volt a somogyszobi gyerekeknek egy kis tölgyfa ligetben úttörőtábor. Az öcsémmel mi is ott voltunk. A táborvezető Kolozsvári István, a bolhási iskola igazgatója volt. Nappal a kivadári strandra jártunk. Éjszaka kettesével őrködtünk, volt, aki oroszlánt látott rémületében a fák között. Este a tábortűznél jókat énekeltünk.

Gyerekkori emlékek: Gimnázium, Csurgó, (kép-vilmás kiránduláson készült)

Középiskolába Csurgóra jártam bejáróként 1961-től 1965-ig. Kedvenc tantárgyam a magyar és a latin volt. Előbbit dr. Czeiner Gézáné tanárnő, utóbbit Pókos Ferenc tanár úr tanította. Mindketten a kedvenc tanáraim voltak és én is a kedvenc tanítványuk voltam. A gimnázium utolsó fiú osztályába jártam. Itt is jellemző volt, hogy magyarórán tátott szájjal hallgattuk a „madám” előadásait. Ugyanis magyar-francia szakos  volt és a Sorbonne-on is tanult. A gimnáziumban végig kitűnő tanuló voltam.

Pár mondat a gyerekkori munkákról. Otthon kellett segíteni az állatok etetésében, itatásában, a trágyázásban. Hétvégén az utcán söpörni és gereblyézni kellett, ősszel pedig a 3 diófa levelét behordani. Persze az udvart is föl kellett söpörni.  A nyári szünetben máshova is jártam dolgozni. Még alsós lehettem, amikor a Szerdahelyi tanár bácsi vezetésével egy fiú brigád-ahol én voltam a legkisebb-végigjárta a falu határában az összes burgonyaföldet krumplibogár után kutatva. Azt hiszem, ott helyben elpusztítottuk, amit megtaláltunk. Máig él bennem egy mozzanat: egyik nagyobb fiú leszakított egy dinnyét és fölvágta. A tanár bácsitól kapott akkora pofont, hogy kirepült a kezéből a dinnye és a kés is. Másik nyáron a nagyobb fiúkkal a Csarában a fenyvest sarlóztuk. Nagyon meleg volt. A fű, amit mi selyemfűnek hívtunk, elhajlott a sarló elől. A nagyobbak már kiértek a sor végére és az árnyékban pihentek, amikor én még csak a sor felét hagytam el. Nagyobb voltam, amikor a  Község rezulában a favágóknak hordtam a vizet a Lapodi kútról, és mellette szárítottam a tölgyfa kérgét –,amiből cserző anyag készült, -állványon. Középiskolás koromban egy ifjúsági brigáddal ritkítottuk az erdő aljnövényzetét ugyanitt. Ugyancsak ez a brigád végzett rakodást tölgyfa rönkökkel traktor pótkocsira szolgafák segítségével. Más alkalommal Horváth /Pinec/ Jani bácsival végeztünk fa felmérést és köbözést. Ő vezette a nyilvántartást, én pedig másztam be a fákhoz és mértem meg mellmagasságban az átmérőjüket. Ekkor találtam meg azt a hatalmas, egyenes törzsű szilfát, amelybe valaki egy csapot szerelt. A 2 literes demizson tele lett a kissé kesernyés szilfalével egyszerre. Nagyon jól oltotta a szomjunkat. Volt olyan nyár, amikor a Göngyöleg Ellátó Vállalatnál szögeltünk ládákat normára.

Gyermekkorunkban nagy élmény volt a mi utcánk végén lévő Vásártéren az állat és kirakodó vásár. Minket gyerekeket a játékok /pörgettyű,facsiga,tologatós lepke,stb/ ,az igazi lacikonyha / ma is érzem a lacipecsenye illatát és ízét az orromban ,illetve a számban/ izgattak igazán. Mindig vártuk a búcsút is. ilyenkor kaptuk a mézeskalácsot vagy valamilyen olcsó játékot. Kezdetben a körhintát még nem motor hajtotta, hanem emberi erő. Ha pár kört hajtottuk fönn, akkor mi is fölülhettünk rá.

Gyerekkori emlékek: Néptáncosok (kép: vilmás gyűjtés)

A Vasutas -körben rendezvények előtt rendszeresen felléptek a néptáncosok. Először Horváth /Pinec/László bőgatyában, 2 bottal, “Megismerni a kanászt ..” c. népdal dallamára büszkén járta a kanásztáncot. Az öcsémnek gyakran mesélte, hogy ezzel a tánccal meghívták a Néprajzi Múzeumba is. Horváth /Pinec/ János/ által betanított lányok pedig az üveges táncot járták. A fejükön a boros üveg volt vörösborral. Egyszer sem esett le a fejükről. Szeptemberben volt a szüreti fölvonulás lovas kocsikkal és beöltözött párokkal. A kocsik fel voltak díszítve, többek között szőlőfürtökkel.  Makovecz Gyuri is állandó és megbecsült résztvevő volt bekormozva. Este a Kisgyura /Fejes/ kocsmánál volt a szüreti bál. A népszokások közül mi, gyerekek az újévi és a húsvéti köszöntést gyakoroltuk. Én locsolkodásra nem emlékszem. Újévkor a gyerekek pénzt kaptak, húsvétkor pedig piros tojást, később már narancsot is. Aprószentekkor fűzfavesszőböl font korbáccsal jártunk. Disznóvágáskor csak a közeli rokonokhoz mentünk nyársat dugni. Arra tettek egy karika hurkát vagy kolbászt. Nyilván ez helyettesítette a kóstolóküldést, ami egyébként bevett szokás volt. Vasárnap reggel, ha jó idő volt, Náray János bácsi kiült a ház elé a földre és tárogatózott. Ma is itt van a fülemben a tárogató hangja. Vasárnap délután Nagy Lajos osztálytársam tangóharmónika -játékában gyönyörködhettünk. A Vasutas -körben volt a sportbál, a tánciskola záró bálja és más táncmulatság is. Ezeken a szomszédunk, Csiszár Józsi bácsi cigányzenekara játszott, de őket hívták a lakodalmakba is. A tagok Spingár János,Béres Lajos, Varasdi József, Talpas „Duci”, és a Csiszár Józsi bácsi testvére, úgy emlékszem mind vasutasok voltak.

Középiskolás koromban a Somogyszobi VSC igazolt játékosa voltam. Hetente két nap, kedden és csütörtökön jártunk edzésre, vasárnap pedig meccset játszottunk. Általános iskolás koromban az öcsémmel kéthetente jártunk focimeccsre. Drukkolni Horváth /Pacalos /Pista bácsitól tanultunk. A különbség az volt, hogy ő a meccs elejétől kezdve a bírókat szidta, amiért állandóan kivezettették, mi pedig a csapatnak is drukkoltunk, esetleg az ellenfél játékosát szidtuk. Az első két évben Hosszú László, későbbi jó barátom, a tanító néni férje volt az edzőnk. A harmadik évben Nagyatádról jött Selmeczi István játékos edzőnek. Kezdetben csak csere voltam az ifi csapatban, a harmadik évtől pedig én lettem a csapatkapitány. A mi környékünkről Zámbó Jóska és Szegvári Jóska volt a kapusunk, Arany Antival mi játszottunk a középpályán és vittük föl a labdákat. Csősz Győző és Sanyi öcsém pedig jól cselező és jól lövő csatárok voltak. Volt, amikor egyedül utaztunk el vidékre, és nekem kellett összeállítani a csapatot. A gimnáziumban kosárlabdázni és kézilabdázni tanultam, a végén egész jó kapus lett belőlem.

Érettségi után Csősz Zsigával Szegedre vettek fel bennünket a József Attila Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karára. Előtte egy évig az Alföldön katonáskodtam. A tanulás nagyon jól ment, az első 28 vizsgám ötös lett. Végül summa cum laude eredménnyel végeztem 1971 januárjában. A diákotthonban másodéves koromban engem választottak meg titkárrá. A nyári szünetben háromszor egy hónapot dolgoztam az NDK-ban egyetemi szervezésben Wittenbergében, Stralsundban és Binzben. Az egyetem befejezése után a jogi kar polgári jogi és polgári eljárásjogi tanszékén maradtam bent gyakornokként. Időközben megnősültem, és pénzt kellett keresnem, ezért elmentem egy jogi irodához jogtanácsosnak. 1973-ban megszülettek a fiaim, akikkel így sokat tudtam foglalkozni. A nyári szabadság nagy részét Somogyszobon töltöttük. Fiaim is megszerették a falusi életet. Sándor öcsém mindig Somogyszob közelében lakott –Zalakomár, Nagykanizsa és végül Nagyatád –,így szüleinknek halálukig sokat segített.

1978 nyarán a Szegedi Járásbíróságon lettem járásbíró polgári ügyszakban. 1982 nyarától a Szegedi Megyei Bíróságra vittek fel bírónak,1990-től megyei bírósági tanácselnök, 1992-től 2003-ig pedig megyei bírósági elnökhelyettes lettem. Ez utóbbi pozícióban láttam el a sajtószóvivői feladatokat. 2003-tól az akkor megalakult Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese és sajtószóvivője lettem 2012-es nyugdíjba vonulásomig. 1973-tól meghívott előadóként ténykedtem a jogi karon, hosszú évekig záróvizsga- bizottsági elnök is voltam. A jogi szakvizsga bizottságban több cikluson keresztül vizsgáztattam polgári eljárásjogból. 1982-ben Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést kaptam. 1997-ben a Köztársasági Érdemrend Tiszti fokozata kitüntetésben részesültem a bírói munkámért. 2013-ban az Országos Bírósági Tanács a Deák Ferenc Díj Arany fokozata elismerésben részesített.

( V. Fekete Sándor cikke )

1976-ban kerültem kapcsolatba dr. Marián Miklóssal, a szegedi madarászok akkori vezetőjével. Akkor beléptem a TIT Madártani Szakkörébe, egy év múlva pedig a Magyar Madártani Egyesületbe. A madarakat jórészt magam tanultam meg. 1977-ben Fehér Lajos segítségével jutottam el mint madarász a Baláta-tóra, amelynek azóta is szerelmese vagyok. 1961-ben Pitonyák Jóska osztálytársam már elvitt egyszer a tóra –a kép ma is előttem van-,de akkor sokkal kevesebbet láttam belőle és az egy másik állapot volt. 2020-al bezárólag 186 alkalommal végeztem megfigyelést .

Az első években, amíg megvolt a gémtelep, egy madárparadicsomot láttam. Az 1999-es magas vízállás utáni években viszont virágzó aldrovanda tömegeket, tőzegeper telepet és szíves levelű hídőrt is találtam. 2000 után viszont egyre többször szárad ki a tó a klímaváltozás miatt. 2001-ben Marián Miklóssal közösen írtunk könyvet „A Baláta-láp gerinces állatvilága, különös tekintettel a madarakra„ címmel a Natura Somogyiensis második köteteként. 2020-ban jelent meg tanulmányom “A Baláta-tó és madárvilága 2001és 2018 között” címmel A Kaposvári Rippl Rónai Múzeum Közleményei 7. 2020-as kötetében. Végülis 182 madárfajt figyeltünk meg, amelyből 100 faj költött a területen.

A megfigyelésekre sokszor elkísért Hóka Sándor és Szilveszter, valamint párom, Maknics Katalin.  Ugyanők, valamint Sándor öcsém segítettek 2014 és 2018 között a fuvarozással és megfigyeléssel, hogy Belső-Somogy fészkelő madarait felmérhessük az Európai Madáratlasz programban.  Ebben a programban Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében is sok megfigyelést végeztem. A statisztika szerint országos első lettem. A madártani egyesület fegyelmi bizottságának elnöke voltam egy cikluson keresztül. A helyi csoport vezetőségében hosszú évekig töltöttem be különböző pozíciókat.  Munkámért 1997-ben a madártani egyesület örökös tagjává választottak, 2020-ban pedig a Chernel István emlékéremmel jutalmaztak. A Baláta-tó mellett jártam Somogyszob erdeit, figyeltem a Nagybaráti-tározó madarait. Szegeden pedig a Bánát magyarországi részét és a Tisza Szeged alatti szakaszát mértem föl madártani szempontból, ez utóbbiakról több cikket is írtunk.

1992-től 2015-ig az írott és az elektronikus sajtóban sokszor népszerűsítettem a madárvédelmet és a természetvédelmet. Ma is szinte minden nap megyek kerékpárral megfigyelést végezni. Nagyon sokszor gondolok Somogyszobra, ha lehet, megyek is oda.

Dr. Kasza Ferenc

( A portré a szerző jóváhagyásával került nyilvánosságra)

SK