SOMOGYSZOBI PORTRÉK : Héder Györgyné, Mariska néni
Héder Györgyné
Özv. Héder Györgyné, Somogyszob, Szabadság út 13. szám alatti lakos vagyok. Édesapámat Papp Józsefnek, édesanyámat Zsifkó Katalinnak hívták, mindketten római katolikus vallásban nevelkedtek, és erre tanítottak minket is. 193o-ban születtem, leánykori éveimet a Csokonyavisontához tartozó Gézapusztán töltöttem. Édesapám gazdasági cselédként dolgozott Hohenlohe herceg birtokán. Ketten voltunk testvérek én és Rozália. Megélhetésünket édesapám szerény cselédségi fizetése biztosította, ami negyedévenkénti 25 pengőből, és 4mm búzából állt, amit a közeli malomban őröltettünk meg. Szüleim mindig tartottak 3-4 tehenet, ezzel egészítették ki keresetüket. A tejfelt, túrót, mikor mentünk iskolába Csokonyavisontára, mindig beadtuk egy zsidó kereskedő asszonynak. Én nagyon szerettem gombát szedni, ezt is eladtam. Boldogulásomhoz mindig a munka vezetett. Hónap végén, az elszámoláskor, Bagi néni szólt édesanyánknak, hogy mikor milyen ruhaanyagok érkeztek, és mi minden évben kaptunk 3-4 új ruhát. Mondták is az emberek „a csinos Papp lányok” Még ma is igyekszem igényesnek lenni magammal szemben. A fiatal éveimről hadd szóljak pár szót, ami egészen más volt, mint most! Téli esténként tollfosztás, napraforgócséplés volt a szórakozásunk, vasárnap a szentmise volt a legfontosabb, pedig 5 km-re volt a templom. Délutánonként összejött a fiatalság a puszta közepén, az volt a szórakozás helye, volt tangóharmonika, citera, tánc, nem kellett nekünk alkohol, hogy jól érezzük magunkat. Volt színjátszó körünk, tanítónk Lukács gazdasági vezető volt, ő tanította be a darabokat. Klárica volt az első darab, én játszottam a főszerepet, Mártoninét Még ma is el tudnám mondani a szerepemet. A közeli községekben is előadtuk, a bevételt az iskolánk javára fordítottuk. 7 általánost végeztem, akkor még nem volt kötelező a 8 osztály, meg a keresetemre is szükség volt. 14 éves koromban már napszámba jártam, számomra az aratás volt a legnehezebb munka. 25 kaszás vágta a rendet, és én voltam az első kaszás után a marokszedő. Azért a cselédsors sem volt bizony rózsás, biztonságos élet, volt mikor az uraság mondott föl, volt mikor a cselédembernek nem tetszett a bánásmód. Akadt olyan család is, ki egy éven belül kétszer is költözött.
1944 december 6-án, Miklós napján bejöttek Gézapusztára az oroszok, ami akkor felszabadításnak számított, amit én megszabadításnak nevezek, mert engem bizony megszabadítottak az egészségemtől. Ez így történt: a németek az urasági nagy szalmakazal mögül lőtték az oroszokat, ami előtt volt egy bunker. Édesanyám nem akart bemenni a bunkerba, de édesapám fogott egy botot, és azzal ütött bennünket. Édesanyám Istent szerető igaz asszony volt, az Úr Jézus szent keresztjét, és a fájdalmas Szűz Mária szobrát magához szorítva menekültünk, most már inkább Apánk, mint az oroszok elől a bunkerba. Alighogy beértünk, már el is dördült a lövés! Nem tudták, hogy civilek vannak bent, méghozzá 57-en, azaz 11 család, és nem németek. A ballábamat egy szilánk érte, a tüdőmet egy golyó. 3 órát feküdtem vérbe fagyva, csak a jó Istennek köszönhetem az életem. A harcok miatt csak este tudtak bevinni a lakásba, orvos nem látott december 6-tól, egészen 1945. január 4-ig. December 27-én el kellett menekülnünk a csaták miatt. A Szigetvárhoz közeli kis faluban, Merenyén már nem tudtak bennünket elszállásolni, mert már annyi volt a menekült. Este 1o órakor a mínusz 16 fok hidegben ott feküdtem még a kocsi tetején. Innét beszállítottak valahogy a szigetvári kórházba január 5-én. Három egész hónapot töltöttem ott. Akkor még nem műtöttek tüdőt, gyógyszeres kezeléssel a torkomon keresztül távolították el a golyót, ami 4 hónapig volt bennem.
Értesítést kaptunk, hogy mindenki hazamehet a saját falujába. Mivel nem volt vonatközlekedés, így édesanyám saját felelősségére vitt haza engem. Még teljes egy hónapig járni sem tudtam.
1947. április 27-én Somogyszobra kerültem férjhez. Férjemnek, Héder Györgynek 15 hold bérelt földje volt, amit nemsokára betagosítottak, így továbbra is ott dolgoztunk napszámosként. 1949-ben megszületett István, 1951-ben György fiam. Négy lány unokám van, sajnos még nincs dédunokám. Férjem 199o-ben meghalt, azóta nehéz helyzetbe kerültem, idős koromra rám szakadt a sok munka, de a jó Isten segítségével sikerül megoldanom. Sőt! Ha hívnak, nagyon szívesen megyek segíteni. Hány kenyeret, palacsintát sütöttem a Vilma-háznál! Sok öreggel beszélgetek, kik panaszkodnak, hogy nehéz a magány.
Az én szerény véleményem, ha még nem tapasztalta volna, vegyen a kezébe egy rózsafűzért vagy egy lelki könyvet, ami igazán erősít testileg, lelkileg, és fölemel. Szívesen kölcsön adok bárkinek, csak jöjjön el hozzám! Itt az alkalom a lelki megnyugvásra, a szép adventi időben. A várakozás ideje, várjuk Jézusunk születését.
Elérkeztem mondandóm végére, elnézést kérek a kedves olvasótól, ha nem úgy fejeztem volna ki magam, ahogy helyesebb lett volna, mindenkinek kívánok kegyelemteljes, áldott ünnepet.
Tisztelettel: Héder Györgyné
2oo5, Somogyszob, Szabadság u. 13
További élete ( Héder Andrea írása)
2012. februárjában megszületett első dédunokája, Zente. Az örömét beárnyékolta fia, István, állapotának gyors romlása. Február végén István kórházba került és március elején meg is halt. A gyász és a magány hatására azon gondolkozott, hogy idősotthonba költözik.
Unokája, Andrea, kérésére, hátrahagyva otthonát, addigi életét, barátait, 2012. októberében, 82 éves korában, odaköltözött hozzájuk Toponárra. Abban a reményben, hogy élete hátralévő részét szerető családja körében békében tölti.
Sajnos, az élet nem így hozta…A segítőkészsége és bölcsessége, szeretete ellenére nem alakultak jól a dolgok, szeretett unokája, Andrea és közötte. A korosztálybéli különbségeket nem tudták megbeszélni. A viták mindennapossá váltak, mígnem meghozták a döntést, hogy idősotthonba költözik. 2013. februárjában költözött Gadányba, ahol élete utolsó, közel 10 évét töltötte.
Azzal, hogy odaköltözött, megszűnt számára az önállóság, „szabad élet” Nem panaszkodott, imádkozott, és elfogadta a helyzetét. Kapcsolata Andreával rendeződött, de már soha nem volt olyan, mint korábban. Andrea részéről a lelkiismeretfurdalás szinte mindennapos volt. Bár Mariska néni megbocsátott neki, mindig is árnyékot vetett az akkori döntés életükre.
Somogyszobi barátait az otthonban töltött idő alatt sem veszítette el. Telefonon tartották a kapcsolatot, illetve többen többször is meglátogatták az évek alatt.
2013. szeptemberében megszületett második dédunokája Dominik, majd 2014. novemberében harmadik dédunokája, Máté is.
2016. őszén, fiáért, Gyurkáért kellett aggódnia, kinek egészségi állapota elkezdett romlani… 2017. januárjában diagnosztizálták a halálos kórt nála, majd 2017. május 14-én elveszítette kisebbik fiát is.
Ebben az időszakban csak az ima adott némi vigaszt számára. Most már nemcsak Somogyszobra, hanem Nagyatádra is ment a temetőbe. Somogyszobi látogatásai alkalmával alkalmanként felkereste a barátait. Szinte minden alkalommal meglátogatta komaasszonyát, Rozikát.
Événte egyszer, Mindenszentekkor, szülei sírjához is ellátogatott Rinyaújlakra. 2020. márciusától a covid ideje alatt nehezen viselte ezen látogatások elmaradását. Az otthon látogatási szigorságát kénytelen volt elfogadni ő is, és mindenki más is.
2020. tavaszától egyre nagyobb izgalommal készült a 90. születésnapjára. Azt mondta, ha eddig nem ment el, akkor legalább a 90. évét élje meg, ha másnap már el is kell mennie, se bánja. Hála a Jóistennek, a covid -szabályokon enyhítettek, így tudott valóra válni vágya, hogy a Vilma -házban ünnepelje barátai és szűk családja körében 90. születésnapját!
Az otthonban a vallását folyamatosan gyakorolta, 91 éves koráig rendszeresen járt misére a helyi templomba. Az otthon vezetője ekként fogalmazott: ,, A hitét soha nem hagyta el, az intézményi létben sem. Buzdította a közösség tagjait hitük megélésére. Biztosan van olyan lakó az otthonban, akit Mariska néni példamutatása indított el a saját hite megélésében. NEKI ITT NAGYON FONTOS KÜLDETÉSE VOLT! „
Az otthon lakói szerették, tisztelték. Mindig segítőkész volt, bárkinek, bármiben szívesen segített. Napjait, szinte az utolsó napig, imádsággal, olvasással, horgolással, kötögetéssel, varrással töltötte. Rendszeres adományával nemcsak családját, de az egyház munkáját, tevékenységét is támogatta.
Mindenkinek adott, akinek csak szüksége volt rá, csak adott és adott…
Állapotának gyengülését türelemmel elfogadta. Felkészülten várta, hogy eljöjjön az idő, ami 2022. 12. 02-án délelőtt elérkezett.
2022. 12. 5.
Héder Andrea (az unokája)